A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Muzeológia - Nemes Tamás: XVI. századi dísznyereg restaurálása

A női nyereg szinte teljesen megegyezik az angol nyereg formájával. Ennél azonban elöl két rögzített párna van, melyek közé a női lovas a jobb lába combját helyezheti. A bal combnál levő párna mozgékony. Az angol (úri, női stb.) nyergek hátul párnázatlanok, ellentétben a német nyereg típusával, amelynek jellemzője a felálló hátsó kápa, amit hátul barázdaszerűen párnázott szarvasbőrrel vontak be. A magyar nyereg Magyar típusú nyerget Európában sokfelé használtak. Például Nagy Frigyes porosz király is Tiszafüredről vitetett nyergesmestereket Poroszországba, akik aztán a mesterséget ott meghonosították. A honfoglaláskori nyereg könnyű volt, keleti típusú, alacsony kapákkal; csak az oldaldeszkák feküdtek a ló hátára. Ez kényelmessé tette a hátrafelé dűlő hátsó kápa használatát, melynek harcászati szempontból is jelentősége volt. A lovas számára ugyanis lehetővé tette a kényelmes hátrafordulást, hátranyilazást. Jellege évszázadokig megmaradt, a nyugati nyergek készítéséhez is mintául szolgált. A magyarországi nyergek mindvégig megtartották a legkorábbi eredeti magyar nyergeknek (legalább) néhány jellegzetességét, annak ellenére, hogy az évszázadok során a magyar fegyverzet- és lószerszámkészítést sok idegen hatás érte. A nyugati típusú nyereg első kapája — a lándzsás harcmodor miatt — magas, csaknem a lovas mellkasáig felért, a hátsó kápa szintén magas volt, így a lovas úgy helyezkedhetett el, mintha kartámlás székben ült volna. A keleti hatás a török hódoltság idején ismét elevenen jelentkezett. A 150 éves uralom nagyban befolyásolta a hazai ízlés alakulását mindaddig, amíg a töröknél nem következett be hadi szempontból is a hanyatlás. Gvadányi József 1788-ban így írt: Véltem hogy ha ülnek paripa lovakon, Igmándi. Füredi nyereg lesz hátokon, Fetske farkú tzafrang fog függni farokon, Szirinyos, sallangos szerszám lesz azokon. Vagy hogy ezek lesznek skófiummal várva, Ezüst avagy arany boglárral takarva, Vagy lesznek tengeri tsigák reá rakva Sárga, veres és zöld szironnyal zavarva. így jártak valaha nagy hirü Eleink, az egész világot rettentő Őseink, így jártak Királyink, Grófijaink, Hertzegink Mi zászlós uraink, mi minden Nemesink. A legkitűnőbb nyergeket a XVI—

XVII. században Tiszafürecen és Igmándon készítették. Ezek az úgynevezett kun vagy füredi nyergek. Tiszai fákból — nyárfából vagy hársfából, — a legutóbbi időben gőzölt bükkből

2 készültek. Körülbelül 50 cm hosszú oldallapjainak szélessége 12—14 cm, vastagságuk 3 cm. Az oldallapokat itt azonban nem az angol nyeregnél megismert fejfok és farr-rész fogja össze, hanem elöl is, hátul is általában bükkvagy nyírfából készült kápa. A magyar nyereg jellegzetes része az első (a huszárnyergeknél a hátsó is) kápa kiszélesedő ökölszerű része, melyet éppen formája miatt nyeregöklü-nek neveztek. Ez a szíjzat tartására, elhelyezésére szolgált, így a dísznyeregnél a lovas kezeszabadon maradhatott. A huszárnyergeken az első kápafej gyakran okozott sérülést a lovasnak, ezért 1832-től már elhagyták.

3 A kapák között feszítik ki a hátul 11 cm, elöl 10 cm széles nyers 2uo. 3 Pettkó Szandtner Tibor: A magyar kocsizás (Bp., 1931) 476