A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

mulatságára beszélt el. Mert tény, hogy annál bujábban virágzik e műfaj, minél közvetlenebb s behatóbb az állatok tulajdonságainak s életmódjának megfigyelése."

305 Major Károly őseredetinek és mint ilyent, nemzetek felettinek tartja az ezópusi mesét. „E közkincsből, e közös forrásból vette ki a maga osztályos részét minden nemzet, s használta fel czéljaira intellectualis hajlamai szerint."

306 Kálmán Sámuel pusztán annyit tesz, hogy a nemzetközi mesehagyományban határozottan elkülöníti egymástól a nevelni szándékozó Aesopus-stílust a gyönyörködtetni vágyó La Fontaine iskolájától.

307 Erdélyi Károly viszont a magyar állatmese néhány középkori — nem mesei — nyomait említi, megkísérli meséink elhelyezését az európai népek hagyományában. „Az állatok jellemei meséinkben általában megegyeznek nyugati és keleti szomszédaink meséinek állati jellemeivel. Érdekes nálunk a macska, mint egy új civilisatio képviselője. „Kaczor király" című mesénk orosz mesékkel egyezik."

308 IV. Összefoglalás Az itt felsorolt adatok végső értékelésekor ezt két szempontból kell megtenni. Egyrészt utólag kell rámutatni a fejlődésvonalra, annak bizonyos általános érvényű mozzanataira.

309 Magában a szövegben, az apró adatok közé elszórtan ennek kevés értelme lett volna: főként azért, mivel maga az itt vázolandó folyamat a maga egészében nem új, csupán az jelen alkalmazásának oka, hogy az itt felsorolt jelenségekre is érvényes. Ez az összefoglalás első része. A második részben pedig mindezek után a legfontosabb tanulságok megállapítását kell elvégeznünk: megvizsgálni, kitűzött célunknak, a folklór és az irodalom kapcsolatának milyen mértékét találtuk meg a feldolgozott forrásokban. A folklór és irodalom kapcsolata

310 mindig csak olyan jelenségeknek, a hagyomány olyan elemeinek kapcsolatában mehet végbe, amelyek mindkét irányba lehetővé teszik ezt a kapcsolatot: egyfajta módon a kétféle hagyomány között állnak. Az állatmese határozottan ilyen műfaj. Ha végigtekintjük eredetét, korai megjelenési formáit: mindenütt azt tapasztaljuk, hogy az ide tartozó alkotások igen ritkán nevezhetők teljes tisztasággal folklór, vagy teljes tisztasággal irodalmi alkotásoknak. Igen határozottan ez a helyzet mind az indiai, mind az antik állatmesékkel, az úgynevezett ezópusi hagyománnyal. Ennek nemcsak általában vett jelentőségét kell megjegyeznünk: ez a sajátosság okozza azt, hogy a magyar állatmesékben eredendően érezhetünk népi ízeket, nem feltétlenül szükséges, hogy az a magyar néphagyományból sarjadjon ki, vagy pusztán arra utaljon. Az állatmese európai elterjedésének második tanulsága a korok szerint való alakulás törvényszerűségét erősíti meg.

311 Szemmel látható — a mese műfajai között a legerőtelje305 Gyulai 6. 306 Major 3. 307 Kálmán 8. 308 Erdélyi Károly 27—8. 309 E dolgozat nem foglalkozik közvetlenül a mese egészével, illetve a mesekutatás általános kérdésével, mégis itt idézni szeretném azokat a nálunk ismert legfőbb munkákat, amelyek e kérdéskörben tájékoztatnak. A magyar népmeséről a legutóbbi összefoglalást a Dömötör Tekla—• Katona Imre—Ortutay Gyula—

Voigt Vilmos: A magyar népköltészet. (Bp., 1974) с egyetemi jegyzet adta. Itt bőséges irodalom utal a korábbi magyar mesekutatásra is. A nemzetközi kézikönyvek közül ma a leginkább használatos Max Lüthi: Märchen (Stuttgart, 1974) kismonográfiája, ennek korábbi, 1962-es kiadásából készült kivonatos magyar fordítás: Lüthi, Max: Megjegyzések a meséről. Folcloristica 1. (1971) 105—164. Braun Soma, Honti János, Ortutay Gyula, Dégh Linda, Kovács Agnes és mások műveit a most említett könyvek elégségesen idézik. 310 A folklór és irodalom kapcsolatáról mind hazai, mind nemzetközi mértékben rendkívül sokat írtak. Ezeket Összegezi Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához. Bp., 1972. (itt irodalommal) és legutóbb Biernaczky Szilárd: Petőfi „dalai" a nép között. Vázlat a folklorizálódási folyamat kutatásához. Filológiai Közlöny 19. (1973) 349—398. (gazdag további irodalommal). 311 Ezzel a kérdéssel röviden foglalkozhattam a Világirodalmi Lexikon (Szerk. Király István és Szerdahelyi István) I. kötetében (Bp., 1970), az „állatirodalom" és hasonló címszavakban, valamint Morten Nűjgaard: La fable antique. I—

II. Kobenhavn, 1964—1967. című kitűnő könyvéről írott rövid beszámolómban: Antik Tanulmányok 15 (1968) 159—160. 323