A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

A hajnali fonót leginkább hétfőn és más ünnep utáni napon tartották, de gyakoriak voltak az összejövetelek egyéb hétköznapokon is. Csaholcon szombat és vasárnap kivételével mindennap tartottak hajnali fonót. Szamosangyaloson a dohánymunkák idején voltak ezek az összejövetelek leggyakoribbak, amikor a simítás, dohányfűzés az asszonyok estéit is elvetette. Csegöldön a keddi és pénteki fonástilalmak okozta elmaradásokat igyekeztek másnapi hajnali munkával pótolni. Császlóban egymáshoz nem jártak, de az idősebb asszonyok otthon gyakran fontak hajnalban is. Sokszor fel sem keltek az ágyból, dunnába burkolóztak és úgy láttak munkához. Az asszonyok vagy előre megbeszélték, mikor, hol tartanak hajnali fonót, vagy alkalomszerűen jöttek össze egy-egy helyen. — Hajnalban tüzet rakok, gyertek át, oszt fonunk! — mondta valamelyik asszony este a fonóban, s reggel az ő házánál újra találkoztak. Ha sorba jártak egymáshoz hajnali fonóba, szintén előre megbeszélték. Ilyenkor a róta tagjai távolabbról is eljöttek. A hajnali fonókra azonban jellemzőbb volt az alkalomszerű, adott, vagy kapott jelre történő csoportosulás. Ha előre nem tervezték a fonót, csak a szomszédból jöttek össze néhányan. Az asszonyok meglátták, hogy valahol „világ" van, átmentek fonni. A közellakók és jóismerősök néha egymást felköltötték. Leginkább kisgyermekes asszonyhoz jártak, mert az nem hagyhatta otthon magára a gyerekét. Ha egy asszony hajnalban sütött, s a többiek világot láttak nála, felkeltek, s mentek át a guzsallyal hajnalra fonni. Azok az asszonyok, akik hajnali fonóba jártak, előző nap 10—11 órakor lefeküdtek és hajnalban 3—4, sőt néha már 2—3 órakor felkeltek és virradatig fontak. Panyolán úgy mondták : — Megyünk fonni felkelőbe. Azt tartották, hajnalban többre lehet haladni, mint nappal, vagy este, mert ilyenkor még frissek. Esti fonóban a farsangosok miatt sem haladtak jól a munkával, meg álmosabbak is voltak. Különösen, mikor hosszabbak voltak az esték, könynyen leragadt a szemük. Az elmaradást reggel pótolták. Hajnalban annyit fontak, mint máskor egész nap. Mondták, a hajnali fonás szapora, ilyenkor van szaporája a fonásnak. — Jobb ézünk van rá! Az asszonyok versenyeztek is egymással, ki tud többet fonni. Méccsel vagy lámpással világítottak. Ha lámpát gyújtottak, üvegjét papírral árnyékolták, hogy az alvókat ne zavarják. Emiatt nem voltak zajos hajnali fonók, leginkább csak halk beszélgetéssel, csendben teltek a reggeli órák. A gyermekekkel egyébként nem sokat törődtek. Úgy mondták, ha azok álmosak, tudnak aludni, ha kalapáccsal verik is az ágy oldalát. A hajnali közös fonás szokása kutatásaink idején már nem élt területünkön. Gacsájban* Szamosbecsen és Szamosangyaloson az 1900-as évek elején, már az első világháború előtt megszűnt, a terület nagy részén azonban, mint Túristvándiban és Milotán, az 1940-es évekig jártak hajnali fonóba. A kaláka közös erővel, barátságból végzett ingyenmunka, s az azt követő vendégség —, írja Csüry Bálint, Szamosháti szótárában.

112 A fonásnak kölcsönös segítésen alapuló, egyéni érdekű, általánosan elterjedt társasösszejöveteli formája volt a kalákafonó, ahol minden résztvevő a háziasszonynak font, s az összejövetelt vendéglátás követte. A fonókalákák az ország északkeleti részén és Erdélyben voltak általánosak. A Nyárád mentén kétféle fonókalákát rendeztek: táncos- és bábakalákát. Táncos kalákában az ifjúság, a bábakalákában az asszonyok gyűltek össze. Ősszel a jobbmódú gazda felesége, vagy a földesasszony fonnivaló kendert osztott ki az asszonyoknak és lányoknak, akik a megfont fonalat adták vissza, mikoris a gazdasszony a fonókat megvendégelte. Táncos-, vagy bábakaláka szerveződhetett úgy is, hogy a lányok, vagy asszonyok egy-egy estére összegyűltek a kalákát rendező háznál fonni. Az ilyen kalákába mindenki vitt a fűtéshez és világításhoz fát, illetve petróleumot.

113 Alsófehér megyében is két módon rendeztek fonókalákát. A jegyzőné, papné, vagy egy-egy módosabb asszony kiosztotta a szöszt a falu asszonyainak, akik azt otthon megfonták. A munka elvégzése után a kaláka rendezője az asszonyokat megvendégelte. Ilyenkor nagy mulatságot csaptak. A kaláka másik formája az egy estére szervezett, egyéni érdekű közös fonás volt. A fonók tagjai annak az asszonynak, akihez egész évben jártak fonni, a fonási időszak végén kalákát csináltak. Utolsó estén üres guzsallyal mentek a fonóba, s addig maradtak, míg a háziasszony szöszét mind meg nem fonták.

114 Az Alsófehér \\2 Csüry В., 1935; 1.444. 113 Harmatit L., 1899: 44—45. WALázárL, 1899: 517; 1903: 91. 20 Évkönyv — 1978 305