A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Irodalomtörténet - Juhász Izabella: Gulyás Pál (1899–1944)

tani. A rettenetes csapás: gyönyörű szemének elvesztése, a másikért való állandó aggodalom életreszólóan képzelődővé, egyidőben szinte melancholikussá teszi az egyébként is rendkívül érzékeny, mindent állandóan analizáló, művészi alkatánál fogva eredendően nagy érzelmi intenzitással élő fiatalasszonyt. Lelkileg soha nem tudja kiheverni ezt a veszteséget, évekig szinte át sem lépi házuk küszöbét, feladataiban keres megnyugvást, egészen a családjának él s közben minden szabad idejében olvas, szépirodalmat, újságot. A család pedig növekszik. 1901-ben születik Margit, 1903-ban Piroska, 1905-ben Irén, 1907-ben Klári, 1914-ben Jolán. „Ha most visszagondolok az együtt eltöltött immár néhány nap híján 44 esztendőre: döbbenetesen vakmerőnek találom vállalkozásunkat, — írja Önéletrajzában Gulyás István. — S hogy mégis sikerült ez a vállalkozás, csak annak tulajdoníthatom, hogy nagyon szerettük egymást ... s most csendes révbe érkezve, mosolyogva mondhatjuk el egymásnak naponta, amit a latin így fejez ki: iucunda est memoria praeteritorum malorum. Pedig ... mindketten filozofáló természet voltunk és vagyunk és a megélhetés apró gondja között is állandóan izgatott bennünket a nagy kérdés: mi ennek a nagy küzdelemnek, mi az emberi életnek a végső célja? Persze, nem tudtuk megtalálni a megnyugtató feleletet, mint ahogy eddig még senki sem tudta. Hiába állapította meg Spencer, hogy a véges embernek le kell mondani a végtelen megismeréséről: a kérdés fel van vetve, mióta az ember gondolkozik és nagyon sokan kétségbeesnek, ha kielégítő feleletet nem találnak. Mi is ebbe a lelkiállapotba jutottunk. Ijedten állapítottam meg, hogy a nagy kérdésekre nekem kellene megnyugtató választ adni, de nem tudok. Szorultságomban átcsaptam az ellenkező oldalra, magamba fojtottam pesszimizmusomat s optimista húrokat kezdtem pengetni, eleinte pusztán azért, hogy eloszlassam feleségem kétségeit, meggyőződés nélkül, de tőlem telhető meggyőzni akarással. Aztán úgy jártam, mint Háry János a huszársággal: utoljára elhittem Leibnitz-cal, hogy ez a világ a legjobb világ. Legalább is a családomban, sőt társaságban is ezt vitattam, ha erre a kérdésre került a sor. Úgy gondoltam, s gondolom ma is, hogy akinek családja van, a fúvó széltől is óvnia kell, testileg, lelkileg. Már pedig a pesszimizmus a lelki életben orkán, melynek nyomában csak pusztulás járhat. S noha lelkem mélyéből nem tudom kivetni a Vanitatum vanitas szomorú, sőt kétségbeejtő gondolatát, valahogy állandóan azzal biztatom magamat és környezetemet, hogy csak a derült világnézetnek van ebben az életnek nevezett nagy bohózatban jogosultsága. Hogy nem szabad a nagy bizonytalanságok ijesztő képeivel rémítgetni. Hogy tennünk kell, amit értelmünk, lelkiismeretünk és körülményeink szerint tennünk lehet, a többi nem a mi dolgunk." Hogyha csak tovasuhanó futó hullám is egyéni életünk az élet olykor csendes, többször háborgó tengerén — gondolja sokszor Spinozával, máskor szabadkőműves fölfogása nyugtatja meg: „így kell annak lennie, mert így állapította meg azt a világegyetem általunk fel nem fogható nagy építőmestere, ezen változtatni nincs módunk. Tehát ami dolgunk: küzdeni, cselekedni, ahogy lelkünk hajt. A többi a nagy Ismeretlen dolga, akivel szembeszállhatunk, harcolhatunk parányiságunk és tehetetlenségünk miatt, de épen emiatt a siker minden reménye nélkül. Fáradozásaink, küzdelmeink egyetlen eredménye, jutalma az a kicsiny világ, amelyet magunk körül teremteni tudunk, ezzel meg kell elégednünk. Kettős úton halad az emberi élet: egyik a gyakorlat, másik az elmélet —, mondja tréfásan Arany a Nagyidai cigányokban, mikor Puk Mihály uram ostromterve dugába dől. De ez az axióma színigazság. Más a tudományos filozófia, más az életfilozófia. A tudományos filozófiának megfelelő élet nincs, az én filozófiám maga az élet, amelyből leszűrtem ötven esztendő tapasztalatai alapján."

21 Ez volt az otthon materiális és szellemi épülete, amely a világra érkező költőt várta és fogadta. 21 I. m. II. 53-54. 404