A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Juhász Izabella: Gulyás Pál (1899–1944)

Vissza kell térni a beteg, bomlott Én-karikáknak Árkádia—Debrecen hallgatag köréhez. Hallgatag kör: ez a körről-körre rohanás utolsó stádiuma. Ez fekszik Debrecen száz éve és százötven és háromszáz és négyszáz éve forgó önképzőköre alatt. Melius Juhász Pétertől Csokonai Vitéz Mihályig, Csokonai Vitéz Mihálytól Oláh Gáborig. Nem a halál hallgatagságára gondolok, hanem a növényi élet megnyugtató csendjére, amelyből nyugodt, egyenletes, kozmikus gondolatok támadnak." Szándékosan vágtunk elébe élete konzekvenciáival az indulás emlékeinek: úgy, ahogy őmaga élete végén összefoglalta. Később többször is találkozunk majd ezekkel a gondolatokkal. — De most térjünk vissza a gimnázium éveihez, az értesítők és jegyzőkönyvek közléseihez. Hatodikos korától szinte állandóan szerepel az önképzőkörben, nem kevesebbszer, mint maga Szabó Lőrinc. Ekkor nyeri el szabadtárgyú költeményével az önképzőkör pályadíját, — versével az emlékkönyvbe is bekerül. Hetedikes korában Shakespeare vígjátékairól ad elő az egyik ünnepélyen, — Chamisso-fordításával pedig (die Sonne bringt es an den Tag) elnyeri a 15 koronás pályadíjat, — külön dicséretet kap szavalataiért, — s az öt — tagú szünidei bizottságnak Bay Zoltán, Béber, Békés és Szabó Lőrinc mellett ő is tagja. Nyolcadikban Karl du Prel művéről, a „Das Rätsel des Menschen" с, a tudomány és okkultizmus határán mozgó könyvről tart előadást, melynek témája nyilvánvalóan izgatja: az ember érkezik valahonnan és megy valahová, de úgy tűnik számára, mintha mindig ezen a szigeten élt volna és ez a világ határozná meg a létét. Az önképzőkörben egyébként sorra feltűntek mindazok, akik közül nem egyből kiváló tudós, pedagógus, költő és irodalmár válik. A Református Főgimnáziumban a „Nyugat" íróinak ismertetését évekkel Gulyás Pálék előtt egy idősebb generáció (Juhász Géza, Dienes Barna, Czellár Ferenc) indította el. Itt, a Kollégium önképzőkörében adták elő legelőször Babits Laodameiáját, Maeterlinckről, Ibsenről tartanak előadást, ünnepélyt. (1913.) Később Kardos Pál Szekfűről olvas fel, — szenvedélyes viták folynak, különösen Ady értékeléséről és költészetéről. Gulyás Pál szintén korán megismeri és felismeri Ady nagyságát, baráti és családi körben őmaga is egész életén át újra és újra vizsgálat tárgyává teszi, új szempontokkal gazdagítja a hol negatívvá torzult, hol sémává merevült Ady-portrét. Első szenvedélyes vitáit tulajdon apjával folytatja, aki számára Arany költészete és a népiklasszicizmus a példa és eszmény. Ezek az eszmék a szenvedélyes viták ellenére magára Gulyás Pálra is életre szólóan hatottak. Nyolcadikos korában egyébként már az önképzőkör főjegyzője. — Később a bevonuló Béber László helyett ő lesz a titkár. Az Ifjúsági Gyülekezet egyik gondnoka szintén Gulyás Pál. — Hetedikben megbukik egészségtanból, nyolcadikban már ebből is jelese van, — osztályvizsgája jó, jelesen érik. Ez az év már nemcsak a fronton levőknek, — az itthoniaknak is rendkívül súlyos esztendő. Ősszel spanyoljárvány tör ki, tavasszal az osztály nagyobb része hadiérettségire kerül, a hangulat komor, nyomasztó. Gulyás Pál egyébként — nyilván ennek a kornak összes feszültségeit átélve és átérezve —, ifjúságától mélységes szkepszissel nézi önmagát és az irodalmat. Hogy érdemes-é irodalmat csinálni, — s hogy maga az irodalom nem az élet elrontója-é, elsősorban azok számára, akik alkotó művészként nemegyszer az élet elsődleges értékeit áldozzák fel a műért, — ezek a kérdések diákéveibe nyúlnak vissza. Mindezt csak később fogalmazza meg, — költői-írói pályája a húszas évek elejétől számítható, az élmények azonban sokkal korábbiak. Költészetében a gyermekkor képe sokszor felvillan. Mélyek és gyöngédek a gyermekkor emlékei, — többször használja a „rege", „regei" szót fiatalkori verseiben, apjához, anyjához, a környező világhoz fűződő kapcsolata jellemzésére. Az ott az én ifjú anyám szelíd alakja: — komoly szemmel tekint reám, lelkem kutatja, aztán fülembe így beszél megsimogatván: „Ne hozzak egy falat fehér cipót fiacskám?" Erre a fehéren folyó regei hangra megkondul fent egy árnyhozó fa mély harangja... (Az ágy ábrándjai 1927—28.) 413