A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Juhász Izabella: Gulyás Pál (1899–1944)

ben „a németség legnagyobb elégikusát beköti a magyar irodalmi áramkörbe", — azt is megindokolja, hogy miért teszi: „Egyetlen nagy külföldi költő, akire a magyar faj, a magyar géniusz oly végzetesen rányomta bélyegét." „Az emberiségnek kettős arca van, — írja ugyanitt Gulyás —: az öröm és a bánat. Mindkét arc jogosult. Az az igazán nagy költő, aki vagy az egyiket, vagy a másikat maradandóan márványba vési." Ekkor még vagy-vagy-gyaí elválasztja az öröm és bánat ábrázolásának lehetségességét, mintha nem is tudna a számára is oly sokat jelentő goethei teljesség-igényről. Őmaga ebben az időben nyilvánvalóan szintén a bánat költőjének érzi magát. „A szomorúságnak halhatatlan szépségei vannak" — írja le a romantikus költészet hitvallását. S még egy motívum, amely Gulyás költészetétől ugyancsak elválaszthatatlan: „Az őskeresztyénség alapjában is ott borong ez a szomorúság. Lenau szonettjei ennek a hangulatnak a virágai ... Költészetében a természet valósággal személyes életet él: a vadon, a fák, a szél. Víziószerűen elevenednek meg teremtő képzeletében a hallgatag tárgyak, mint a démonok."

48 1924 júniusában Sóstói alkony című versével búcsúzik Nyíregyházától.

49 A poétikus nyírségi hangulat s az ifjúság zenéje mögött felzúg a végtelen világ távlata. Nyíregyházát Vörösmarty-erejű víziókkal emeli múlt és jelen képein át a határtalan világba, s a vallásos hangulatú verset az elmúlásra való emlékezés zárja: Nyíregyháza, te nyíri város, romantikus gyermek vidék! Óh mondd, szívedben a homályos hajdani nóta él-e még? Mint egy árva Hamupipőke a sóstói tölgyes erdőkbe, ott bujdosik az agg rege, a boldog ősök éneke. Világ, Világ! hol van határod, világ, világ, te végtelen? Akár a zúgó Óceánok síkján, hol annyi vész terem, akár a Sóstó csöpp vizében mindenütt megmutatja szépen arcát nekünk az Alkotó... Csak Ő a jó! Csak Ő a jó! A Sóstón voltam és vidáman táncoltak az alkonysugárban, míg végre a Nap kialudt... Por és hamu! por és hamu ! * * * Az 1923—24. tanév második felében szak vizsgázik. Diplomája 1924. december 12-én van kiállítva. Alap- és szakvizsgája magyar nyelv- és irodalomból jó, német nyelv- és irodalomból elégséges. Nyáron azután véglegesen hazaköltözik Debrecenbe. Ezekből a hónapokból való Elmerült világ с versciklusa,

50 amelyet Rozónak ír, Budapestre. Árnyékok с prózai bevezetője Misztikus ünnepi asztal с versének első fogalmazványa: egy temetői séta emléke. „ Valamelyik nap kimentem a Hatvan-utcai temetőbe, — Édesanyám kísértem. Szegény kis húgom, Klárika feküdt abban a temetőben. Alkony volt. Anyám a sírt gyomlálta, a virágokat ültette belé. Az áldozó nap földöntúli glóriával vonta be a néma halottakat. Elgondolkoztam. Itt van a sír. Rajta füvek, virágok. Alatta egy-két csont: emlék. Hol van az a mosolygó, vidám Klári? Eszembe jutott, hogy sokszor érte mentem a színházba. Eszembe jutott a múlt. 48 I. m. 3. 49 Nyírvidék 1924. június 17. 4. 50 Kézirat. 432