A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Juhász Izabella: Gulyás Pál (1899–1944)

1921 áprilisában Juhász Géza Budapestre utazik, — tanulmányi és irodalmi okok miatt marad tíz napig a fővárosban, — apja egyik volt kollegájánál száll meg, akiből időközben országgyűlési képviselő lett, — többször részt vesz a Nemzetgyűlésben, esténként a Centrálban találkozik Budapest fiatal irodalmáraival, köztük Szabó Lőrinccel s egyszer Babitscsal is. Nap mint nap írja tudósításait menyasszonyának és Gulyás Pálnak: „Tegnap öt óra hosszat ültünk együtt Lőrinccel, — jegyzi április 24-én. — Shakespearefordításokat [szonett] mutatott s elragadtatott hálával beszélt Stefan Georgéről, ki őt megtanította fordítani ... Most látom csak, milyen nagy forradalmon ment át az utolsó esztendő alatt. Csak az kell még, hogy ezt ki is tudja fejezni. Amiket most ír, nagyon készek, nagyon tökéletesek: ez a legfőbb hibájuk, azt hiszem." „Nagyon megörültem a levelednek, úgy kaptam ki a Pali kezéből váratlanul, s akkor olvasni kezdtem, — írja válaszlevelében Gulyás Margit 1921. IV. 26-án. ... A leveledből Kardos Palinak s az enyémnek [Gulyás Pálnak] olvastam fel, nagyon kértek, a Lörincre vonatkozó dolgokról ... Palit lángragyújtottad. Kacagott fölénnyel Rajtad s a Pestieken. Nem szólt semmit, csak egy fölényes gesztussal ceruzát ragadott s a kérésemre írt egy pár sort. S én megdicsértem. Lerakta minden Gulyás-gúnyát (nem gúnyáját!) s kérdezte: „jól írtam?" Nagyon, mondtam én s bíztattam, hogy csak minél előbb jusson fel Pestre, ő lesz az írás Királya (az mindegy, ha Gúnykirály is, az is Egy!). — Nagyon jól viseli magát, buzdítom a vizsgára s tanul is." Gulyás Pál levelében ekkor már kész mind az az ellenszenv, amelyet a pesti irodalmi klikkek iránt érez halála órájáig. Tulajdon irodalmi helyzetét — ebben az időben és még sokáig teljes joggal — nagyon visszhangtalannak ítéli. Tréfás-drasztikus hangon ír nézeteiről s munkájáról: „Ebben az órában az Eddákat tanulmányozom, nem egészen egyetemi célból ... Hangulatos leírásodon különben bizonyos hascirógatással éreztem, hogy én is ott bujkáltam a háttérben ... Szánalmas alakok! Persze ők erre azt felelnék, hogy a sárga irigység beszél belőlem, stb. ... Itt már nem Babitsékra célzok, se nem Lörincre, hanem (jól tudod) másokra. De ilyen az élet, így jó. Szükség van mindenre ... Csak Gulyás Pálra nem, nem, soha! Itt mindenki az Óceánra tör! Én csak kacagok, mint macska a pat kán. Itt mindenkit Óceán-láz gyötör! „Átjutsz, poétafi! Ha nem is mint Ady: De mint a ... patkány!" Juhász Géza 1921. XII. 18-án írja Újfehértóra, Gulyás Margitnak: „Tegnap délután váratlanul beállított hozzám Pali bátyád ... Mintha tegnapelőtt járt volna itt utoljára. Épen olyan volt, mint rendesen, — külsőleg legalább. A lelke ? A régi fanyar fölénnyel mond ma is lesújtó ítéletet az emberekről, de valahogy emberségesebb lett ... Jónak, kedvesnek, szánalommal csordultnak látszott. Hogy Rózsi elment, nagyon keservesen esett neki. Megható volt, mikor beszámolt róla, hogy kapta a hírt Rózsi elutazásáról. Már régen nem káromkodtam, — mondta. Szombat este volt, a nagy üres pusztán végigdühöngött a szél. Egyszer jön a távirat, hogy elment. Akkor hozzákezdtem káromkodni. Úgy sajnáltam szegényt. Olyan nyomorult kevés ez az emberélet és még ebből is éveket fecséreljünk el egymástól távol, az átkozott pénz miatt." Juhász Géza levele Gulyás Margitnak Debrecen 1921. XII. 19.: „Tegnap délután ... voltam Nálatok, Palit épen nyírták, hát bementem a másik szobába. A Bácsi is otthon volt, Pista is bent üldögélt. Arról folyt a szó, hogy a Bácsinak el kellene menni Mitrovicsék disznótorába, Tankó is ott lesz, meg ... Pap Károly ... Paliról is tárgyaltunk, közben — én kellett, hogy beszámoljak fiuk szándékáról: már azt is föltételezték róla, hogy ott fogja hagyni Balázsházyékat ... Vacsora után ... mi nyakig zuhantunk a metafizika fertőjébe. Pali most dogmátikusabb, mint valaha. Az abszolútot keresi. Először azon háborodott föl, hogy mondhatom azt, hogy a mindenség szempontjából mindegy, vájjon fejbeüti-é ő Szabó Pistát, vagy nem. Hogy az egyén az hallatlanul fontos ... Beszéltünk még a halálról ... Beszéltünk a szerelemről... sokszor percekig Athénbe képzeltem magam, abba a rózsás korba, mikor az emberi szellem először próbált abszolút mértéket alkalmazni a világ kis, tökéletlen dolgaira ..." 420