A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Történelem - Antal Péter: A gazda és a mesterember parancsa, valamint a fenyítőjog intézménye Debrecen város reformkori büntetőjogában (1825–1848)

mely bizonyos nehézségeket okozott, s hogy könnyítsenek a dolgon, a lehető legegyszerűbb inhumánus nevelési eszköz alkalmazására került sor, mely azonban az eddigiekhez képest semmi újat nem tartalmazott. Nem nehéz kitalálni, hogy mire gondolunk, de idézzük fel mégis azt az 1785-ös sárospataki egyházkerületi ülést, mely azt a határozatot hozta, hogy ,,ha a togátus polgárok a német nyelvnek köztünk való üdvözs előhaladásának és növekedésének hanyagságukkal ellenszegülni mernek, ezek a kollégiumban élvezett minden jótéteményeikből megfosztassanak ..., a hanyag gyermekek pedig, ha szelídebb eszközökkel nem kényszeríthetők testi fenyíték elviselésével is kényszeríttessenek."

26 Szűkebb portánkat vizsgálat alá véve, megállapíthatjuk, hogy a református iskolai szellem sem tért el az országos átlagtól, sőt Glatz Jakab evangélikus tanár, ki korának, s így vizsgált korszakunknak egyik legjobb pdegógusa volt, erősen megrója a debreceni tanároknak a tanulókkal szemben tanúsított bánásmódját, mely szerinte egyenesen despotikus. „A kicsinyeknél a botnak mindenható ereje van. A legtöbb tanár igen zord magaviseletű, s ezt a sötét komorságot átoltják tanítványaik kedélyébe is. Ezekkel szemben nagyon tartózkodók, keveset, vagy semmit sem társalognak velük, elviselhetetlen szigorral néznek rájuk. A tanuló tanárában nem szerető atyát vagy barátot, hanem parancsoló urat lát, kinek akaratát vakon kell teljesítenie. Remegve közeledik a gőgös professzorhoz, mély meghajlások közepette, dadogva mondja el alattvalói kérését. Mindez a fiatal lélekben durva balítéletet rögzít meg, s ugyanilyen despotizmusra hajlamosítja a társaival, s majdan tanítványaival szemben."

27 Aligha lehetne ennél plasztikusabb képet festeni korszakunk Debrecenének iskolai viszonyairól, s ez alapon nem is csodálkozhatunk azon, hogy a városi bűnfenyítő törvényszék nem idézett maga elé olyan „pedagógust", ki az ifjúság fegyelmezetlenségére testi fenyítéssel reagált. Részben indokolta ezt az ifjúság jogos félelme despotikus, ridegnek jellemzett tanáraitól, másrészt az, hogy a XIX. század elején a kormány a testi büntetés iskolában való alkalmazását külön rendeletben engedélyezte. A szegedi vizsgálat eredményeihez viszonyítottan hasonló módon problematikus kérdés, hogy a férjnek felesége fölött volt-e törvényileg kifejezetten fenyítőjoga, vagy az csak erkölcsi vonatkozásban létezett. A rendelkezésünkre álló jogesetek bizonyítják, hogy akár megillette ez a jog, akár nem, a debreceni férjek gyakorta éltek vele, s emiatt igen szép számmal kerültek a bíróság elé. Első esetként tegyünk említést Parti Istvánról, aki az 1828. évi július hó 25. napi

28 ítélet szerint „feleségét üti veri". Az „alperes" a „felperesi" indítványra válaszolva, egyben okát adva cselekedetének a bíróság előtt kijelentette, hogy azért fenyítette meg a feleségét, mert az „az anyját kurvának mondta". A bíróság akceptálva a védekezést, felmentő ítéletet hozott. 1830. évi január hó 2. napján

29 Acsádi István hasonló vád terhe alatt került bírái elő, mert előadása szerint felesége a gazdaasszonynak „felverte a kamaráját és kilopta a répáját". Harsányi István 1833 év májusában'

50 arra hivatkozott bírái előtt a felperes fiskus által tett vádra felelve, hogy feleségének „nyelvességét nem szén verheti, és azért kénytelen volt néha megfenyíteni." 1838. év július hó 28. napján

31 Juhász István ugyancsak felesége fölött gyakorolt fenyítése alapján állt az ítélő magistratus előtt, s nyilatkozatában egyben cselekménye alapját is adva, „hogy egy ízben megütötte feleségét azért, hogy a Nagy Erdőn a lovára nem vigyázott". Nyelveskedéséért ütötte „háromszor hátba" nejét az 1839. év augusztus hó 3. napi

32 26 Komis: i. m. 86. 27 Komis: i. m. I. 333—334. 28 HBmL IV. A. 1018/e. Jkv. 389. július 25. 29 Jkv. 6. 1830. január 2. 29 HBmL Jkv. 6. 1830. január 2. 30 HBmL Jkv. 297. 1833. május 25. 31 HBmL Jkv. 247. 1838. július 28. 32 HBmL IV. A. 1018/e.Jkv. 249. 1839 augusztus 3. 196