A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Holló László és Medgyessy Ferenc hagyatéka a Déri Múzeumban

A) Holló László egykori lakrészének leírása A ma látható emlékkiállítás a művészi hagyaték bemutatására törekszik. A kiállított pár bútordarab és festőfelszerelés csak jelzésre vállalkozik: felidézi a lakószoba és műterem hangulatát, utal a művek születésére. Idézzük fel leírással Holló László egykor műtermét, lakószobáját. A Margit utcai lakóházat a század elején építtette Hrabéczy Antal kelmesfestő késő szecessziós stílusban. Holló László 1915-ben költözött ide, amikor feleségül vette Hrabéczy Annát. Holló és Hrabéczy Ernő festőművész

8 együtt dolgozott itt a húszas, majd a negyvenes években. Ugyanabból a házból tekintettek ki a közeli Tilalmasra, a Tócós-kertre, csak Holló messzebb és többet látott, s a láttatásban is merészebb volt, mint sógora, akinek finom, szűk színskálájú festészete ugyancsak érzékenyen reagált a szociális gondokra. A harmincas években elhagyta Debrecent, Budapesten a külvárosok sivársága ragadta meg festői képzeletét. 1945 után tért csak vissza a Tócós-kertbe, hogy — Bernáth Aurél szavait idézve — pislákoló önbizalommal éljen és haljon meg itt. Hollót nem lehetett elriasztani. Vállalta a már említett művészeti közéleti szereplést és a meg nem értést. A háznak két szobáját lakta Holló és Annus néni (1953-ban bekövetkezett haláláig.) A nehéz időkben, 1944—53 közt együtt művelték, már nagybetegen a ház körüli kertet, hogy a megélhetést biztosíthassák. A nyugodtabb időkben ez a kert állandó plein-air tere lett az idősödő Holló Lászlónak. A műterem tágas és világos. Az ablak körüli részen álltak festőfelszerelései, a freskórészlet előtt két festőállványa (amelyek közül az egyiken tükör állt, önarcképfestéshez), fölötte pedig elmaradhatatlan szalmakalapjai, amelyekre önarcképein ráismerhetünk. Az íróasztalon ecsetjei, tollai, vázlatfüzetei, a polcokon rézkarclemezei, vegyszerei, a szekrényekben porfestékei sorakoztak. Festéktartó állványa finom olaj festékeket, pl. a Mussini gyár termékeit tartalmazta, de megtaláltuk az utóbbi időben az akrylt is, amellyel kísérletezett. A műterem minden egyes tárgya tükrözte Holló László egyéniségét: a nemesen egyszerű szeretetét. Maga gyűjtötte Podolinban és Karánsebesen szép hímzett bekecsét és szőtteseit, Sárospatakon kancsóit, bokályait, amelyek állandó modelljei voltak csendéleteinek, de ecsettartó célját is szolgálták, azontúl, hogy színesebbé, derültebbé tették az idős mester napjait. Ihlették kolorizmusát, s régmúlt korok üzenetét közvetítették. A műterem több tárgya utalt eszményképeire, barátaira. Rembrandt és mestere Hollósy Simon egy-egy festményének reprodukciója a műterem falán függött, Medgyessy „Három grácia" с domborművének színezett terrakotta változatát polcán tartotta. Régi hegedűje és lemezjátszója a zene szeretetére és művelésére utal. A polcok, asztalkák tele voltak művészeti albumokkal, folyóiratokkal, bennük, rajtuk ismerősi, baráti ajánlásokkal saját „margójegyzeteivel". S végül a falon, szinte tapétaszerűen elhelyezve, saját művei hármas, négyes sorokban. Freskórészletei mellett mezei jelenetei, tájképei, történeti kompozíciói, aktjai legjava (a „Rőzsehordó", „Putri előtt", „Csokonai" kis változata 1935-ből, „Önarckép Olgival" stb.) sorakozott. A műteremből a lakószobába vezető folyosón freskórészlete, a lakószobában két hatalmas freskója látható. A krematóriumi freskótól hangulatban, színvilágban is erőteljesen különbözik a „Nyári örömök" című, 1960-ból származó, kifejezetten e helyre, lakószobája díszítésére festett nagyméretű freskója. A lakószobában állt íróasztala, könyvespolca, tele értékes, magyar és francia nyelvű könyvekkel (ezek jórészét Párizsban vásárolta 1910 körül). Az asztalon, polcon vásárhelyi hímzések és barátjának, Medgyessynek szobrai: a „Súroló nő" és egy szobortöredék állt. A falakat saját műveivel díszítette: itt láthattuk „Szt. István" töredékét, két hatalmas tiszai „Fürdőzők" olajképét, valamint a hatvanas években készített csendéletét és a „Bajusz ház Dadán" с képét. 8 Irodalom: Cikkek: Koczogh Ákos: Művészettörténeti Értesítő, 1965, valamint Bernáth Aurél (Alföld, 1958) Solymár István bevezetője az 1972-es debreceni emlékkiállítás katalógusában. 357