A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Nyakas Miklós: A népfölkelés szervezése 1849 nyrán Szabolcs megyében, a Hajdúkerületben és Debrecenben

na—Tisza közén a tartalék X. hadtest szervezése. 3. A népfölkelés elrendelése. Erre két ízben is sor került! Először május tizennyolcadikán, az orosz beavatkozás hírének vételekor, másodszor pedig június huszonhetedikén, az orosz fősereg közvetlen hadbalépésekor. Ez utóbbi képezte alapját környékünk népfölkelésének is. Közismert tény, hogy a népfölkelés gondolata 1848/49-ben a magyar nép önvédelmi harcában mindvégig ott kísértett. A nép aktivizálása, az „ezerkarú óriás" fegyveres küzdelembe való bevetése Kossuth Lajos kedvenc gondolata volt, amely a szabadságharcot változatos formákban kísérte végig. Ennek szervezeti kerete eleinte döntően a nemzetőrséget jelentette, majd pedig 1849 januárjában, amikor Kossuth bizalma is megingott a nemzetőrségben, illetve annak katonai hasznosíthatóságában, más cél lebegett szemei előtt, amely a győzelem egyik tényezőjét a nép ellenállhatatlan gerilla-háborújában látta. Azonban a szabadcsapat rendszer sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s Kossuth maga volt kénytelen ennek megszüntetése irányában lépéseket tenni. Többek között a nép fegyveres szerepének megítélése is közrejátszott a Kossuth—Görgey ellentét elmérgesedésében. A negyvennyolcas alkotmányosság talaján mozgó Görgey legszívesebben már a schwechati vereség után szélnek eresztette vagy pedig honvédségi állományba sorozta volna a nemzetőrséget, míg a forradalmár Kossuth a nép közvetlen harcba vetésének a kelleténél is nagyobb katonai jelentőséget tulajdonított.

6 Kétségtelen, hogy a tömegek harcba bocsátása katonai szempontból nem felelt meg a várakozásnak, politikai szempontból viszont annál nagyobb jelentősége volt, hiszen demonstrálta a szabadságharc forradalom jellegét, s azt, hogy a kormányzat a széles tömegek bizalmát élvezi. Az 1849 nyarán meghirdetett népfölkelés során azonban nemcsak a korábbi káros jelenségek bukkantak elő, hanem új, negatív vonások is jelentkeztek, amelyek a népfölkelésnek szánt szerepet, tudniillik az ellenség nyugtalanítását, utánpótlási vonalainak veszélyeztetését, illetve elvágását végső fokon meghiúsították. Az eredménytelenségben bizonyos szervezési okok is közrejátszottak, hiszen — mint láthattuk — az orosz beavatkozás a kormánybiztosi intézményt részben leépítve találta, s ráadásul annak megszervezésére nem találtak jobb formai keretet, mint a „kereszteshadjárat" fikcióját, amelynek során a népet imádkozásra és böjtre szólították fel. Mindez demoralizáló hatásúnak bizonyult. Az eredménytelenség fő okát történetírásunk azonban a földkérdés megoldatlanságában jelölte meg, amely a falvak és mezővárosok volt jobbágynépességét várakozó álláspontra, passzivitásra késztette.

7 Térségünkkel kapcsolatban mindehhez hozzá kell tennünk, hogy a Tiszántúl — amely 1849 telén és tavaszán a szabadságharc bázisa volt — anyagilag is kimerült, s ráadásul a reguláris seregek terén olyan nagyfokú aránytalanság mutatkozott itt az ellenség javára, amely a fegyveres küzdelem kimenetele felől nem hagyhatott kétséget. Mindehhez hozzá kell számítanunk azt is, hogy a mezőgazdasági munkák kellős közepén kellett vagy kellett volna a parasztságnak a táborba vonulni. Az orosz fősereg 1849 június derekán lépte át a magyar határt, s miután a II., III. és IV. hadtest június 23-án és 24-én Eperjesre és Kassára ért, a továbbiakban óvatosan mozgott előre, mert azt hitte, hogy vele szemben tekintélyes magyar haderő áll. A 110 000 főnyi intervenciós hadsereg lépéseit azonban csak jelentéktelen magyar egységek kísérték figyelemmel. Az orosz hadsereg mozgását az óvatosságon kívül ezért elsősorban a kibontakozó pestis és az élelmiszerhiány akadályozta. Paskievics, az orosz hadak fővezére ezért úgy határozott, hogy 6 Vö.: Szabó István: A küzdelem szervezése. A szabadságharc fővárosa Debrecen. 1849. január—május. (Debrecen, 1948,) 138—144. 7 Magyarország története tíz kötetben. 6/1 kötet. (Főszerk. Kovács Endre. Bp„ 1979.) 398—400. 268