A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)
Régészet, ókortudomány - Balla Lajos: Recusantes provinciales in Dacia
élvezett. 20 Az eddig ismert feliratok többsége a II— III. század fordulója körüli évtizedekre datálható. 27 Utalunk végül az urbanizáció viszonylag lassú előrehaladására. A Daciából ismert 12 (13?) városi rangú település közül csak 3 esetében bizonyítható a korai (traianusi-hadrianusi) alapítás. 20 Eutropius közlése Traianus telepítéseit a dákság férfinépének pusztulásával magyarázta, ami annyiban kétségkívül helytállónak tekinthető, hogy a dáciai őslakosság lélekszáma a római hódítás kapcsán erősen meggyengült. 21 ' A dákság teljes kiirtásáról azonban nem lehet szó, ezt a régészeti kutatások eléggé egyértelműen tanúsítják. 30 Másfelől az sem lehet véletlen, hogy a tartomány területéről midmáig egyetlen olyan feliratot sem ismerünk, amelyet minden kétséget kizáróan őslakos „feliratállítónak" tulajdoníthatnánk. 31 Nincsenek megngyugtatóan értelmezhető adataink az őslakosság törzsi szervezeteiről sem. 32 Elfogadva Mócsy A. alapvető felismerését, mely szerint a feliratokon kimutatható — „feliratállító''' — réteget azzal a réteggel azonosíthatjuk, amely a helyi politikai és társadalmi életben a vezető szerepet betöltötte, megállapítható: Daciában az őslakosságnak nem volt különösebb jelentősége a tartományi vezető rétegek soraiban, amelyek minden, epigráfiailag valamennyire is ismert településen idegenekből tevődtek összeg. 33 Az őslakosság bizonyos számban tehát fennmaradt a római Daciában, a települések és városok életében azonban csak igen kevéssé vett részt, 3 '* ami egyfajta, sajátos háttérbe szorítottságára enged következtetni. 35 Mindent egybe vetve: a dáciai térség katonai helyzete, az idegen telepesek elvárásai és a valóságos lehetőségek közötti különbség, az őslakosság speciális viszonyai egyre erősödő társadalmi feszültség forrásaivá válhattak a II. században. A római kormányzat jól látta Dacia problémáit, de tulajdonképpen csak két lehetőség között választhatott: vagy feladja a tartományt vagy vállalja a megtartást minden következményével együtt. Hadrianus, majd később Marcus Aurelius és Lucius Verus — kritikus katonai helyzetben — az utóbbi mellett döntött. 30 Ahhoz azonban, hogy Dacia biztonsága és belső rendje megszilárduljon, hosszú időnek kellett eltelnie. Ezt a fejlődést nyugtázták Commodus és az első Severusok. 37 3. Egyes kutatók korábban arra a következtetésre jutottak, hogy a római 26 Ballá L., i. m. (25. jegyzet) 101., ill. 68. 27 Ballá L., i. m., i. h. 28 Ld. D. Tudor, i. m. (23. jegyzet); Ballá L., DMÉ 1969—70. 98—»; id., AntTan (Studia Antiqua) 19 (1972) 138. 29 Vö. A. Alföldi, САН 11 (1936) 553—.; id., Daci e romani in Transilvania. Budapest, 1940.; id., Zu den Schicksalen Siebenbürgens im Altertum (Budapest, 1944) 30 Ld. D. Protase, Probléma continuitätü in Dacia in lumina arheologiei si numismaticii. (Bucuresti, 1966): С Daicoviciu, Apulum VII, 1. (1968) 261—.; M. Macrea, i. m. (1. jegyzet) 256—. etc. 31 Legutóbb: L. Balla, i. m. (18. jegyzet) 32 Vö. A. Alföldi, Daci e romani... (29. jegyzet) 29—.; Fr. Vittinghoff, in: Studien zur europäischen Vor- und Frühgeschichte (Neumünster, 1968) 134. 33 A „feliratállító réteg" fogalmára ld. A. Mócsy Gesellschaft und Romanisatin in der römischen Provinz Moesia Superior (Budapest, 1970) 212. ld. még különösen 161—., 199—., 251— t , —Dacia: vö. D. Tudor, i. m. (23. jegyzet) passim. 34 Jól mutatja ezt a dák jellegű régészeti anyag területi elhelyezkedése is a városi territóriumok, ill. a tartomány perifériáin, ld. fentebb: 30. jegyzet. 35 Talán ezzel hozható kapcsolatba a reg(io) Ans(...) Casei (Alsókosály) körzetében, Dacia északi határán; az adatokat ld. C. Daicoviciunál, AMN 3 (1966) 164—. Í6 Hadrianus feladási tervéről ld. most: I. I. Russu, Dacia si Pannónia Inferior (Bucuresti, 1973) 41—. — Hogy a feladás gondolata Marcus és Verus uralkodása alatt is felmerülhetett, arra a dáciai térség közigazgatásának és védelmi rendszerének újabb gyökeres átszervezése enged következtetni; ld. még lentebb. 37 Elsősorban a városi autonómia és a ius Italicum adományozásával, ld. Balla L., i. m. (25. jegyzet), i. h. 122
