A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Bíró Katalin: „Lakodalmasok” – Holló László lakodalmi témájú képei

részletformáinak találkozása mentén. A kisebb, lapos ovális forma a három nőalak középső felét fogja körbe; a nagyobb, csaknem szabályos körívet leíró vonalban az előbbiek mellett benne van a menyasszony és a fehérkendős figura arca is. Mindkét vonal együtt halad ez utóbbi nőalak élesen megvilágított foltja mentén, és itt csatlakozik hozzájuk a legnagyobb, mind az öt — kibővítve mind a hat — figurát magábazáró ovális befoglaló forma (4. ábra) . (Ennek a találkozásnak jelentősége van mind a csoporton belüli hangsúlyos elemek, mind a csoport formájának és a háttérnek a találkozásában, összekapcsolódásában.) De vannak olyan íves szerkezeti vonalak is, amelyek éppen a végleges elhatárolódás ellen dolgoznak. Húzható két egymás felé hajló ív: egyik a kompozíció alsó részénél, a talaj baloldali fénysávjaitól indulva a figurák ruházatának alján húzódik végig, a felső pedig a háttérbeli fák és az ég találkozásától a figurák fejetetején át a háztető csúcsáig. Ezek, ellensúlyozva a többi íves szerkezeti vonalnak a csoport különállását hangsúlyozó hatását, összekötik a figurákat a környezeti elemekkel. Ha a felső ív alatt húzunk egy ellentétes görbületű ívet, amely a torony és a ház tetején metszi a felsőt, akkor ezek egy vízszintes tengelyű, mag-alakú szerkezeti formában fogják közre a főbb alakok arcát, megintcsak ellentmondásos szerepet játszva, hiszen az arcok kiemelésén túl kapcsolatot is teremtenek a figurák és a környezet tárgyai között (5. ábra). A lakodalmas menet szerkezeti vonalai, az ívek, körök magukba foglalják a kompozíció legjelentősebb pontjait. A főalakok együttese hatóerejét a vonalak, formák, színek viszonyában nyeri el, s ugyanezek egyesítik azt a mű egyéb elemeivel. (A csoport egyfajta sugalmazó ereje hatására nem figyelünk a figurák anatómiai aránytalanságára, észre sem vesszük például a végtagok csenevész voltát — figyelmünket teljesen leköti a felületek, vonalak, formák, színek mozgó játéka.) Az emberek és a környezet különböző tériségét a csoport tömegével, terjedelmével egyenlíti ki a festő. A szerkezeti alakzatok vonalainak hatásával, a meredek felszökkenések és lágy hajlatok folytonos játékával váltja ki azokat az ellentmondásokat, amelyekben a feszültség születik. Végsősoron ezekben az összefüggésekben alakul ki a képépítő eszközök egyszerre ellentmondásos és összehangolt játéka. Ennek 5. ÁBHA 411