A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Rácz István: Debrecen város tanácsának 1785. évi összeírása. Forrástanulmány

hogy közülük egyesek a környező vagy akár távolabbi megyékben is, kisebb-nagyobb birtokkal ne rendelkeztek volna. Amikor a Debrecenben élő Bihar megyei nemeseket 1797-ben összeírták a városban, az derült ki, hogy a 151 közül 99-nek, azaz 65%-nak a polgári birtokán kívül semmije sem volt; 32-nek, vagyis 21%-nak olyan szőlőföldjét vették nyilvántartásba, ami után nem adózott és csupán 20-at, azaz 14%-ot soroltak a szántóval is rendelkező nemesi birtokosok kategóriájába.

8 A debreceni nemesek városon kívüli vagyoni állapotáról jóformán semmi ismereteink nincsenek. A fenti 1797. évi bihari összeírás azt sejteti, hogy általában az 1—2 telket nem haladta túl, sőt többen közülük töredéktelkesek voltak. Megy esi Mihály sámsoni 2,5 telke tekintélyesebb nemesi birtoknak számított. De ugyanakkor Petróczi Ignác szintén sámsoni birtoka mindössze egyharmad telekre zsugorodott, másoknak — Vig Mihálynak, Bogáti Pálnak — a töredék szántótelkét valamelyes szőlő egészítette ki; ismét másoknak pedig — Pál Jánosnak, Vadász Lászlónak, Pándi Sándornak, Domokos Lajosnak — csak valamelyes szőlőföldjük volt az Érmeiléken.

9 Mindkét réteg életét alapvetően a polgárjog határozata meg. Ennek fejében részesültek a városi közösség javaiból: házat vásároltak, földhasználathoz és földtulajdonhoz, erdei kompetenciához, vámmentességhez stb. jutottak. Többen közülük kimondottan polgári foglalkozást is űztek: Hollósi András és Laki Ádám esküdtek borbély, Fényes István esküdt kalmár, Csapó József pedig orvosi foglalkozásból élt. Jónéhányan tollforgatással keresték a kenyerüket. A nótáriusok valamennyien nemesi származásúak, de a kancellisták közül is négyen rendelkeztek nemesi armálissal. Ezeknek a nemeseknek tehát több érdekük fűződött a polgárjog megtartásához, mint a nemesi jogok gyakorlásához. Emlékezetükben talán a nemesi állapotuk meg is halványodott volna, ha erre ismételten nem figyelmezteti őket Szabolcs és Bihar megye elöljárósága. Persze nem öncélúan, hanem a nemesi insurrectionális kötelezettségeik teljesítése miatt. így érthető, hogy a debreceni nemeseknek a nobilitas esetenként még terhesnek is bizonyult, hiszen a polgárok számára kötelező adózás mellett a nemességükért is külön terhet róhattak rájuk. Ezért segédkeztek maguk is a városba bebocsátást kérő megyei nemesi összeírok távoltartásában.

10 Ezek után érthető, hogy a debreceniek talán nem is sokat törődtek a választásoknál a nemesi eredet kérdésével, mert a nemesi származásúak is — különösen kifele — a polgári érdekek következetes képviselői voltak. Közülük nemcsak szenátorokat és esküdteket választottak szép számmal, hanem főbírókat is. Maga Domokos Lajos is az akkori főbíró, a Dunántúlról ideszármazott zalakapolcsi nemes volt, akinek pedig már az apja is a debreceni főbírói székben ült. A debreceni nemesek a civitáson belül már cívisekké váltak; a jogok mellett a közös terhekből is részt vállaltak s nemesi előjogaikkal csak a város árkain kívül éltek. A polgárok és nemesek közötti viszony mégsem volt felhőtlen Debrecenben sem. Az átlagpolgárok gyakorta zúgolódtak a nemesek ellen. Nem a nemesi előjogaikat támadták, hanem azt rótták fel, hogy városi vezetőként — szenátor, esküdt, főbíró —• több jogot igényelnek, mint ami a többségnek jut.

11 A belső társadalmi feszültség tehát nem a polgárok és a nemesek jogi-társadalmi ellentétéből táplálkozott, hanem a statútum által szabályozott polgári jog került szembe a tisztségviselő nemesi hivatalnoki arisztokrácia túlzásaival és visszaéléseivel. Az asszimiláló erejű civis szemlélet érvényesülését mutatja az is, hogy a város a hasznos foglalkozású idegen eredetű lakosokat esetenként nemcsak egyszerűen befogadta, hanem közülük néhányat a vezetőtestületébe is emelt. A debreceni polgárok a Morvaországból ideszármazott Zeininger Antal gyógyszerészt, a 8 Herpay Gábor: Nemes családok Debrecenben (Debrecen, 1925.) 10. 9 Debreceni nemesek birtokainak összeírása 1797-ben. HBmL IV. A. 1011/t. 2. 10 Herpay i. m. 3—15. 11 Balogh István: A cívisek világa. (Bp. 1973.) 119. 155