A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

vagyis a szöszből ennyi fonást vállalt. A munkát egy hét alatt elvégezte, s azután a vállalkozók mulatságára gyűltek össze a háziasszonynál. Sokan igyekeztek 3—4 nap alatt megfonni a vállalt szöszt, hogy minél hamarabb túl legyenek rajta, s a magukét fonhassák. Ha valaki kész volt a munkával, hazavitte a fonalat, a háziasszony megköszönte a segítséget, s meghívta fonóját kalákába. Mikor minden fonalat hazavittek, a háziasszony kihirdette, hogy mikor tartja az összejövetelt. Üzent valakinek, s az továbbította a hírt. Elég volt a legényekkel tudatni, mikorra tervezik a bált. A mulatságot általában vasárnap rendezték. 6 óra tájban kezdődött, s tartott reggelig. A háziak cigányokat fogadtak, akik a kezdéskor elébb az utcán húztak egy nótát, azután az udvaron. A zeneszóra gyülekeztek a vendégek, lányok, asszonyok, legények. Aki nem tudott elmenni a kalákába, annak a háziasszony másképp honorálta a segítségét. Szegényebb asszonynak, ha nem volt zsírozója, hagymája, lekvárja, azt adott. Lányoknak nem kellett fizetni, mert az nemigen fordult elő, hogy kimaradtak volna a mulatságból. Egy-egy ilyen kalákában 30—50-en vettek részt, de volt olyan összejövetel, amelyre 100-an is összejöttek. A jókedv és vidám hangulat a kalákákban hagyományos volt. Tánc közben gyakran kiabálták: — Jaj de jó kis kaláka, Fülöp Piros csinálta! A rendetlenkedőkre a házigazda vigyázott, a rendbontókat eltávolította, s ha nem bírt a fiatalokkal, fel is oszlathatta a mulatságot. A háziaknak a fonatás így nem sokba került, mert a cigányok fizetsége mellett csak azok vacsorájáról kellett gondoskodni. A Panyolán szokásos szösz eladó kaláka megvendégeléssel is járt. Ha egy asszonynak sok szösze volt, nem volt lánya, s maga nem tudta megfonni a szöszét, kosárba rakta, sorra járta vele azokat az asszonyokat, akikről gondolta, hogy vállalják a fonást. Egy-egy asszonynak két-három fű szöszt adott, azok megfonták és hazavitték. Ezután a háziasszony megjelölt egy napot, amikorra a kalákában résztvevőket megvendégelésre, mulatságra hívta. Levessel, töltött káposztával, kaláccsal várta vendégeit, s pálinkáról és borról is gondoskodott. A kalákába lányok, emberek nem mentek. Az asszonyok gyakran be is rúgtak, akadt, akit saráglyán vittek haza. Ha a kalákába férfiak vetődtek, azokat megtáncoltatták, s addig tépték, rángatták, míg ott nem hagyta a mulatságot. A háziasszonynak az ura is elment hazulról, mikor az asszonyok ott kalákát rendeztek. Ilyen kalákák csak az 1890-es évek előtt voltak. Nagyecseden mulatókaláka volt a neve azoknak az összejöveteleknek is, melyeket a vállalkozóknak kiadott szösz megfonása után módosabb gazdasszonyok rendeztek. Amikor a fonók a kész munkát hazavitték, megbeszélt időben ennek örömére rendezték a mulatságot. Bár a kalákafonó szerveződésében, annak tágabb keretei, résztvevőinek szélesebb köre miatt, kisebb szerep jutott a gazdasági körülmények és társadalmi helyzet szempontjainak, mint azt a fonónál láttuk, az összetartozásnak és egymásrautaltságnak bizonyos jelei gyakran itt is kifejezésre jutottak. A szomszédság, rokonság társadalmi kategóriákat is tükrözött, s a barátnői, komasági viszonyok azonos társadalmi szinten kaptak mélyebb tartalmat. Szegényebb lánynak a barátnői szegényebb családokból kerültek ki, így az ő kalákáikban résztvevők gazdasági, társadalmi helyzetében, legalábbis a közvetlen rokonságot és jóismerősöket tekintve, nemigen voltak nagyobb különbségek. Fejlettebb gazdasági körülmények között élő családok társasösszejövetelei azonban, a résztvevők társadalmi helyzetét tekintve, változatosabb képet mutatnak. Módosabb gazdákhoz a ház körüli és mezőgazdasági munkákkal kapcsolatban szegényebb családok tagjai rendszeresen bejártak, akik a kalákák idején ingyen fonással is igyekeztek megszolgálni a gazdától kapott munkalehetőségeket. Túrricsén a felszabadulás előtt az uradalmi ispán felesége napszámosainak családtagjait hívta kalákába, s azok, ha nem is szívesen, mindig elmentek, mert az ispántól kaptak egész évben napszámot. A kalákafonók résztvevőinek jellemző rokonsági kapcsolatait, valamint az együtt levők gazdasági, társadalmi viszonyait az alábbi két összejövetel példája mutatja. Hermánszegen 1952 februárjában Ács Józsefnénál a következők voltak együtt kalákafonóban: Ács Józsefné* 44 éves, 2 holdas, Vincze Menyhértné 48 éves, 5 holdas, Vincze Lajosné* 21 éves — Badar Andrásné 32 éves 1 holdas, Badar Margit 15 éves, 5 holdas, rokonok 309