A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Szücs Ernő: A Gazdák Sütődéje Rt. 1911–1944 között

részt különleges dolog — írja a megyei hatóság —, hogy Debrecenben hét gyógyszerész van, a pékek száma csak öt és a városban talán mégiscsak több az egészséges ember, mint a beteg.

8 Ez esetben engedni volt kénytelen a tanács, de hogy alapvetően nem változtatta meg álláspontját kitűnik abból, hogy újabb tizenegy évvel később (1870-ben) még mindig csupán 11 sütőt és a náluk alkalmazott 12 segédet, valamint 4 tanoncot tartottak nyilván a szakmában a sütőnőkön kívül. Az 1880-as népszámláláskor az önálló vállalkozók között 13 férfiról és 98 nőről volt szó, ami nagyjából egészéből kifejezi a pékek és a sütőnők arányát, s az utóbbiak döntő számbeli túlsúlyát mutatja. A századforduló utáni első évtizedben azonban nagy eltolódás következik be a pékek javára. 1903-ban már 19 pék űzte mesterségét a városban, míg a kenyérsütők száma 25-re csökkent. Ez a folyamat az első világháborúig még fel is gyorsult, s dacára annak, hogy a katonai behívások miatt több pék elhagyni kényszerült a várost, mégis 1916-ban 34 pék és műhellyel rendelkező sütőmestert tart nyilván az ipartársulat, ugyanakkor csupán 20 kenyérsütőnőt. így most már a két csoport között abszolút számokban is a műhellyel rendelkező mesterek jutnak túlsúlyba a foglalkozásukat haziiparszeruen folytató sütőnőkkel szemben. A két világháború közötti időben, főképpen 1925 után a pékek száma tovább gyarapszik. Rövidesen eléri a 80-at, majd azt is meghaladja, miközben a sütőnők közül mind többen előállító munkájukkal felhagynak, s a pékek készítményeinek tulajdonképpen bizományos árusaivá válnak. Jellegzetes alakjai maradnak még ugyan egy ideig a Dégenfeld-téri (ma Tóthfalusi-téri) „vassátraknak", de a második világháború során bevezetett jegyrendszer sorsukat végképpen megpecsételi, s eltűnnek a szakmából.

9 Míg a pékek és a kenyérsütőnők közötti konkurrencia-harc a századfordulóval az előbbiek javára dőlt el, addig 1910 után új frontvonal is kialakult a sütőiparon belül, nevezetesen a kisipari jelleggel dolgozó műhelyek és kenyárgyárak között. Mielőtt azonban ismertetnénk ez utóbbi küzdelem eredményeit, szeretnénk röviden utalni azokra a változásokra Debrecen életében, amelyekre alapozódva immár egy újabb színvonal létrejötte vált lehetségessé a sütőiparon belül. Ha feltesszük önmagunknak a kérdést, hogy mi tette lehetővé az egykor háziipar jelleggel űzött, majd műhely szinten folytatott szakmában a gyári előállítás megjelenését, a választ a városiasodás előhaladásában találhatjuk meg. Debrecenben a kenyér gyári előállítása az 1910-es évek legelején indult meg. Ekkor azonban alig egy éven belül három ilyen vállalkozás is alakult. Ezt a jelentős változást azonban bő két évtizedes fejlődés előzte meg. A városnak 1890ben még csak 58 952 lakosa volt. A századfordulóra 75 008 és 1910-re már 92 729. A lakosok számának gyors gyarapodása azonban csak egyik faktorként vehető figyelembe a fogyasztó piac bővülése szempontjából. Lényeges elem ugyanis az is, hogy közben a lakosság strukturális összetétele is jelentősen módosult. Az 1890 előtt működő néhány nagyobb üzem mellett (István malom, két kefegyár, Dohánygyár) új nagy vállalatok kezdték el működésüket (pl. Járműjavító, Téglagyárak, Villanygyár stb.) az addigi kisebb üzemek is bővítették kapacitásukat. Így a 20—100 munkást foglalkoztató gyárak száma tíz év alatt (1900-tól) 26-ról 41-re emelkedett. Számos középület került ekkor tető alá a városban (törvényszék, ítélőtábla, MÁV igazgatóság, Nagyállomás, iparkamara, pénzügyigazgatóság, rendőrkapitányság stb.). Az új középületek, s az ugyancsak az ebben az időben épülő bérházak, gimnáziumok, bankok és vállalatok székházai nemcsak külső arculatában változtatták meg a város képét, miközben folyt az utcák csatornázása, aszfaltozása, s a villamosítás is megtörtént, hanem ugyanakkor Debrecen számtalan vonatkozásban messzi vidékek centruma lett. Közel ebben az időben épültek ki a vasúti szárnyvonalak, amelyek vasúti csomóponttá tették a várost. Debrecen lett Hajdú megye székhelye, de itt nyert elhelyezést a szervezetileg hét vármegyét magába foglaló Kereskedelmi és Iparkamara is. Ide helyezték az ország egyik, de a leghosszabb hálózatának ügyeit intéző MÁV Igazgatóságot, s mint már utaltunk rá, magas szintű igazságügyi fórumokat. Az eddigi, 8 HBmL IV. B. Debrecen város igazgatásának iratai 1848—1872. 1109/1. 104. 9 A hajdú-bihari állami sütőipari negyedszázada 1949—1974 (Szerk.: Szűcs Ernő, Debrecen 1974.) 16—19. 321