A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Szabó Sándor Géza: Debreceniek a Nyugatban
szikus korszakára is jellemző, hogy Csokonaiból a költő sorsot, s csak azután hangsúlyozzák költészetét — ezt a kérdést is irodalompolitikai célok szolgálatába állítva, a népies hagyomány egyik tagadási formájaként fogva fel. 31 Ezzel együtt azonban a folyóirat Csokonai-kultusza mégis visszhangra lel a helyi körben és segítségére van a két pólus között meginduló kapcsolat-keresésnek. 32 Oláh Gábor útja jelzi ezt legjobban. A hagyományőrzés fontosságának és az újítás szükségességének felismeréséből „új", összefoglaló elv megfogalmazásáig jut: a szellemi Debrecen megteremtésének gondolatához. 32 Ez az eszme vezet át bennünket a következő korba, a világháború után jelentkező Ady-Társaság harcaihoz. V. A Nyugat második nemzedékét legpontosabban Komlós Aladár jellemzi: elmozdulnak a folyóirat korábbi fő vonalától, lemondanak a szépség és harmónia kultuszáról, s a rendkívüli idők sokkja után erősödik bennük a szociális tendencia. 34 Ennek az útnak több lépcseje van. Kezdetben a l'art pour l'art elutasítása a fő karakterisztikum. A konszolidáció éveiben visszatérnek a Nyugat korábbi irányához, Ady tekintélye kissé inogni kezd, Babitsé megnőni. Végül 1933-tól, az egységesnek látszó-mondható, és állandóan érvényesülő esztétikai elv alatt addig is forrongó, s már korábban is felszínre bukkanó erők küzdelme politikai-társadalmi síkra terelődik. Bizonyos mértékig a harc az első nemzedék íróit is megosztja, a Nyugat kétféle csoportra, népiesekre és urbánusokra szakad. De hat a régi vezetés szelleme is; a folyóirat korábbi szerkesztőit változatlanul jegyzi, s átmeneti tétovaság után a vulgáris tárgyiasságot s az osztályszempontokat elvetik. A debreceniek útja is ezt az ívet követi; a forradalmak és a vesztes világháború a vízválasztó. Több szempontból is. Az első — személyi okok. A Nyugat helyi munkatársai közül a legjelentősebb Tóth Árpád — Havas Gyulával együtt még a háború előtt elkerül a városból, s 1921 őszén Nagy Zoltán is a fővárosba költözik. A velük egy szerkesztőségben dolgozó Szegedi István neve ugyancsak ekkortájt tűnik el a debreceni sajtóból — a Nyugat viszont 1920-tól közli néhány impresszionista versét s kritikáját —, Szombati-Szabó pedig nemcsak a városból, de az országból is elkerül. 35 A nyugatosok közül tehát csak Oláh és Térey maradtak. Kettejük fejlődésének útja azonban homlokegyenest ellentétes. Térey a forradalmak után költészetében a direkt politikum eszközeivel él (faji kérdések, irredentizmus stb.), majd Nagy Zoltán kemény kritikája után elhagyja agresszivitását s csendes esztétizálóvá válik, hogy fordításokban s fokozódó közéleti tevékenységben élje ki ambícióit. (A Nyugatban legfeljebb néhány rövid, s jelentéktelen íróról szóló ismertetést közöl. 36 ) Oláh Gábor viszont tétovázásai, s nem egy selejtes mű kiadása után a „mégis muszáj" erkölcsével és s a népiek irányát választja. Néhány írásával móriczi magaslatokra ér, s Móriczcal való barátságának komoly szerepe van abban, hogy megélénküljenek Debrecenben a Nyugattal való kapcsolatok. A világháború a hagyományt átértékeli — 1920 ebben is határkő. Csokonai31 Ld. Ady verseit; Csokonai Vitéz Mihály búcsúzó beszéde a debreceni kollégiumi ifjúságtól 1795. június 15. 1911. I. 366—370. p.; Hatvány Lajos: Egy kortárs Csokonairól. 1911. I. 371—379. p.; Lengyel Menyhért: Karnyóné. 1911. I. 304—305. p.; Oláh Gábor: Csokonait kicsapják. 1911. I. 360—365. p. 32 Ld.: 3. sz. jegyzet. 33 Molnár Pál: Debrecen a magyar irodalom történetében. Db. 1941. Bertók Lajos. 77—78. p.; Gulyás Pál: A délibáb változásai. = Magyar Csillag, 1942. II. 93—97. p. 34 Komlós Aladár: Vereckétől Dévényig. 300—302. p. 35 Ld.: 7. sz. jegyzet. 36 Utolsó verse 1923-ban Osváth Ernő üdvözlésére íródott. 472
