A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Muzeológia - Fay Béla: Szabó István – életközelből

séget szervezett, amelyben tanítványai megtanulhatták az önálló kutatás, alkotás technikai elemein felül a tudományos gondolkodás kialakítását is. A szabadságharc százéves jubileumára kiadványt szerkesztett „A szabadságharc fővárosa, Debrecen," címmel, amelyben „A küzdelem szervezése" c. fejezetet ő, a többi tanulmányt a tanítványai, barátai írták. Amint húsz évvel korábban, most sem nyerte meg a téma felfogása mindenki osztatlan tetszését. A megyei pártaktíva 1948 októberi ülésén megtámadták a munkát; ez a támadás megismétlődött a Tiszántúli Néplap október 10-i számában és a Társadalmi Szemle 1948 decemberi számában. „Szabó István tipikus példája a visszavonult, apolitikus, hűvös tárgyilagosságú tudósnak, adatgyűjtésben kimerült munkássága eredménytelen", volt az ítélet. A pártaktíván a tanszékről való eltávolítását is szükségesnek jelentették ki. A Közoktatási Minisztériumba természetesen eljutott e támadás híre, és intézkedést kellett tenni. Szabó István úgy járt el, mint korábban is mindenkor. Nyilatkozatában mindenért vállalta a felelősséget; röviden megemlítette kanyargósán indult életpályáját, amelyen „árván, vagyontalanul, minden protekció nélkül ... a mindennapi kenyérért dolgozva, küszködve" végezhette csak tanulmányait. Végigtekintve szakadatlan munkában eltöltött életén, annak eredményét elsősorban abban látta, hogy „tiszta szándékkal és becsületes meggyőződéssel szolgálatot tehetett a magyar tudománynak." De mivel a tudományos hitelének megingatására irányuló törekvések légkörében munkája folytatására nem látott lehetőséget, nyugdíjazását kérte, és „egyúttal annak lehetővé tételét, hogy a magyar történettudományt nyugdíjasán is szolgálhassa." Erre azonban nem került sor. A minisztérium a támadást nem találta megalapozottnak (amelynek idézett szövege, a benne levő túlzást megfelelően átértékelve, egy tudósra inkább dicséret volt) és az eljárást megszüntette. Ezután tudományos munkássága többé támadást nem kapott. A következő évben pedig Szabó István professzortársai bizalma és a minisztérium hozzájárulása alapján a bölcsészettudományi kar dékánja lett. 1950 tavaszán újabb, a korszakra jellemző izgalom jelentkezett körülötte, most egészen más oldalról. Egy napon a szépen kifejlesztett tanszékén működő adjunktust és tanársegédet letartóztatták a koncepciós perek során, Szabó István pedig éveken át gyanakvó figyelés alatt állott. Munkájában azonban nem lehetett észrevenni a belső feszültséget. Két nyugodtabb év következett 1954-től. De azután 1956 októberében, az ifjúság egy része újabb változás lidércfénye felé indult. István fátyolos szemmel nézett utánuk. A munka folyt tovább a tanszéken 1959. szeptember 15-ig, amikor hatvanadik életévének betöltése után, saját kérelmére, nyugdíjba ment. A nyugalom évei Vagy inkább a zavartalan, termékeny kutatómunkáé. És az összegezésé. Újból Budapestre költözik, megint egy csendes budai utcába, a Badacsony utcába. Két szobájukból a belső az ő rezidenciája. A régi nagy könyvespolcon fiatalkori kedves íróinak könyvei sorakoznak. Melléjük kerülnek most Móricz Zsigmond történelmi regényei, de még inkább Veres Péter könyvei. Mindig nagyrabecsülte Veres Péter szinte történelmi pontosságú írásait és ezekben az években személyesen is találkozott és elbeszélgetett vele. Tudatosan meg akarja őrizni maga körül azt a világot, amely tevékeny életéhez az évtizedek során hozzátartozott. „A régi barátságokat akarom fenntartani, nem újakat kötni," mondta, amikor berendezkedésük után mindjárt meghívott magukhoz engem, aki ekkor már 15 éve pesti lakos voltam. A két régi barát és a két feleség kellemes közös programokat alakított ki szombat estékre. Színházban; együtt néztük meg Németh László több darabját (Az utazás; II. József; Matthias penzió; Az áruló) több Kriza és Brecht darabot, dramatizált Turgenyev novellát, Dosztojevszkij Karamazov testvérek c. regénye drámai változatát. De élvezettel nézi meg a Csárdáskirálynőt is, régi nagy színészek tolmácsolásában. Színház után együtt vacsorázunk valamelyik közeli vendéglőben, megbeszéljük az előadást. De sokszor színház nélkül is elmegyünk vacsorázni valamelyik kellemes budai kisvendéglőbe (többnyire István választja 447