A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Muzeológia - Kilián István: Az Ady-kiállítás muzeológiai kérdései

és ugyanúgy mutatná be, mint korábban. Azaz minden kiállításnak tükröznie kell a tudományos kutatás és a gyűjtés legújabb eredményeit. Lehetetlenség kétszer ugyanazt bemutatni. A muzeológus minden kiállításból tanul, abból is amit más rendezett, s abból is, amelynek maga volt a dajkája. Abszurd ötlet, hogy valaki egy hasonló témájú, de más muzeológus jóval korábban írt forgatókönyve alapján készítsen kiállítást. Minden előző kiállítás tapasztalatait fel kell használni, s arra kell tehát törekedni, hogy e kettős igénynek, a közművelődési és a tudományos igényeknek megfeleljen. Az irodalmi muzeológia meglehetősen új ága a muzeológiának, sem a gyűjtés, sem a nyilvántartás módszere nincs még alaposan kidolgozva. Nehezen dönthető el, hogy az irodalmi anyag sokaságából mi az, ami valóban múzeumba kívánkozik, s mi az, aminek esetleg levéltárban a helye. Mi az, ami esztétikai okokból, s mi az, ami a tudományos igények miatt kerül a múzeumba? S ha végigtekintünk az irodalmi muzeológia otthonaiban, az irodalmi gyűjteményekben, az irodalmi múzeumban, akkor sejtésem szerint azt tapasztaljuk, hogy a gyűjtött tárgyak tekintélyes többsége kézirat vagy fotó, s nagyon kevés a relikvia. Ennek természetesen praktikus okai is vannak. Nyilvánvaló, hogy egy írói kézirathalmazt, hosszú rendezés után ugyan, mégis könnyebb raktározni, mint relikviatárgyat. Ha csak minden írónak legalább az íróasztalát, a mellette levő széket s a könyvespolcát gyűjtenénk be, képtelenek lennénk az anyagot elraktározni. Egy-egy alkalmi kiállítás rendezése idején azonban a lelkiismeretes forgatókönyv író arra törekszik, hogy minél több, úgynevezett háromdimenziós tárgyat tudjon bemutatni, s ezek lehetőleg az esztétikai követelményeknek is megfeleljenek. A ma össze nem gyűjtött tárgyakért a muzeológus felelős. A raktárhiány azonban mérhetetlenül megköti a munkatársak kezét. Egy-egy induló irodalmi gyűjteményt, nagyobb távlatban tekintve a dolgot, úgy kell ellátni a legszükségesebb tárgyi és személyi szükségletekkel, hogy a szakág legalább ötvenéves előrelátással tudjon alaposan gyűjteni. Ha tehát ma még megvan arra a lehetőség, hogy Tóth Árpád íróasztalát megszerezze, vagy az órát, amelynek ingájáról híres versét írta, akkor ezt raktárhiány vagy az anyagiak ne akadályozhassák. A kéziratgyűjtés pedig hiábavaló akkor, ha a közeljövőben nincs arra kilátás, hogy ezt a többnyire rendezetlen, szétszóródott lapokból álló anyagot a közeljövőben rendezni nem lehet. Néhány éve a Csokonai Kör több mint egy évtizeddel ezelőtt múzeumba került irattárát rendezve jutott a kezembe egy gépirat, amely Csokonai ki nem adott levelét s néhány hozzá írt levelet tartalmazott. Innen került elő a meghívó, amely Ady 1908. évi debreceni fellépése alkalmából készült, vagy a levél, amelyben a Csokonai Kör elnöke 1899-ben a Kereskedelmi Akadémia dísztermét kölcsön kéri, hogy ott irodalmi műsort rendezzen. Ezen lépett fel a fiatal költő, Ady Endre. Előkerültek azonban jegyzőkönyvek és más is, akár egy Móriczlevélre, akár pedig más kéziratanyagra gondolunk. A rendezés idejéig ezek az irodalmi értékű emlékek ismeretlenek voltak. Kiállításunknak egyik legjellemzőbb vonása az volt, hogy ezúttal több intézmény rendezte, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtára, a tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, valamint könyvtára, mi magunk, a Déri Múzeum. Ez az együttműködés véleményem szerint több haszonnal járt. Egyrészről egybegyűjtötte a Debrecenben található, Adyval kapcsolatos emlékeket. A kollégiumi könyvtár nagyon szép Ady-kézirat gyűjteménye, az egyházkerületi levéltár a költő jogászéveit dokumentáló irata került kiállításunkra. Az egyetemi könyvtár pedig nagyon gazdag Ady irodalmát adta kölcsön kiállításunkhoz.

68 Haszonnal járt ez az együttműködés azért is, mert nem osztotta meg a látogatóközönséget, így a debreceni diák vagy az Ady-relikviákra kíváncsi látogató egy helyen tudta megtekinteni, tanulmányozni mindazt, ami csak itt Debrecenben látható. S bizonyára nem mellékes az a szempont sem, hogy ez költségek tekintetében csak egy kiállítást jelentett. Nyilván kisebb költségbe került így, mintha három ennél kevésbé érdekes, anyagában szegényesebb, volumenében csak egyharmadát kitevő kis kiállításokat láthatott volna nagyobb fáradsággal az érdeklődő. 68 A Tiszántúli Református Egyház kerülete levéltár Igazgatójának, dr. Kormos Lászlónak, a Könyvtár munkatársainak, Király Lászlónak, Fekete Csabának, Lenkey Istvánnak, valamint a Kossuth Lajos Tudományegyetem munkatársainak, dr. Both Györgynének Hornicsár Tihamérnénak és Korompainé Szalacsi Rácz Máriának tartozom köszönettel. 477