A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Szücs Ernő: A Gazdák Sütődéje Rt. 1911–1944 között

korona vagy pengő nyereség mutatkozott csak, amelyek sokszor arra sem voltak elegendőek, mint pl. 1936—1940 között, hogy az előző években felhalmozódott tőke-veszteséget helyrehozzák. így nem csodálkozhatunk azon, hogy az üzem történetében alig találkozunk olyan évvel, amikor a részvénytőke-tulajdonosoknak osztalékot fizettek volna. Ezen a címen 1922-ben és az 1940—1943 közötti években eszközöltek kifizetéseket. Megállapítható tehát; a befektetett tőke egészen a második világháború alatti konjunktúra idejéig nem hozta meg hasznát.

49 A vállalat termelési szerkezetét, s vele együtt jövedelmezőségét befolyásolta a melléktermékek létrejötte, értékesítése, illetve a kiegészítő jövedelmi források kihasználtsága. Ezek közül a működés első másfél évtizedében a sütési díjból származó bevétel volt a legjelentősebb. Az üzem — a rendelkezésünkre álló források szerint — 1927-ig vállalt a magánháztartásoktól kenyér, tészta és kalácssütést, s ebből évente a sajátáruból származó jövedelem 0,5—46%-át megközelítő bevételre tett szert. Különösen az első világháború idején, 1917 után volt ez fontos az üzem számára, mert másképpen az egyre szűkösebb nyersanyag-ellátás, a katonai megrendelések csökkenése miatt az üzem kapacitása kihasználatlan maradt volna. Jellemző, hogy 1917-ben saját áruért 59 ezer, bérsütésért 12 ezer koronát kapott az üzem. A következő évben is 11 ezer korona bevétele volt az üzemnek a bérsütésből. 1920-ban az arány 35%, 1921-ben 10%, 1922-ben 5%, 1924-ben 46%-', de még 1925-ben i

s 8%, míg 1926-ban és 1927-ben már alig éri el a 2%-ot, illetve a 0,5%-ot.

50 Míg a besütés elég nagy bevételt képviselt a vállalat első másfél évtizedében, addig a másik mellékjövedelem, a „hulladék-értékesítés" évenként kisebb összeggel, de a vállalat egész fennállta alatt szerepelt a bevételek között. Hulladék-értékesítésnek számított az eldeformálódott, az eladásból visszamaradt, a megszikkadt áruk valamilyen formában való értékesítése. Legkedvezőbb volt a fehérárukból készített prézli formában való hasznosítás, de mivel ennek lehetősége korlátozott volt, így a megszáradt áruk nagyrészét hizlaldák, magánháztartások részére adták el. A hulladék-értékesítés az összbevétel 1%-a körül mozgott. A gyár vezetői két alkalommal is — mindannyiszor háborús körülmények között — bevezettek egy kiegészítő üzemágat, a tésztagyártást. Az első világháború alatt Boros Józsefné irányításával kezdték meg a tarhonya készítését az üzemben. Ipartörténeti vonatkozása ennek az eseménynek, hogy ez volt az első eset, amikor ilyen árut gyárilag állítottak elő Debrecenben. A készterméket a katonaság vette át. A háború végével megszűnt e cikk előállítása a Gazdák Sütödéjében, s Boros Józsefné is megvált az üzemtől. A külpolitikai feszültségek növekedését látva a tulajdonosok 1938-ban elhatározták; újra megkezdik az üzemben a tésztagyártást. Ebben az évben azonban több mint 4 ezer pengőt kellett a vállalatnak fizetnie egyszeri vagyonváltság címen az államkasszába, a következő évben pedig tűz volt az üzemben, s bár a kár jelentős részben megtérült a biztosításból, mégsem lehetett az épülethiány miatt a tervet végrehajtani. Még az 1940-es évről is el kellett halasztani a megvalósítást „a rendkívüli viszonyok miatt."

51 A későbbiekben azonban, még a háború alatt, megindult a tarhonya, a leves- és egyéb főzőtészta előállítása, s jó jövedelmi forrásnak bizonyult. A vállalat rentabilitása szempontjából szólnunk kell még az adósok kérdéséről is. Az üzem, hogy vásárló körét bővítse, hogy a viszonteladókat elhódítsa a tőkeszegény, így hitelnyújtásra képtelen pékmesterektől, mfndig is nagymértékű 49 Uo. 50 HBmL VII. Cégbírósági iratok 2/d. 70. 51 HBmL VII. Cégbírósági iratok 2/d. 89. Megjegyezzük, hogy Boros József és felesége a kilépést követően „Tiszavidéki Tésztaárugyár" néven (Piac u. 36.) saját üzemet hozott létre. 339-