A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Muzeológia - Kilián István: Az Ady-kiállítás muzeológiai kérdései

újabb vitrin követte, amelyben az Ady-műfordításokat helyeztük el, s közöttük volt egy eszperantó műfordítás. Itt kapott helyet néhány illusztrált Ady-verseskötet. Az Ady-kultusz debreceni indulását feltáró tabló közelében az Ady-irodalom első kötetei kaptak helyet. Ezután a legrangosabb és a legmodernebb kötetek vitriné következett. Majd két vitrinben mutattuk be a fentebb már említett Adyt ábrázoló, vagy valamelyik versét illusztráló plaketteket. S minthogy néhány, Debrecenben Ady idejében megjelent, minket érdeklő sajtópéldányból egyedi darabot nem tudtunk kiállítani, ezért a szerkesztői enteriőr mellé egy vitrinben, megfelelő helyen kinyitva, a Főiskolai Lapok egy kötetét helyeztem el. Vitrineink ebben a témaelosztásban további hasznos tájékoztatót nyújtottak az Ady irodalomról, Ady költői pályafutásáról, debreceni éveiről. Elhelyeztünk egy asztaltárlót az Ady-kultusz debreceni éveit feltáró tablók alatt. Ebbe az Ady Társaság kiadványai, meghívói, s Oláh Gábor egyik naplókötete került — kinyitva az egyik, Adyról szóló visszaemlékezésnél.

67 Ez a munka is újból csak arról győzött meg, hogy egy kiállítás mérhetetlenül sok, nagy energiát igénylő filológiai munka eredményeképpen születhet meg. Enélkül lehet látványos, lehet népszerű, közművelődési és tudományos funkcióját azonban nem tudja ellátni. Szólni kell néhány szót az installációról. Közismert, hogy vidéki múzeumaink időszaki kiállításaihoz nem tudnak belső berendezőt biztosítani. A muzeológus így arra kényszerül, hogy a tabló- és vitrinrendet, az enteriőrök elhelyezkedését maga „tervezze" meg, munkatársaival együtt jelölje ki az uralkodó színt, a betűtípust. Bánkuti Albin és Horváth Péter kiállításrendezők állapították meg, hogy a szecesszió világához leginkább a lila szín kívánkozik, s ugyancsak az ő ötletük volt, hogy valamennyi fénykép vagy a tablóra kerülő lila dekorációs papír derékszögű sarkait lekerekítettük. A kiválasztott szín vagy ezek a lekerekített formák az állandó kiállítástól eltérő atmoszférát biztosítottak. A látogatót „csalogató", érdeklődését fokozó fejezetekről nem feledkeztünk el, hiszen az enteriőrök közül a Bundáét és a Kíváncsi Iliét már eleve úgy terveztük meg, hogy egy tabló takarja az enteriőr tekintélyes részét, a posztamens azonban „kilógott" a tabló éléből. így a belépő látogató azonnal tudta, hogy a vele távolabb felállított két tabló közé a rendező valamit elrejtett s ezt csak közelebb menve nézheti meg. Hasonlóképpen oldottuk meg a világítástechnika néhány kérdését is. A terem egy része nappali világítást kap, másik része pedig mindenhol egyenletesen szórt neonfényt. Alig volt tehát arra szükség, hogy irányított fénnyel egy-egy jelentősebb kiállítási fejezetre felhívjuk a ügyeimet. A Kíváncsi Ili enteriőr, minthogy egy, a húszas évekből való csillárt is gyűjtöttem Varga Ilona lakásáról, a műtárgy csillárból világítást is kapott. Ügyeltem azonban arra, hogy ez a fény semmiképpen se tompítsa a rejtett, irányított világítás erejét. Minden enteriőr kapott világítást. Néhány pontfény izzót a főfalra is irányítottunk. így a jelentősebb részek a megvilágítással is hangsúlyt kaptak. A kiállítás végső tanulságaként azt hiszem, egyértelműen leszögezhetjük, az előzetes gyűjtés eredménnyel járt. Ady-gyűjteményünk gazdagabb lett. Egyrészt szaporodott illusztrációs anyagunk, másrészről gyarapodott a kézirat- és dokumentációs állományunk. Mint minden kiállítás, ez is óriási előkészületi munkát igényelt, s ez is hordozott magában bizonyos veszélyeket. Egyrészt vállalni kellett azt, hogy csak a meglevő és a begyűjtött anyagot mutassuk be, s ne törekedjünk arra, hogy a költő életéről jobb vagy rosszabb „tankönyvet" állítsunk össze. Nagyon nehéz a forgatókönyv írásakor eldönteni, hogy tulajdonképpen kinek szóljon, a kevésbé hozzáértő ifjúságnak, vagy a szakmában jártasabb, az ugyan laikus, de a témában olvasott, felnőtteknek. Közművelődési vagy tudományos igényeket elégítsen-e ki a kiállítás? A válasz szerintem igen egyszerű: a muzeológus a közművelődés egészen speciális területének munkása. Feltárója, begyűjtője a tudományos kutatást elősegítő tárgyi és írásos dokumentációnak, másrészről maga is kutató ember, aki a tudományos munkában használható tárgyakat, dokumentumokat maga is publikálja. így minden kiállításnak sajátosan kettős szemszögből kell készülnie. Egyrészt be kell töltenie közművelődési feladatait, másrészt pedig a szó legnemesebb értelmében tudományos publikációnak is kell lennie. Ha néhány esztendő múltán esetleg egy újabb Ady-kiállítást kellene ugyanannak a muzeológusnak rendeznie, mit sem érne az akkor, ha csak ugyanazokat 67 A részletet közölte: Alföld 1962. 5. sz. 57. 475