A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

dolgozó munkák szervezeti formái, az ezekkel kapcsolatos társasösszejövetelek és szokások a népi társadalom, a népi kultúra alakulásában döntő jelentőségűek voltak. Az egyes munkatársulások szervezeti formái egyéb társasmunkák szokásaihoz, hagyományaihoz igazodtak. A kenderrel kapcsolatos munkavégző társulások formája lehetett 1. Saját érdekű, társasösszejöveteli jellegű és 2. Kölcsönös segítésen alapuló egyéni érdekű, kalákarendszerű.

4 Az egyes társasmunkákat tehát aszerint különböztetjük meg egymástól, hogy azok a munkával járó társasösszejöveteli, szórakozási lehetőségek kihasználása, vagy kölcsönös segítés céljából szerveződtek. Első esetben a munkát az abban résztvevők a maguk hasznára, a második esetben a munkavégző társulás szervezője részére végezték. A saját érdekű és egyéni érdekű társasmunkák számos formáját megtalálhatjuk a kender termesztése és feldolgozása során. A kenderrel kapcsolatos, egész esztendőre kiterjedő munkák is két nagy csoportra, a mezőgazdasági és feldolgozó munkák csoportjára tagolódnak. A mezőgazdasági munkák közül első a vetés, amit sohasem végeztek társasmunka keretében, viszont a nyűvés már legtöbbször egyéni érdekű, kalákarendszerű munkatársulással történt. A feldolgozó munkákat, mint az áztatást, költést, törést, dörzsölést, szöszcsinálást, fonást, fonalmosást, csepűsodrást és a megszőtt vászon szapulását, fehérítését szintén végezhették társasmunkában. E feldolgozó munkák közül csak a fonás az, amelyet saját érdekű és egyéni érdekű, kalákarendszerű társasmunka keretében egyaránt végezhettek, a többi általában kalákában történt.

5 A feldolgozó munkák között leghosszabb időt vett igénybe, munkatársulások szervezésére a legnagyobb lehetőséget biztosította a fonás, a közösségi élet szokásainak gyakorlására pedig legtöbb alkalmat adta ennek társasösszejöveteli formája, a fonó. Az elnevezés országszerte ismert, azonban más terminológiákkal is gyakran találkozunk. Ezek elterjedéséről nem kívánunk teljes képet adni, mivel az elnevezések földrajzi határait nem vizsgáltuk. Fonó, fonóka szóhasználatról van a Bihar megyei Síterből adatunk.

6 Az Udvarhely megyei Kénosban a fonótársaságot fonóseregnek, fonóserögnek mondták.

7 A dévai csángóknál a guzsalyos elnevezés járta.

8 A guzsalyosba jár, guzsalyoskodik kifejezés Háromszékben pletykázást, „emberszólást" is jelentett. Guzsalyoskodni nappal is szokás volt.

9 Réső Ensel Sándor szerint a székely lányok guzsalyosba, vagy kórusba jártak.

10 A Maros-Torda megyei Nyárádselyében

11 és Homoródvidéken

12 is kórus volt a fonó neve. Borsodban a megye legnagyobb részén fonóház, a palócság nyugati szegélyén ülőház, ülősház, a Sajó-völgyi palócoknál dévánház, a bodrogközieknél fonóka volt a szokásos elnevezés. A lány fonótársaságot csapatnak, bandának, bandázóknak, seregnek, csatának, csupornak (csoport), csomónak mondták.

13 A fonó terminológiát Szatmárban mindenütt megtaláljuk, de egyes vidékeken emellett más elnevezések is használatosak voltak. Császlóból, Pátyodról és Porcsalmáról fonóka, Sonkádról, Fülesdről, Túrricséről, Tisztaberekről, Rozsályból, Császlóból, Szamosangyalosról, Porcsalmáról és Szatmárököritóról fonócéh, Sonkádról és Hermánszegről céh, Tiszacsécséről és Milotáról róta elnevezéseket ismerünk. A kölcsönös segítésen alapuló egyéni érdekű, társasfonást, ahol mindenki a háziasszony részére dolgozott, általánosan kalákafonónak, vagy kalákának nevezték. Már a XVI. századtól kezdve országosan is sok szó esik a fonókról. A hatóságok és egyházak igyekeztek a fonókat megtiltani, mint a dorbézolások, latorkodások helyét és a jó erkölcsök megrontóit. A fonók résztvevőit nem egyszer pénzbüntetéssel is sújtották.

14 4 JanóÁ., 1966.b: 519. 5 Janó A., 1966.b: 525. 6 Makkai E.—Nagy Ö., 1939: 36. 7 M. Nyr. XXXIV., 1905: 104. 8 Szabói., 1909: 181. 9 Cs. Bogáts D., 1946: 78. 10 Réső Ensel S., 1867: 263. 11 Makkai E.—Nagy Ö., 1939: 133. 12 VasM., 1894:43. 13 Lajos Á., 1965: 45—46. 14 Szendrey Zs., 1928: 147. 292