A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Holló László és Medgyessy Ferenc hagyatéka a Déri Múzeumban

A) Holló László egykori lakrészének leírása A ma látható emlékkiállítás a művészi hagyaték bemutatására törekszik. A kiállított pár bútordarab és festőfelszerelés csak jelzésre vállalkozik: felidézi a lakószoba és műterem hangulatát, utal a művek születésére. Idézzük fel leírással Holló László egykor műtermét, lakószobáját. A Margit utcai lakóházat a század elején építtette Hrabéczy Antal kelmesfestő késő szecessziós stílusban. Holló László 1915-ben költözött ide, amikor feleségül vette Hra­béczy Annát. Holló és Hrabéczy Ernő festőművész 8 együtt dolgozott itt a húszas, majd a negyvenes években. Ugyanabból a házból tekintettek ki a közeli Tilalmasra, a Tócós-kertre, csak Holló messzebb és többet látott, s a láttatásban is merészebb volt, mint sógora, akinek finom, szűk színskálájú festészete ugyancsak érzékenyen reagált a szociális gondokra. A har­mincas években elhagyta Debrecent, Budapesten a külvárosok sivársága ragadta meg festői képzeletét. 1945 után tért csak vissza a Tócós-kertbe, hogy — Bernáth Aurél szavait idézve — pislákoló önbizalommal éljen és haljon meg itt. Hollót nem lehetett elriasztani. Vállalta a már említett művészeti közéleti szereplést és a meg nem értést. A háznak két szobáját lakta Holló és Annus néni (1953-ban bekövetkezett haláláig.) A nehéz időkben, 1944—53 közt együtt művelték, már nagybetegen a ház körüli kertet, hogy a megélhetést biztosíthassák. A nyugodtabb időkben ez a kert állandó plein-air tere lett az idősödő Holló Lászlónak. A műterem tágas és világos. Az ablak körüli részen álltak festőfelszerelései, a freskó­részlet előtt két festőállványa (amelyek közül az egyiken tükör állt, önarcképfestéshez), fölötte pedig elmaradhatatlan szalmakalapjai, amelyekre önarcképein ráismerhetünk. Az íróasztalon ecsetjei, tollai, vázlatfüzetei, a polcokon rézkarclemezei, vegyszerei, a szekré­nyekben porfestékei sorakoztak. Festéktartó állványa finom olaj festékeket, pl. a Mussini gyár termékeit tartalmazta, de megtaláltuk az utóbbi időben az akrylt is, amellyel kísérle­tezett. A műterem minden egyes tárgya tükrözte Holló László egyéniségét: a nemesen egy­szerű szeretetét. Maga gyűjtötte Podolinban és Karánsebesen szép hímzett bekecsét és szőt­teseit, Sárospatakon kancsóit, bokályait, amelyek állandó modelljei voltak csendéleteinek, de ecsettartó célját is szolgálták, azontúl, hogy színesebbé, derültebbé tették az idős mester napjait. Ihlették kolorizmusát, s régmúlt korok üzenetét közvetítették. A műterem több tárgya utalt eszményképeire, barátaira. Rembrandt és mestere Hol­lósy Simon egy-egy festményének reprodukciója a műterem falán függött, Medgyessy „Három grácia" с domborművének színezett terrakotta változatát polcán tartotta. Régi hegedűje és lemezjátszója a zene szeretetére és művelésére utal. A polcok, asztalkák tele voltak művészeti albumokkal, folyóiratokkal, bennük, rajtuk ismerősi, baráti ajánlásokkal saját „margójegyzeteivel". S végül a falon, szinte tapétaszerűen elhelyezve, saját művei hármas, négyes sorokban. Freskórészletei mellett mezei jelenetei, tájképei, történeti kompozíciói, aktjai legjava (a „Rőzsehordó", „Putri előtt", „Csokonai" kis változata 1935-ből, „Önarckép Olgival" stb.) sorakozott. A műteremből a lakószobába vezető folyosón freskórészlete, a lakószobában két ha­talmas freskója látható. A krematóriumi freskótól hangulatban, színvilágban is erőteljesen különbözik a „Nyári örömök" című, 1960-ból származó, kifejezetten e helyre, lakószobája díszítésére festett nagyméretű freskója. A lakószobában állt íróasztala, könyvespolca, tele értékes, magyar és francia nyelvű könyvekkel (ezek jórészét Párizsban vásárolta 1910 kö­rül). Az asztalon, polcon vásárhelyi hímzések és barátjának, Medgyessynek szobrai: a „Sú­roló nő" és egy szobortöredék állt. A falakat saját műveivel díszítette: itt láthattuk „Szt. István" töredékét, két hatalmas tiszai „Fürdőzők" olajképét, valamint a hatvanas években készített csendéletét és a „Bajusz ház Dadán" с képét. 8 Irodalom: Cikkek: Koczogh Ákos: Művészettörténeti Értesítő, 1965, valamint Bernáth Aurél (Alföld, 1958) Solymár István bevezetője az 1972-es debreceni emlékkiállítás katalógusában. 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom