A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Történelem - Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése)

Trócsányi Zsolt Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése) A kései magyarországi feudalizmus története szempontjából oly lényeges 1607—8. éveknek van egy olyan aspektusa, amelyet, úgy látjuk, a kutatás Szilágyi Sándor óta alig érintett — amely nélkül pedig a két év története sem érthető meg eléggé. Erdély 1607—8-i változásaira gondolunk: Rákóczi Zsigmond fejedelemségére és Báthory Gábor trónralépésére. Abban a bonyolult kül- és belpolitikai játékban, amely ezekben az években a keletközép-európai térségben folyik, Erdélynek ugyan nincs elsődlegesen meghatározó szerepe — de a szerep elemzésétől nem lehet eltekinteni. A kérdést, úgy hisszük, vizsgálatra még inkább érdemessé teszi az 1607—8-i erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond alakja. Az első Rákóczi fejedelemnek máig egyetlen életrajzát Szilágyi Sándor írja meg „A Rákócziak kora Erdélyben" c, csonkán maradt művében — tegyük hozzá: még eléggé szerény méretű adatbázison, számos kitűnő meglátással, de ugyanakkor legendák eléggé kritikátlan átvételével s az adatbázis gyengeségéből fakadó spektrumeltolódásokkal is. Báthory Gábor életrajzában s még inkább az Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. kötetéhez írt bevezetőjében Szilágyi már jóval bővebb bázissal, sok tekintetben módosult képet alkotott az 1605—8-i időszakról. Itt azonban már nem térhetett ki Rákóczi Zsigmond életének korábbi évtizedeire, s még Rákóczi élete csúcsának bemutatásában is saját módszerének korlátai közt maradt: a személyi tényezők mögött eléggé háttérben maradtak a társadalmiak, s még a politikai momentumok értékelésében is kevesebb az igyekezet a törvényszerűségek bemutatására, mint a személyi mozzanatok tárgyalására. Komáromy András már Szilágyi Sándor életének utolsó másfél évtizedében megkezdte s az 1900-as években is folytatta nagyfontosságú forráskiadó tevékenységét a hajdúk történetéről, központjában az 1607—8-i hajdúfelkeléssel, ő azonban adós maradt kutatásai monografikus összegezésével. A Komáromy publikáció óta eltelt majd háromnegyed évszázad történetírása pedig mind Rákóczi Zsigmond életét, mind az 1605—6-i, ill. 1607—8-i Erdély történetét mellékkérdésként kezelte — bár (itt elsősorban az egri vár történetének monográfusaira, Pataki Vidorra és Rúzsás Lajosra gondolunk) sok fontos részlettel gazdagították Rákóczi Zsigmondra vonatkozó ismereteinket. Dolgozatunkban így két, egymásba szövődő problémát szeretnénk megoldani. Be kívánjuk mutatni a 16—17. század fordulójának egyik legnagyobb, megfutójának utódait is tekintve pedig mindenképp a legnagyobb karrierjét, ezzel némi adalékokkal szolgálandó a századforduló magyar arisztokráciájának jellegéhez is, másrészt pedig a kritikus 1607—8-i év erdélyi eseményeinek történetét kívánnánk az eddigieknél mélyrehatóbban tisztázni. I. A Rákóczi-család genealógiájának pontos feldolgozója, Keresztes Kálmán köznemesi sorban élő, legfeljebb néhány északkelet-magyarországi falut birtokló ősök hosszú sorát vonultatja fel a 16. század közepéig, Rákóczi Zsigmondnak születéséig. Apja, János is ebbe a köznemesi rétegbe tartozik, mindenesetre annak, megyéje határain belül, tekintélyesebbjei közé: 1551-ben Zemplén megye alispánjaként említik.

1 Ezzel a rangállással kvadrál az is, 1 Keresztes: 94. 57