A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Természettudomány - Fintha István: A vízidara (Wolffia Arrhiza) európai elterjedési viszonyai, különös tekintettel újabb magyarországi adataira

Fintha István A vízidara (Wolffia arrhiza) európai elterjedési viszonyai, különös tekintettel újabb magyarországi adataira A vízidara — Wolffia arrhiza (L. 1771. sub Lemna) Wimmer 1857., helyes auktornévvel W. a. (L.) Horkel ex Wimmer 1857. (Kandeler 1976.) — a legkisebb virágos növény. Kutatásával, areájának pontos körvonalazásával Európa-szerte eddig többnyire keveset foglalkoztak. Több szomszédos országban, sőt nálunk is csak az utóbbi évektől került előtérbe a vízi növénytársulások vizsgálata. Ilyen munkák során e sok tekintetben (tudományos és gazdasági kérdésekben egyaránt) jelentős, ám legtöbbször könnyen elsikkadó növényről mind nagyobb ismeretanyag összegyűlését várhatjuk. Számos, eddig meg nem lelt élőhelyére épp napjainkban derül fény. Hazánkban is többfelé él, mint azt a vonatkozó irodalom ismeri és ezenfelül a rá fordított figyelem elégtelensége miatt nem lehetetlen, hogy az árvízvédelmi-lecsapolási munkálatok kezdete előtt jóval gyakoribb volt. Ma már csak találgathatjuk, hogy szaporodó újabb adatai valójában új megjelenések-e, vagy igen régóta rejtőző előfordulásainak napjainkban történő felfedezései. Elképzelhető az is, hogy a kiterjedt területeken bekövetkező ökológiai változásokat alkalmas, elrejtett zugokban átvészelt kisebb állományok szétterjedésében látjuk. A Wolffia ökológiailag közömbös, melegkedvelő növény. Tápanyagokban gazdag, eutróf állóvizekben úszva, tömegesen fordul elő. Lemnion karakterfaj, társulásképző, illetőleg a következő növényegyüttesekben jelentkezik: Wolffietum arrhizae, Wolffio-Lemnetum gibbae, amellett Salvinio—Spirodeletum (-polyrrhizae Wolffietosum), Stratiotetum (Hydrochari-Stratiotetum) Ceratophylletum demersi, Ceratophylletum submersi, Lemno-Utricularietum, MyriophylloPotametum, Parvopotameto-Zanichellietum, valamint nádasok (Scirpo-Phragmitetum, Acoretum) és hazánktól távolabb másban is (Soó 1973.). Florisztikai-növényföldrajzilag síksági-kollin, a keleti féltekén elterjedt, Európában atlanti-mediterrán flóraelem (Soó 1973), avagy mások szerint szubtrópusi (Ázsia, Afrika, Ausztrália), Észak-Európában adventiv (Becarevic 1953), ill. kozmopolita (Soó—Jávorka 1951.). Nálunk talán neophyton (Soó 1973.). Vízzel, széllel, vízimadarakkal terjed. A vonuló víziszárnyas lábán, csőrén, tollazatán (újabb vélemény szerint inkább bélcsatornájában) messzire hordhatja vándorlása útvonalán. Hazánkban nem szaporodik ivarosán, sőt mindössze egyetlen európai virágzási adatát ismerjük, a Kaukázus észak előteréből (Benková 1957). A genus 14—16 fajából 6—8 faj csak amerikai, 1 faj Közép-amerikai, 5 faj csak afrikai, 1 faj csak közép-ázsiai és faj pedig eurázsiai—afrikai—ausztráliai (Kandeler 1976.). Ez utóbbi, a W. arrhiza, Európában az északi szélesség 55°-áig terjedt el, pontosabban a júliusi középhőmérséklet 18 °C-os (illetőleg ÉNy-Európában, ugyanígy a Brit-szigetek DK-i részén is a 17 °C-os) izotermavonaláig él a 0,75—1,5 m mélységű vizekben (Kandeler 1976., térkép is!). Európában főként a déli és nyugati síksági területek lakója. Északon és a magasabb térszíneken, hegyvidékeken — melegigényes volta miatt — hiányzik s természetesen a száraz tartományokban sem lelni. SKANDINÁVIÁBAN természetes vizekben nem él. A Helsinki Botanikai Intézet információja szerint (J. Valste szíves szóbeli közlése) Fennoskandia terüle17