A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Szalay Emőke: Debreceni céhládák

18. kép. Pintér céhláda, 1850 Sajnálatos módon a jórészt XV—

XVII. században alakult debreceni céhek tárgyi' emlékei csak a XVIII. századtól kezdve maradtak fenn. A céhbehívó táblákhoz hasonlóan a legkorábbi ládák is a XVIII. század közepéről származnak. A 26 db láda közül 12 a XVIII. században készült, 14 db a XIX. század első felében. A ládák néhány kivételtől eltekintve viszonylag kevéssé díszítettek. Más városok céhládáival összehasonlítva

33 ez annál feltűnőbb, mivel többnyire jelentős létszámú, tehetős céhek emlékei, amelyek anyagi helyzetük alapján díszesebb ládákat is készíttethettek volna. A viszonylag szerény megjelenés okát tehát másban kell keresni, feltételezhetően abban, amit Balogh István fogalmazott meg a cívis társadalomról. Megállapítása szerint a debreceni polgárok anyagi jóléte a XVIII. században meghaladta a hazai polgárság átlagos szintjét, ez azonban nem tükröződött a város, a lakóházak külső képén, berendezésén, a polgárok ruházatán. Ennek oka a közfelfogásban gyökerezhetett, amely elítélte a „cifralkodást". A fennmaradt bútorok valamiféle rusztikus reneszánsz formaelem továbbéléséről tanúskodnak.

34 Megfigyelhető ez a céhládákon is. A legkorábbi az ötvösök ládája, amely valószínűleg a XVII. században készült, megújított állapotban maradt ránk, teljesen dísztelen kisméretű láda. A következő egy ismeretlen céh 1737-ben készült egyenes tetejű, díszítetlen puhafa ládája. Egyszerű kivitele, kulcspajzsa, zárszerkezet, hosszú csuklóspántjai a láda előoldalára írt évszámnál korábbi időpontra mutatnak. Felépítésében, kivitelében nagy mértékben ha31 Zoltai Lajos: Céhládák és egyéb céhemlékek a debreceni városi múzeumban. Népr. Ért. VII. évf. (1906) 241—245. 32 Szalay Emőke: i. m. 225. 33 Veszprémi ládák 1. Nagybákay i. m., soproni ládák Csipkés i. m. 34 Balogh István: A debreceni református kollégium gyűjteményeinek keletkezése. In.: Zádor— Szabolcsi: Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok (Budapest, 1979) 592. 138