A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Fekete Csaba: Magyar Iérusalem. Ajánlás és időmértékes verssorok egy debreceni prédikációs kötetből 1641.

mesén meg épétenc! De rettenetes romlás ez, hallatlan pusztulás, lehetetlen, hogy ez Váras ugy meg épüllyön mint az elöt volt; Némely valós emberek meg épétik talám házokat, de a kiknek még száj okban vető falat-is nem maradót a hirtelenséggel emésztő tüz miatt, hogy hogy éppülhetnek meg? Atyám-fia, ki igy elmélkedel teneked én azt mondom, hog' ne légy ollyan, mint ama' Samáriai fő ember, ki az Varasnak szorulásában mikor az nagy drágaságban hallaná az Eliseus Prófétáiul, hogy más napon egy köböl semlye lisztet vesznek egy sicluson és két köböl árpát egy sicluson az Samáriának kapujában azt monda: Ha az Ur ablakot csinálna-is az égen hogy lehetne még is ez? Megh éré ö azt, de az Próféta beszéde szerint nem vén benne mert az kapuban el tapodtaták az sokaságtul és meg hala. Ne légy, mondom, teis illyen hitetlen, hogy valamiképpen Varasunknak te-is eppülését látván hitetlenséged miatt részetlen ne légy annak gyönyörűségeiben. Vay ki jo és hatalmas az Isten, Jo az ö hívein való könyörülésben, hatalmas azoknak meg éppitésekben, és Varasunknak lakosinak igye fogyott szegénységek vallyon álhaté az Istennek éppitö kegyelme és hatalma ellen? ... Könnyű az hatalmas Schadainak magában mindenekre elégséges Istennek az szegényeket megh gazdagítani az igyefogyottakat elö segíteni" (312—313). Élőszóban áthatóbb lehetett, ma olvasva is megszépül a bibliás kép: „Ily siralmas állapottyokban a híveknek, az Isten édes Anya gyanánt vagyon, mert miképpen az édes anya látván kedves rayzattyának keserű szorongatását és az miat sürü könyhullatásit; kezével vagy keszkenőjével le szokta orcsájárul annak köny-hullatását törleni azonképpen az Ur-is az ö híveinek el törli könyhullatásokat, meg vigasztalván őket siralmokban mind idő szerint ez életben, mind ez élet után mind örökké" (203—20:). A Júlia szép leány balladájából közismert és Juhász Ferenc által is kölcsönvett rajzát szót használja másutt is: „nincsen egyis az Ádám rayzati közzül, kiket nemzet az képére és hasonlatosságára ... a ki üres volna szorongatásoktul és nyomoruságoktul... Ha volte ez életben örökök faydalom nélkül, békeségek háborúság nélkül, egésségek gyengeség nélkül, világosságok homály nélkül, kenyerek bánat nélkül és nevetségek sírás nélkül?" (214.)

27 — A záró mondat itt Augustinust idézi. — Ezért kavarodik föl sajátmaga és közösségi gyásza ily kérdésben: „Fel vérradot ma mi nékünk-is Debreczeniek az idő, de vallyon az sirásnak és jaygatásnak, vagy nevetésnek szökésnek és tombolásnak ideje-é? Találhatna, el hittem, közöttünk sokakat, ha ki keresne, kik ez időt örömes nevetésnek és szökésnek idejének mondanák söt sokaknak ugyan nevetésnek és szökésnek ideje is ez, ugy mint a kik ma-is az ö testi gyönyörűségekre kedvek szerint élnek, és az tüz alat-is a korcsoma használ, magokat hegedültetik tobzódnak" és részegeskednek, Istennek és sok meg keseredet híveknek boszszuságokra. De oh jay bizonyára mi nekünk sirásnak és jaygatásnak ideje ez" (36—37). Sajgó tapasztalások között zordonul magyaráz, s néha finoman peng a szavajárása, ha már elviseltük a százados szürkületet: „Azért az én belső tagaim meg indultának ö rayta. Mások az bötüt így fordittyák: sonuerunt viscera super eum, meg zendültenek az én belső részeim ö rayta, vagy mint Tremellius: idcirdo perstrepunt viscera mea propter eum, annakokáért zörögnek vagy fel háborodván zöngének az én belső részeim ö-érette" (192). A nyolcvanadik zsoltárról szól így: „Kemény panaszolkodásnak siralmas példája ez, mely27 Nem ismeri ezt az adatot a NyTSz III. 1360. Említ egykorú előfordulást Keresszegi Hermán Istvántól, egyetlen korábbit Alvincitől (1616), a többi adat mind 1645 utáni, kezdve a Geleji Katona Istvánén. 437