A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Varga Gyula: Adalékok a debreceni céhes ipar és a mezőgazdaság kapcsolatához a XVIII. század végén

béres földet jelent. A kettő együtt 14 920 hold. Egy házzal bíró mesterre tehát több mint 13 hold, a hazátlanokat is beszámítva, családonként közel 8 hold föld jut. Ez olyan mennyiség, amely egy kizárólagosan a földből élő parasztcsaládnak is tisztességes megélhetést adna. A földekhez tekintélyes állatállományt is számbavettek az összeírok, hiszen családonként csaknem 2 db szarvasmarha, egy 16 jutott. Ezen felül fejenként kb. két kapás szőlő is esett. 180 iparosnak (kb. 10%) van ház után való kertje, és 76-nak tanyája. Mivel a tanyák minden esetben sok jószággal rendelkező iparos polgárok neve után szerepelnek, feltételezhető, hogy még ekkor főként állattartó, esetleg teleltető szállások voltak s nem valószínű, hogy már átalakultak földművelő telepekké.

16 A debreceni iparosoknak tehát egy része olyan tekintélyes mezőgazdasági bázissal rendelkezett, amely nemcsak befolyásolta, hanem alapvetően meghatározta az ipari termelést. A mezőgazdasági munkák szigorúan az évszakokhoz kötődtek, tehát ezekhez kellett igazítani az ipari tevékenységet. Az összekapcsolódásmeglehetősen bonyolultnak tűnik, de egyszerűen megmagyarázható a mezőgazdaságban folyó munkák ismeretében. Lényegében szinte minden mester és segéd folytatott valamiféle mezőgazdasági tevékenységet. Bizonyos, hogy mindenki ismerte valamennyi mezőgazdasági munkaműveletet, a szántást, vetést, kaszálást, aratást, nyomtatást, magtisztítást, takarmány előkészítését, az állatok gondozását stb. Akinek földje volt, azt vagy maga művelte meg családtagjaival, vagy cselédet tartott, az igás munkákra szántót, szekerest stb. fogadott. Ebben az esetben, is maga irányította azonban a gazdálkodást s nyilvánvalóan a mezőgazdasági munkák java részében maga is résztvett. A gazdaság vezetése, a munkálatok megszervezése, az állattartás rendjének kialakítása (pásztorfogadás, kihajtás, téli gondozás, igába törés), az adásvétel (árucsere) összetett folyamatának lebonyolítása, a gazdálkodás közösségi feladatai, mind teljes, és határidőhöz kötött helytállást követelt. Nyilvánvaló, hogy a műhely, az idényhez rugalmasabban alkalmazkodó ipari termelés csak ezekhez alkalmazkodva következhetett. Bár az ipari tevékenység itt — figyelembevéve a felvevőpiac hasonló szemléletét — szintén a mezőgazdasági évhez kellett hogy igazodjon, valamivel mégis rugalmasabban volt kezelhető, hiszen egy-egy évadra jó előre fel lehetett készülni. Az sem lehet azonban vitás, hogy a műhely, az ipar, a céh, az inas, segédtartás, a nyersanyagbeszerzés, a kész áru értékesítése és a szervezeti élet szintén teljes helytállást igényelt. A debreceni iparosok tehát kettős életet éltek, két dimenzióban mozogtak. Nyilvánvaló, hogy egyéni érdeklődésük, gazdasági konjunktúrák, dekonjunktúrák hol egyik, hol másik irányba vonzották őket. Mai gondolkozásunkkal nehéz ezt felmérni, de kétségtelen, hogy a XVIII .században ezt a kettősséget még természetesnek tartották, így nem is nagyon érzékelték. Szemléletrendszerükben a kétfajta tevékenység még összefolyt, sőt ebbe még beépült az a szervezett közéleti tevékenység is, mely a korabeli városnak elengedhetetlen követelménye volt. Nem okozott ellentmondást az, hogy a városban betöltött helyük szerint iparosok voltak, a céhek szinte nemzetközi szabályai szerint éltek, de napi tevékenységükben az ipari és a mezőgazdasági feladatok egyet jelentettek. A debreceni iparosok életformájukban, magatartásukban igyekeztek elkülönülni a parasztoktól. Erre a céhszabályok számtalanszor utalnak s a céhautonómia ad is rá némi lehetőséget. Maga az a tény, hogy a mesterségbe való bejutás. 5—6, vagy ennél több évi kemény tanulást (inas-segédévek) feltételezett, gyarapítva ezt a vándorévek tapasztalataival, már maga is bizonyos tartást adott a mestereknek. Ezt segítették a szigorú céhbeli szabályok, melyek az ő életüket fegyelmezett rendbe kötötték. így nem csoda, ha külsőségekben is igyekeztek elkülönülni a parasztoktól. Vásárokon, összejöveteleken pl. nem jelenhettek meg paraszti viseletben, rövid ingben, gatyában, nem viselhették a parasztok viselet16 Balogh István: Tugurium — szállás — tanya. Adatok a magyar tanyatelepülés előtörténetéhez. Ethn. LXXXVII. 1976. 16—19. 168