A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Rácz István: Debrecen város tanácsának 1785. évi összeírása. Forrástanulmány

A tanácstagságnak hasonlóképpen fontos kritériuma volt a vallásosság és a jó magaviselet, engedelmes magatartás is. Az összeírásban — mint láttuk — szerepeltek erre vonatkozó kérdések is. Itt azonban már meglehetősen sematikus és egyöntetű válaszokkal találkozunk, igaz a kérdőíven szereplő kérdések is az általánosság síkján mozogtak. Szinte valamennyi tanácstagról azt jelentették, hogy keresztyén életet él és szófogadó, engedelmes; szinte refrénszerűen ismétlődtek a nevek mellett a „christianam" és az „obsequens" bejegyzések. Egyetlen szenátor neve mellé írták be — bizonyára ezt is bátortalanul —, hogy „nunc obsequentior quam olim". Mindenesetre más időszakból származó tanácsokra vonatkozó forrásaink többször emlegették fel egyes szenátorok, esküdtek és még főbírók kilengéseit is. Ügy tűnik, hogy talán ezen a ponton a reális önértékelés mércéjét kevésbé alkalmazták az összeírásnál. Az összeírásból az elöljárók vagyoni állapotáról is kevésbé érdemleges adatokat szűrhet ki a kutatás. Biztos támpontot csak arról nyerhetünk, hogy az öszszeírtak vagyonosak vagy vagyontalanok voltak-e. A szenátoroknál egyedül Bucsányi Antalnál jegyezték fel a vagyontalanságot. Lényegében tehát a városi elöljárók a vagyonosak soraiból kerültek ki. A mediocriter és a dilingenter meghatározások már csak fokozatbeli különbségeket fejeztek ki. Sajnálatosan azonban az összeírási utasítások nem maradtak ránk, így nem tudjuk megállapítani, hogy kiket tekintettek közepes és szorgalmatos gazdáknak. Annál több bizonyságot szerezhetünk az elöljárók társadalmi jogállásáról. Az összeírás az alábbi társadalmi összetételt tükrözi: polgár nemes ismeretlen számszerint és százalékosan Magisztrátus 2 (15%) 10 (77%) 1 (8%) Nagytanács 38 (70%) 15 (28%) 1 (2%) Ami tehát feltűnő: a magisztrátusban túlsúlyba kerültek a nemesek, háromnegyedét is meghaladták a polgároknak. De a kistanácsban is közel egyharmad arányban szerepeltek. Az arányok itt azért szembeszökőek, mert a város társadalmában a nemesség elenyésző kisebbségben élt. Az egyidejűleg készített országos összeírás adatai szerint Debrecenben mindössze 207 tizennyolc éven felüli nemes élt, a hasonlókorú többi társadalmi kategóriához tartozó férfiaknak 2,3%-a. Ezzel szemben a polgárfiak örököseikkel együtt 3987 főt számoltak s ez 44%-os aránynak felelt meg. De élt még a városban 3311 zsellér és 1408 fő egyéb kategóriába tartozó 18 éven felüli férfi is,

5 s ezek a város hasonlókorú és nemű társadalmában 53%-ot tettek ki. Valójában tehát ez utóbbiak teljesen kiszorultak a városi vezetésből, de maguk a polgárok is hátrányba kerültek a nemesi származásúakkal szemben. Távol kerülnénk a valóságtól, ha arra gondolnánk, hogy ezen arányok mögött olyasféle egészen éles társadalmi küzdelem húzódott meg a polgárok és a nemesek között, mint amilyen a hajdúvárosokban a törzsökös hajdúk és a beköltözött nemesek között kialakult.

6 Ilyenről itt nincs tudomásunk. A debreceni nemesség kettős eredetű volt. A nemesek kisebb része debreceni polgárként szerzett magának országos nemességet.

7 Nagyobb része vidékről költözött be, feltehetően számottevőbb vagyon helyett inkább csak nemesi armálisát hozta magával a városba. Ez persze nem zárta ki annak a lehetőségét, 5 Uo. Danyi Dezső—Dávid Zoltán: i. m. 368—369. 6 Rácz István: A hajdúszabadság birtokában. In: Szendrey István szerk.: Hajdúböszörmény története. (Hajdúböszörmény, 1973.) 107—120.; Rácz István: Jobbbágyi alávetettség — hajdúvárosi szabadság. In: Rácz István szerk.: Hajdúnánás története. (Hajdúnánás, 1973.) 278—290. 7 Calamus dr (Boldisár Kálmán): Debreczeni nemes családok. Debreczeni Képes Kalendárium 1912. 121 s köv. 11.; Révész Imre: Sinai Miklós és kora. (Bp. 1959.) 88. 154