A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Szabó Sándor Géza: Debreceniek a Nyugatban

nem csodálkozhatunk — bár vitára ingerlő dolog —, hogy Szabó Dezsőt az arányérzék hiánya miatt utasítja el, s minden alkalmat megragad, hogy negatív példaként állítsa elő.

50 Azon sem, hogy Tatay Sándor parasztregényét hasonló sorsra juttatja,

51 míg Szenes Piroskát azért dicséri meg, mert — a hagyományos esztétikai elvek szerint — műfaja keretein belül marad.

52 Ám méltán megütközhetünk azon, hogy Kodolányiról azt tartja: a Boldog Margit előtt egyoldalúan programos és világnézeties szerepvállaló,

53 hogy Szabó Pál Csodavárását csupán mint esztétikai kuriozitást, s nem mint valóság-tünetet értékeli,

54 hogy Zsolt Béláról szólván az irodalom szocialisztikus vonalát pusztán esztétikai divatnak nevezi,

55 s hogy éppen Asztalos Istvánnal kapcsolatban tesz oldalvágásokat a tájirodalom felé.

56 De a legmeghökkentőbb az, hogy Komlós Aladárt — akit kései vallomása szerint egyben-másban már ekkor is példaképének tekint — úgy mutatja be, mint akit kizárólagosan a szépség érdekel.

57 Nem elemzünk-részletezünk: ezek a megállapítások melléfogások. Mindazonáltal nem gyengítik korábbi kijelentésünk érvényét: Kardos László ítélete biztos. Az említett írók s művek Kardos felől jól megközelíthetők, vita legföljebb arról lehet, hogy elég nagy látószöget vett-e fel a kritikus? De mindenképpen pozitívum, s feledteti az ítész hibáit az, hogy oly korban tart ki a tiszta művészet eszménye mellett, midőn a körülmények nem kedveznek annak. Mindebből portrét is rajzolhatunk Kardos Lászlóról — egyúttal a debreceni nyugatosokról is. Egy szemlélődő, a történetbe aktív módon csak ritkán beleszóló, bár korántsem passzív literátor arcéle bontakozik ki. Az újat rugalmasan alkalmazza, gondosan, tanárian mérlegel. Nem alkotó, inkább közvetítő szellem — pontosabban alkotó tevékenységét és képességét ez utóbbin belül bontja ki, Debrecen hagyományaihoz híven. Mintha egy, az új idők szellemének szolgáló, visszafiatalodott Kardos Albert kerülne elibénk. (Nem véletlenül ír róla Kardos László több, meleg emlékezést.) Ha igaz, hogy a stílus az ember — Kardos Lászlóra érvényes ez. Csöndes mosolygás, állandó valami lebegés járja át sorait. Tóth Árpáddal: a dolgokban rejtező, mindent átható derű. Folytonosan érezve és kifejezve a lélek áramát. VI. A Magyar Csillag korszakában (1941—44.) a „korlátozások" szempontjai és gyakorlata is eltűnik: a korábbi értékelési rend visszájára fordul. A Nyugat debreceni munkatársai közül a harmincas években meghatározóak — jól ismert okokból — háttérbe szorulnak, s azok jutnak vezető szerephez, akik korábban a Válasz, Kelet Népe és a Protestáns Szemle munkatársai voltak. Ez részint Babits szomorú kiválásával, részint Illyés Gyula új szellemű szerkesztői koncepciójával magyarázható — a személyi változásokon túl pedig a történelmi szituációval. Tény, hogy a folyóirat ismét ahhoz hasonló pozíciót foglal el szellemi életünkben, a magyar progresszióban, mint 1920 előtt — egy-egy jelzőnek is már forradalmi jelentősége van. S ebben a forradalmiságban ismét jelentkeznek a debreceniek — a sokszínű helyi hagyományból most bontják ki az igazi, népi programot. Ennek ereje olyan, hogy Debrecenbe rántja Németh Lászlót is, aki — bár szigetszerűen műveli földjeit — mégis dús termést ígérnek azok.

58 50 Ld. Tatay Sándorról szóló bírálatát, 1932. I. 728. p.; Kiss Istvánról szóló bírálatát, 1934. II. 283—284. p.; Rozványi Vilmosról szóló bírálatát, 1935. II. 208. p. 51 Ld.: 51. sz. jegyzet. 52 Jedviga kisasszony. Szenes Piroska regénye. 1934. I. 285—286. p. 53 Boldog Margit. Kodolányi János regénye. 1937. II. 205—206. p. 54 Csodavárás. Szabó Pál regénye. 1939. I. 410—412. p. 55 Gerson és neje. Zsolt Béla regénye. 1931. I. 119—121. p. 56 Elmondja János. Asztalos István regénye. 1940. 103. p. 57 írók és elvek. Komlós Aladár könyve. 1937. II. 450—452. p. 58 Illyés Gyula: Németh László Debrecenben. Magyar Csillag, 1943. I. 613—614. p. 475