A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Természettudomány - Ötvös János–Lovas Márton: Talaj-coleopterológiai vizsgálatok a téglási Angolkertben 1979

tani ritkaság, mint a vörös tölgyek, fekete fenyők, egy nagyon szép platán sor, s maga a zárt erdei fenyves állomány. A mélyebb fekvésű helyeken pedig szépen fejlett kocsányos tölgyek alkotnak kisebb állományokat az egykori homoki- és gyöngy virágos-tölgyes erdők hü mondóiként. Az Országos Természetvédelmi Tanács a kártételek megakadályozására az erdőt 1953ban védetté nyilvánította. (1953. október 1.) Tudomásunk szerint az Országos Természetvédelmi Hivatalnak is tervei vannak az erdő jóléti erdővé alakítására. A terület iránti érdeklődésünket az ismertetett tények mellett még az alábbi feltételezések is növelték: 1. A mélyebb fekvésű részeken tenyésző kocsányos tölgyes foltok, melyeket a kert kialakításakor is megkíméltek, állapotukat tekintve a homoki gyöngyvirágos tölgyes asszociációkhoz nagyon közelinek tekinthetők. Ezért a talaj felszínén élő bogárfauna is hasonló lehet az ősi homoki kocsányos tölgyesekben élő bogárfaunához. 2. Második vizsgálati területünket a homokdűnékre telepített zárt erdeifenyves állományban jelöltük ki. Ezen a területen szegényebb talaj- bogárfaunára számítva helyeztük ki csapdáinkat, s mintegy az előző állományban levő csapdák kontrolljaként fogtuk fel itteni elhelyezésüket. Reménykedtünk abban is, hogy erről a területről előkerülhet az Alföldön és a Nyírségben ritka vagy ritkább bogárfaj is. 3. Az erdő jóléti erdővé nyilvánításával, a természetvédelmi rendelkezések megtartása esetén is, nő annak „kultúr" terhelése, ami a bogár állomány változását eredményezheti. Ezért is igyekeztünk vizsgálatainkat 1979-ben elvégezni. Munkánk megszervezésében nagy segítséget nyújtott a terület akkori erdésze, Varga Sándor, aki vizsgálataink időszakában váratlanul elhunyt. Az erdő történetével kapcsolatos adatok átadásáért köszönettel tartozunk a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság osztályvezetőjének, Szemerédy Miklós erdőmérnöknek és Tóth József erdésztechnikusnak. Az erdőre vonatkozó egyéb adatokért köszönetet mondunk a Debreceni Erdőfelügyelőség igazgatóhelyettesének, Balogh Bélának és Török Attila osztályvezető helyettesnek. Gyűjtő módszerünk A bogárgyűjtésben és elsősorban a talajfelszínen illetve az avarszint alatt élő állatok begyűjtésében már évek óta használt etylénglikolos talajcsapdázás gyűjtőmódszert alkalmaztuk. Ezt a módszert Barber 1927-ben fejlesztette ki a talajon élő állatok begyűjtésére. Az ökológiai körülményekhez alkalmazva a Természettudományi Múzeum munkatársai a módszert továbbfejlesztették. így mi is az általuk használt 14 centiméter száj-átmérőjű 20 centiméter mélységű műanyagból készített játékvödröket ástuk be peremükig a talajba és körülbelül 1 deciliter etylénglikolt töltöttünk beléjük. Az esővíz és az avar belehullását minden csapda fölött egy-egy 25 x 25 centiméteres négyzet alakú bádogfedéllel akadályoztuk meg, amit úgy állítottunk az edény fölé, hogy körös-körül mintegy 2—2,5 centiméter hézag maradjon. A csapdát ezután avarral letakartuk. A csapdákba bekerült, beleesett állatok az etylénglikolban hamar elpusztultak, s testnedveik egy része az etylénglikolba szívódott, s ezáltal konzerválódtak. így havonta egyszer kellett üríteni a csapdákat. Az etylénglikolból leszűrt állatokat 80%-os denaturált szeszbe rakva tartósítottuk a feldolgozásig. Mindkét vizsgálati területen 5 darab etylénglikolos Barber-csapdát helyeztünk el. Az egyes csapdák eredményeit nem kezeltük külön-külön, hanem területenként összegezve. Munkánk eredményeit a továbbiakban táblázatokba foglalva ismertetjük. 24