A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Kormos László: A Türelmi Rendelet és a tiszántúli protestánsok

dóan visszavertek minden ellenreformációs próbálkozást, s ebbe a katolikus rendek nem tudtak belenyugodni, s a két felekezet ütközése akadályozta a birodalmi centralizáció érdekeit. Tiszántúl össznépessége ekkor — az 1784—1787. évi összeírások alapján a Partiummal együtt — 1 563 016 volt. Ebből a tiszántúli református egyházkerületi konskripciók adatai szerint a reformátusok lélekszáma 539 037 volt, mely a kerület lakosságának 34,5%-át tette ki. A számba vehető evangélikusokkal együtt az összes protestáns megközelítette a 38%-ot. Ha e számhoz hozzávesszük a katolikusokkal nem egyesült görögkeleti szertartásúakat, akiknek a száma még 1840-ben is 34,7%, akkor érzékelhetjük a római katolikusoknak — országos arányszámuktól eltérő — tiszántúli súlyos térveszteségüket, mert 69—70% körül mozgott a római katolikusokkal szembefeszülő felekezeti ellenállás. A református és evangélikus egyházközségek számában ugyanezt az eltolódást észlelhetjük. Az összes tiszántúli helységek között 36—37% volt a protestáns, s Debrecen városa nagyrészt református lakosságával erős bástyaként helytállt az ellenreformáció évszázadában s II. József idejében is a legnépesebb városok közt tartják nyilván: 30 064 lélekszámával. A szabad vallásgyakorlatért vívott harcban a nagykunsági és hajdúsági mezővárosok szintén szilárd támaszt jelentettek. Hiába rendelte ki a római egyház a Tiszántúlra a protestánsok elleni harcban edzett lelkészeit és sokszorozta meg Nagyváradon, Váradolasziban, Nagybányán a lelkészek számát, a református és evangélikus lelkészek semlegesítése érdekében úgy, hogy a Tiszántúlon szolgáló, összesen 3022 lelkész között 25%-ot sem tett ki a református és evangélikus lelkészek száma, fölényükkel sem sikerült visszahódítani a protestánsokat. 1782-ben az 595 református anyaegyházközségben és 147 filiában összesen 618 lelkészük volt, s ez népességi arányszámuknak jóval alulmaradt (a 34,5%-os népességi arányhoz képest a református lelkészek aránymutatója 20,45%), s az evangélikus lelkészek mintegy 3%-ot kitevő számával együttesen sem érték el a lelkészek közötti 25%-ot. Mégis jelentős erőt képviseltek, amit az iskolai oktatásban elért eredményeikből is ismerünk. Az 1784—87. évi országos összeírások szerint ugyanis az iskolaköteles 6—12 éves gyermekek száma (az összes 1—12 évesek felét számítva) 76 544 volt. A református iskolákba beiratkozott gyermekek 608 anyaegyházközségben fenntartott iskolában — a lelkészeken kívül 695 református tanító oktatása alatt — 1788ban 52 571-en voltak. Ez a református tanulólétszám az összes tisztántúli iskolakötelesek 68,7%-át jelentette. A centralizációs törekvésű uralkodónak tehát a Tiszántúlt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Számításaink alapján tudjuk, hogy a magyarországi öszszes vallásfelekezet közt csak 14,2%-kal jelenlevő reformátusoknak 44,5%-a a Tiszántúlon élt és az összes magyarországi református községből 33,3% esett a Tiszántúlra. Az összes református lelkész közül, akik országosan csak 3,3%-ot tettek ki, létszámuk 31,5%-ával a Tiszántúlon éltek. Iskolapolitikájuk pedig olyan erős volt, hogy uralkodói beavatkozásokkal még a gyászévszázad alatt sem sikerült erejük megtörése, s II. József uralkodása idején az összes magyarországi református tanerő közül 43,4% a Tiszántúlon tanított. II. Józsefet — az édesanyja uralkodása alatt tett erdélyi és tisztántúli útjain szerzett — személyes tapasztalatai, benyomásai meggyőzték a protestánsok tényszerűen számba is vehető erejéről. Megerősítették abban, hogy a birodalom egységét leginkább veszélyeztető tisztántúli és erdélyi részen legégetőbb teendő a vallási ellentét megszüntetése. Érthető tehát, hogy — a trónra lépése előtt már konstatált felismerését —, Mária Terézia halála utáni napon rendeletileg kezdeményezte. Bár haladó intézkedéseire sem a politikai, sem a társadalmi helyzet nem érett meg és a protestánsok megnyerése sem sikerült fenntartás nélkül, mert ténylegesen nem biztosított felekezetek közötti egyenjogúságot és iskolapolitikájában ellentmondásossá vált azzal, hogy annak katolikus centralizációs célkitűzését meghagyta, mégis a türelmi rendelet uralkodásának egyik legjelentősebb 133