A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)
Történelem - Antal Péter: A gazda és a mesterember parancsa, valamint a fenyítőjog intézménye Debrecen város reformkori büntetőjogában (1825–1848)
akiknek cselédje gondatlanságból tűzveszélyt okozott következetes szigorral büntették büntető bíráink. Így ez az el nem hanyagolható körülmény is meghatározta ilyen esetekben gazdáink magatartását, akik nem öncélúan cselekedtek, hanem saját és a városi közösség érdekét szem előtt tartva szorították fenyíték alkalmazásával nagyobb gondosságra cselédeiket. Viszonylag kegyetlennek mondható cselekmény elkövetése miatt állt bírái előtt 1839. év április ho 6. napján 7 ' 2 Sallai István, aki — azért, mert cselédje, iMhály Gábor „a szénázót fel nem kaparta" — „dühösségbe jővén vasvillával leverte, s két nagy sebet ejtett a fején, a kotsisát pedig", aki ezért kinevette, „egy tégladarabban ugy orron vágta, hogy az orra öszvetört". Minden bizonnyal ebben az esetben már a debreceni bírák is érzékelték azt az aránytalanságot, mely a sérelem okául szolgáló szabályszegés és a fenyítésből származott sérelem között ellentmondásként feszült, s így annak megállapítása mellett, hogy ,,az Alperes gazdái hatalmán túl ment", büntetésként a „Polgári Kórház részére 10 Conv. Ft-nak fizetésére" kötelezte. Érdemes megjegyezni, hogy az általánosan elismert és alkalmazott gyakorlattal ellentétben, nevezetesen, hogy a sérelmesnek, a szenvedés okozója fájdalomdíj fizetésével tartozik, úgy látszik, hogy a gazda-cseléd viszonyban a kötelezettséget a bírói gyakorlat feloldotta, s elenyésztette, kimondván azt, hogy a „tselédek szenvedéséért semmi sem Ítéltetik, minthogy Gazdájuktól kötelességük elmulasztásával és ingerkedéssel vádoltatnak, és a törvény is a tselédeket a gazdái fenyíték alól egészen ki nem veszi". Intézménynük, a fenyítőjog szempontjából korszakunk egyik legérdekesebb esetét idézzük az 1840. évi január hó 4. napján 7 ' 3 Kátai Márton ellen lefolytatott büntetőper kapcsán. Az alperes gazdát azzal vádolták, hogy egy másik gazda, nevezetesen Kundt Pál kocsisát ,,Czeppel Jánost a Hortobágyi Hidnál minden helyes ok nélkül törvénytelenül megtámadta, megkötöztette, s bottal maga öszvehóhérolta, és hogy kegyetlenségeiből semmi el ne maradjon a nyakába lánczot tétetvén, másfél napig lelánczolva tartotta". Az alperesi előadás szerint a vádra tett felelet megvilágítja, hogy a vádlottként szereplő Kátai 1839. augusztus 5-én nem Kundt Pál kocsisát verte meg, hanem a magáét ,, mint saját szökött kotsisát, mint tolvajt, mint minden levél nélkül tekergő fatsargó bitangot — mint gazdáját... haramia módra megtámadó vakmerőt, és mint Istenét és Jehováját borzasztóan káromló dühös állatot". A tényállás vizsgálata során megállapíthatjuk, hogy Kátai Márton 1839 nyarán fogadta fel a sérelmes Czeppel Jánost kocsisnak, aki az azévi „Lőrintz Vasárnapkor" behozta őt Debrecenbe dolgainak elintézése végett. A kocsis az alperestől 30 krajczárt kért azzal, hogy ostort vegyen rajta, ám miután elment a mondott vásárlás ürügyén, egész nap nem tért vissza. így Kátai Márton, aki egyébként a Hortobágyon kocsmáros volt, napját az Országos Vásár ellenére kényszerűségből Debrecenben töltöhette, melyből minden bizonnyal jelentős anyagi kára is származott. Az ezt követő napon tudott csak visszamenni lakhelyére, s amikor hazatért, s dühtől felindultan bement ,,a saját lovai számára külön használni szokott Istállóba, hát ott találja a nevezett Czeppel Jánost szalonnát sütni". Megszólította szökött kocsisát, szökését szemére vetve „gazdái hatalmánál fogva egy forgáts darabbal kétszer avagy háromszor válla közzé ütögetett", mire az „b ... szóm az Istenedet — megöllek" káromkodással neki rontott az alperesnek, kinek az ott dolgozó ácslegények szaladtak segítségére. „Ekkor nagy nehezen kitsavárták a nevezett Czeppel kezeiből a gyilkoló vas villát", lánccal megkötözték azzal a szándékkal, hogy átadják a törvényszéknek. Az alperes védekező előadásában kijelentette, hogy véleménye szerint „hasonló környülállások közt mindenki igy bánt volna ... tselédjével, mert a tselédek megfenyitése, sőt illyen esetben megverése Törvényeink által nem tilalmaztatnék". Ennek ellenére a fenyítő magistratus az eset összes körül42 HBmL Jkv. 99. 1839. április 6. 43 HBmL Jkv. 8. 1840. január 4. 200
