A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Régészet - Patay Pál: Három bronzüs
és hosszában 4 borda díszíti, ill. szilárdítja. Hogy valóban egy hosszúpályi jellegű üsthöz tartozott, azt igazolja az is, hogy mindkét szélén, mind a legmagasabb pontján, mind ott, ahol az edény falához simuló szára megtörik és attól eltávolodik, az egykor beléje fűzött karikától származó kopás jól észlelhető. (Utóbbit a karika nyugalmi helyzetben lefelé lógva, előbbit pedig akkor idézte elő, amikor annak segítségével szállították.) Figyelemre méltó még rajta az, hogy az edény pereméhez a fület két laposfejű szegeccsel erősítették. A szenterzsébeti edényfül is öntött. Ezt is 4 borda díszíti. A felső része 2 laposfejű szegeccsel volt a bő szájnyílású edény peremének belső oldalához rögzítve. Mindkét szélének legmagasabb pontján az egykor beléje fűzött karikától származó kopás figyelhető meg. Mindez arra vall, hogy egy hosszúpályi csoportba tartozó szitula füle volt. Itt kell megjegyeznünk, hogy az Alföld északi pereméről is ismerünk két raktárleletből egy-egy szitulát, amelyeket kisebb méretük és palástjuk egyetlen lemezből alkotott volta miatt a kurdi típusú szitulák első csoportjába tartozóknak is lehetne tekinteni: 21. Sárazsadány (korábban Bodrogzsadány) 25 22. Cseb; Nagy- vagy Kis- (Zbince) 26 E példányok sajnos annyira hiányos állapotban maradtak fenn, hogy még az sem dönthető el, vajon nem éppen hajdúböszörményi típusúak voltak-e? A palástlemezek számát ugyanis önmagában nem tekinthetjük feltétlen kritériumnak, hiszen láttuk, hogy a kurdi csoportba tartozó bizovaci példány esetében azt két lemez alkotja. Ugyanakkor az átmeneti alaknak minősíthető kisebbik püspökladányi üstnél csak egy lemezből áll az. A lemezek száma igen valószínűleg bizonyos mértékben a szitula méretének függvénye. Kiváló tanulmányában Merhart foglalkozott a kurdi típusú szitulák elterjedésével is és utalt arra, hogy az nem esik egybe a hajdúböszörményiekével. 27 Ha azonban kiegészítjük az általa közölt térképet az azóta megismert újabb példányokkal, valamint megkülönböztetjük azon a kurdi típus két csoportját, következtetéseit módosítanunk kell, illetve ki kell egészítenünk. A szűkebb értelemben vett kurdi csoport példányai a Dunának a Kárpát-medencét észak-déli irányban átszelő vonalától nyugatra fordulnak elő. Nem így a kurdi típusú szitulák másik, a hosszúpályi példányról elnevezett csoportja. Ezek kivétel nélkül a fent említett vonaltól keletre eső területről származnak; közelebbről részben a Nyírségből és tágabb környékéről, részben Erdélyből. A Nyírségből és tágabb környékéről ismerjük különben a legtöbb hajdúböszörményi típusú szitulát is, 28 így Merhart véleményét akként kell módosítanunk, hogy csak a szűkebb értelemben vett kurdi csoport elterjedési területe különül el a hajdúböszörményi típusétól, a hosszúpályi csoporté ellenben részben összevág azzal. Merhart a szitulák különböző típusai között nemcsak el terjedésbei i, hanem időbeli eltérést is vélt látni. Sőt a kurdi típuson belül is a kisebb méretűeket — amelyeket a szorosabb értelemben vett kurdi csoportba tartozókként soroltunk fel — idősebbeknek tekintette a nagyobbaknál — azaz a hosszúpályi csoport példányainál. Ebből kifolyólag azt is feltételezte, hogy a szitulák készítése Nyugat-Magyarországon indult meg. 29 A kurdi típus első csoportja a szitulák családján belül kétségtelenül korainak tűnik. Ha voltak is korábban vélemények, amelyek a névadó kurdi leletet a HB időszakba sorolták, 30 újabban általánossá vált az ennél koraibb keltezése. Merhart, habár a leletnek egy tűjét idősebbnek ismerte fel, az egészet mégis az „Urnenfelder"-ek fiatalabb szakaszába helyezte, azonban a HB korú (hajdúböszörményi típusú) szituláknál idősebbnek vélte. 31 25 Magyar Nemzeti Múzeum, lt. sz. 48/1936. — Mozsolics A., Der Goldfund von Velem-Szentvid. Praehistorica I (Basel 1950) 29. 26 Novotná, M., К chronologii hromadnych nálezov bronzov na Vychodnom Slovensku. Sbornik Filozofickej Fakulty University Komenského, Musaica XIV (III) (1963) 51. 27 Merhart, G., i. m. 34. 28 Elterjedésüket lásd: Patay P., Der Bronzefund von Mezőkövesd. Acta Arch. Hung. 21 (1969) 175., 13. к. 29 Merhart, G., i. m. 29—30, 33—34. 30 Willvonseder , К ., i. m. 12. 31 Merhart, G., i. m. 29, 33. 72
