A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A Déri Múzeum XVII–XVIII. századi festett asztalosbútorai
az adatok között három olyan asztalosmunkát is közöl, amelyek a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének a darabjai. Készítésük sorrendjében a következőket: egy tálasfogast 1746ból, egy saroktékét 1752-ből és egy hosszúlócát 1797-ből. 8 Tombor Ilona szerint ezek a bútorok az alföldi későreneszánsz stílusú festett asztalosmunkák remekei. Jól tudott, hogy nagyon kevés alföldi emlékkel rendelkezünk ebből a korból, és elsősorban csak a gyulai, a vásárhelyi és a debreceni asztalosok megmaradt munkáira támaszkodhatunk. Előkerült még néhány emlék, mint például az 1955-ben folytatott Békés megyei iparművészeti topográfiai felmérés során megtalált presbiteri szék, amely eredetileg a szeghalmi református templom tulajdona volt és festett feliratának tanúsága szerint 1718-ban készült. Az okleveles anyagokra támaszkodó kutatások azonban bebizonyították, hogy Békés megyében ebben az időben nem élt, és nem dolgozott olyan helyi mesterember, aki a szóbanforgó padot elkészíthette volna. Készítője minden bizonnyal valamely partiumbeli vagy erdélyi vándorasztalos lehetett. 9 Mivel a történelem viharaiban éppen itt, az Alföldön volt a legnagyobb mérvű legkorábbi bútoremlékeink pusztulása, érthető, hogy a megmaradt példányok miért olyan pótolhatatlanul becsesek számunkra. Ezek a puhafából készült bútorok sokkal romlandóbbak a keményfából készült társaiknál. Míg azok a használatban négy-öt generációt is kiszolgáltak, addig ezek még festett állapotban sem bizonyultak ilyen időtállónak. Debreceni bútoraink anyaga is egyszerű erdei fenyőből fűrészelt deszka, aminek az élettartama kéthárom évszázad elteltével nagyon kritikus állapotban van. Sajnálatos, de általánosnak mondható, hogy a XVII— XVIII. századi bútoraink pusztulása az utóbbi években rohamosan meggyorsult. Megmentésük épp ezért rendkívül gyors, hatékony beavatkozást igényő muzeológiai feladat lenne. Ezeknek a bútoroknak a száma nemcsak azért olyan kevés, mert nagyrészük nyomtalanul elpusztult, megsemmisült, hanem azért is, mert csak a módosabb helyeken volt meg a lehetősége annak, hogy az asztalosok által készített, s bizonyos mértékig jobban megbecsült darabokat a generációk folyamatos használata mellett valamennyire is megkíméljék. Biztosra vehetjük, hogy a megmaradt bútorok elsősorban is a díszesebb vagy ünnepibb alkalmakra fenntartott lakásrészekben őriződhettek meg. Paraszti helyen ezek mindenképp a tisztaszobában, a nagyházban, a hidegházban állhattak. Feltételezhető, hogy a templomihoz hasonló, festett díszítés is arra ösztönözte az egymásnak örökbe hagyó tulajdonosokat, hogy megkülönböztető gonddal bánjanak velük. A festett asztalosbútoroknak az elterjedése az Alföld egyes részein összefügg a mezőgazdaság fejlődése következtében a paraszti lakosság megnövekedett gazdasági és kulturális igényének kielégítésére termelő mesterségek specializálódásával, másrészt a céhrendszer fokozatos bomlásával. A bútorok történetét általában nem őrzik írásos emlékek, készítésük folyamatát is csak jóval később írták le kutatóink 10 . Jóllehet az asztalosok is, mint minden más mesterség folytatói bizonyára részletes költségvetést készítettek megrendelőiknek, ám ezeket az iratokat a templomi berendezéseket készíttető egyházközösségek vezetői általában nem tartották érdemesnek megőrizni az utókor számára. Az egyéni megrendelésre készített bútorokról vagy a vásári eladásra készültekről pedig egyáltalán nem maradtak feljegyzések. így a templomi famunkákkal egyidős festett asztalosbútorokról többnyire csak a levéltárakban őrzött hagyatéki leltárakból, inventáriumokból, különféle vagyonösszeírásokból értesülhetünk. Ezek a feljegyzések azonban a bútoroknak általában csak a leglényegesebb jegyeit tüntetik fel, inkább csak tényközlők, egy későbbi elemzéshez azonban nem bizonyulnak elégséges anyagnak. Mégis mintegy negyven évvel ezelőtt ilyen levéltári forrásokra és a még használatban levő tárgyi anyagra támaszkodva írta meg jeles tanulmányát Zoltai Lajos, Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról címmel. 11 A Déri Múzeum kiállításának cívisszobájában látható későreneszánsz festett bútoroknak Zoltai Lajos a 8 Tombor i. m. 124 9 Tábori György: Békés megye iparművészeti múltjából. In: Békési Élet. (1968) 2. sz. 245—249. 10 A reneszánsz és barokk idején Európa-szerte oly divatos festett bútornak és a bútorfestő Sütő dinasztiának a történetét Kós Károly századunk 60-as éveiben gyűjtötte össze. Kós Károly: A vargyasi festett bútor. (Kolozsvár, 1972) 11 Zoltai Lajos: Vázlatok a debreceni régi polgár házatájáról. A Déri Múzeum Évkönyve 1935—36. 13* 275
