A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Takács Béla: Debreceni inasok élete a XVI–XVII. században

köziglert, vagy lemberg két szer dolmant, egy inget, egy gatyát, sarut, és süveget^ az mennyi szükséges". A szűr míves szabók a XXXIX. artikulus szerint: „az apród inast két esztendeig fogadják be és két mester előtt, adjanak neki három szűr chuhát, ketteji alsó legyen, az egyik felső, négy inget, négy gatyát, sarut, süveget a mennyit el nyőhet, ha ki külömben cselekednék, két forinttal büntettessék".

1 Nagy Gál István szabályzata tehát ilyen rendeleteket tartalmaz az inasokra vonatkozólag. Az inas csak ruhát kapott az előírt mennyiségben, amit túllépni büntetés terhe mellett tilos volt. A pénzért tanított inas semmiféle járandóságot nem kapott gazdájától. Természetesen az inasok kosztjáról, lakásáról is a mesternek kellett gondoskodni. A céh fennmaradt jegyzőkönyvéből azt is megtudjuk, hogy az inasok fegyelmezésére egy botot tartott a céh, amit 1709-ben korbácsra cseréltek ki. Ezt a céh deákja eléggé cinikus módon így jegyezte fel: „az inasok örömére csináltattunk egy korbácsot 1 Ft."

2 A szabómesterséggel rokon takácsmesterség a XVII. század elején indult meg Debrecenben. A céh alapításának pontos idejét nem tudjuk, de 1642-ben már szabályzatuk volt, amit ebben az esztendőben átadtak a szatmárnémeti takácsoknak. A céhszabályzatuk 1723-ból, átírt formában maradt fenn, amelyből azt olvashatjuk, hogy a takácsok három évre fogadták fel az inast és esztendőnként adtak neki „fejér ruhát hat pár öltőt, lába bélit mennyi kívántatik". Ha az inast pénzért tanította mestere, a tandíj 12 Ft volt és csak másfél évig tartott az inaskodás. Ha az inas aratási munkát vállalt, keresetének felé át kellett adni gazdájának.

3 A gombkötők 1680-ban kérték kölcsön a kassai gombkötő céh szabályait. Az inastartás rendjét a 8—9. cikkely szabályozza. Gazdag és szegény mester egyaránt csak két inast tarthatott és három évig tanította őket, de úgy, hogy a második inast csak egy év letelte után fogadhatta fel. Az inas, amíg a mesterhez be nem szegődött, vagyis a próbaidőt töltötte, csak „kis rojtokat" készíthetett és különös módon feladata volt az árnyékszék tisztítása. Az inast az apja, vagy rokona jelenlétében jótállás mellett szegődtették és a felfogadás alkalmával fizetett a céhnek 48 dénárt és két pint bort, a mesternek kétfogásos ebédet és egy pint bort adott ti. a jótálló apa vagy rokon, mert az inasnak aligha volt annyi pénze, hogy ezeket a szolgáltatásokat saját zsebéből fizesse. Ha az inas megszökött és három nap múlva tért vissza, a céhnek 1 Ft bírságot fizetett. Ha negyedévig volt távol, újra fel kellett fogadni és az ezzel járó szolgáltatásokat megadni. Amennyiben egyáltalán nem tért vissza gazdájához, a kezesek vagy jótállók 10 Ft-ot fizettek a mesternek. Az inas felszabadítása céh nyilvánossága előttt történt. Ez alkalommal újra kétfogásos ebédet, két pint bort adott mesterének.

4 Debrecenben a bőripar legalább olyan régi és gazdag múltra tekint vissza, mint a gyapjú- és textilipar. Kitűnik ez abból a kiváltságlevélből, amelyet Szabó Miklós bíró 1486-ban adott ki a vargák számára, mert a korábbi és általuk kétszáz évesnél is régebbinek tartott szabadalomlevél elázott, illetve elveszett. Szabó Miklós oklevele sem tartalmaz rendeleteket az inasokkal kapcsolatban.

5 Amikor azonban 1599-ben a debreceni vargák céhszabályzatuk megerősítését és kiegészítését kérték Nagy Gál István főbírótól, az általa kiadott artikulusokban már megtaláljuk az inasokra vonatkozó cikkelyt, amely úgy rendelkezik, hogy a mester csak egy inast fogadhatott fel három esztendőre. Járandóságában készpénz is szerepel, mert esztendőnként kapott 1 Ft-ot, ezen kívül két inget, két 1 A debreceni szabó- és posztógyártó céh 1599-es szabályai. Megerősítette és újra kiadta Bethlen Gábor, 1623. Ref. Kollégiumi Nagykönyvtár, kézirattár. R. 1123. szám. 2 A szabó céh jegyzőkönyve. Koll. Nagykönyvtár, kézirattár. R. 506. sz. 1709. 246—47. 3 Hajdú-Bihar megyei Levéltár. Takács céh iratai. IX. 29. 1. sz. (Továbbiakban: HBmL.) 4 HBmL. Gombkötő céh oklevele. IV. A. 1021/a. sz. 5 HBmL. Varga céh iratai. IX. 31. 1; 2. sz. 118