A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Dankó Imre: Vándorlás és árucsere. (Vázlat és irodalmi tájékozódás a Kárpát-medencei árucsere és migráció kapcsolatának kérdéséhez)

vált. 102 Az emberpiacokon alkalmaztatásra várók földtelenek, agrárproletárok voltak. Ko­vács J. írja például, hogy a székely kivándorlás nem túlnépesedésből származott, mint gondol­hatnánk, hanem abból, hogy az 1854. évi pátens sok székelyt megfosztott a földjétől. 103 Más esetekben pedig jó, szorgalmas munkásokat, szakmunkásokat keresnek és hoznak be esetleg külföldről vagy távoli helyekről. Mint például 1832-ben is Csákigorbón a cukorfábri­kához „egy kis kolónia metzenzeifert", azaz mecenzéfi szorgalmas, ügyes, elismerten jó munkás embereket telepítenek. Ugyanez volt a helyzet 1800-ban a nagyszebeni szövő-manu­faktúra esetében is, ahová a román fejedelemségekből, Bukarestből, aztán Münchenből, Bécsből, Lembergböl telepítettek át szakmunkásokat. 104 Az emberpiacok migrációs szerepe hihetően világos. A XVIII. század eleji nagy telepítéseknek is lehettek kapcsolatai az árucserével, azonban az árucsere szerepe nagyobb volt a XVIII. századi migráció esetében, majd az azt követő, különböző irányú, mondhatni állandósult belső vándorlásban. Ennek az árucseréhez kap­csolódó migrációnak a jelei egyes áruféleségek, termeivények elterjesztése, amit névadással, az áru származási helyéről való elnevezéssel is nyomon tudunk követni (például a selmeci pipa az egész magyar nyelvterületen ismert készítmény, az árpádi borona az egész Dél-Alföl­dön ismeretes, a verpeléti dohány ugyancsak nagy területen ismert, a mohácsi edény az Észak­Balkánon is ismert edényféleség, a szabolcsi krumpli messze tájakra eljutott, a liptói túró sem csak a Tátrában ismeretes, a csányi dinnye és termesztési módja szintén széleskörűen ismert, a gácsi posztó, amely főleg az aszódi, szécsényi, pesti, eperjesi és debreceni vásárokon kelt el, a torockói vas, a hunyadi vas, a jolsvai vas, a mecenzéfi vaskészítmények ugyancsak széles körben elterjedtek és használatosak voltak. 105 A bécsi kasza pedig többek között a gyöngyösi vásárokról ismeretes. De megemlíthetjük azt is, hogy a debreceni ekét is vásárokon adták­vették és terjesztették el a Kárpát-medence nagy részén 106 Egy, 1842-ben Budán, a Medárd­napi vásárkor rendezett ekeversenyen legjobbnak bizonyult a Vas megyei eke, sikert ért el a 101 Biharhegyi leányvásár. Hasznos Mulatságok 1823. 60.; Debreceni, zombori, krasznibródi leány­vásárok: Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások. Pest, 1866. 90., 349., 349—350.; Ne­mes Ödön: A gainai leányvásár. Erdély 1900. 4. sz.; Szabó Imre és Ernyey József: Againai leányvásár. Néprajzi Értesítő VIII. 1907. 274—287.; Schmidt Tibold: A gainai leányvásár. Buda­pesti Hírlap 1913. 171. sz.; Andrásfalvy Bertalan: „Leányvásár", az ifjúság ismerkedésének nép­szokásai Délkelet-Dunántúlon. Kézirat. Pécs, 1968.; Bányai László: Kitárul a világ. 1978. id. m. 49. 102 Emberpiac Orosházán: Darvas József: A legnagyobb magyar falu. Budapest, 1937. 33—34.; A vásárhelyi emberpiac, a napszámosok és a kubikusok találkozóhelye: Kiss Lajos: A szegény ember élete. Budapest, év. n. 131., 114—115.; Fénykép és említés az orosházi emberpiacról: Féja Géza: Viharsarok. II. kiad. Budapest, év. n. 84—85.; Emberpiac a „malom alatt", a „jó kútnál", a „piacon": Veres Péter: Az Alföld parasztsága. IV. kiad. Budapest, 1944. 54.; Emberpiac Bal­mazújvároson a piacon: Veres Péter: Falusi krónika. II. kiad. Budapest, 1944. 84.; Emberpiac Balmazújvároson: Veres Péter: Gyepsor. III. kiad. Budapest, 1944. 75—79.; Katona Imre: Ván­dormunkások toborzása a kapitalista Magyarországon. Ethnographia LXIX. 1958. 29—49.; Koós Imre: Summásélet. Miskolc, I960.; Katona Imre: A magyar kubikusság. 1—2. Budapest, 1962. Kandidátusi értekezés. MTA Kézirattár: D/1963.; Emberpiac Gyulán: Dankó Imre: A gyulai vásárok. 1963. id. m. 51., 61.; Köpködő-emberpiac Szabadkán: Penavin Olga—Matije­vics Lajos: Szabadka és környéke földrajzi neveinek adattára. Újvidék, 1976. 238.; Kalapis Zol­tán: Bánát könyve. 1979. id. m. 82. 103 Kovács József: Adatok az 1848 utáni erdélyi tőkés mezőgazdaságról. Bukarest, 1957. 224—229.; 104 Imreh István: Az erdélyi manufaktúraipar munkásairól a XIX. század első felében. Csetri Elek— Imreh István—Benkő Samu: Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről. Bukarest, 1956. 69. — Vö.: Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790—1848. Budapest, 1957. 105 Jankó János: A torockói vasbányászat és kohászat. Budapest, 1893.; Lovas László: Adalékok a kaszaformák elterjedéséhez és elnevezéséhez. Ethnographia LH. 1941. 133—137.; Torockói vas és vaskészítmények, hunyadi vas és vaskészítmények: Bogáts Dénes: Háromszéki Oklevél­szójegyzék. Kolozsvár, 1943. 23. — Balassa Iván: Az eke. Budapest, 1973. 336.; Márkus Mihály: Felsőmagyarországi kapaformák. A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 6. Miskolc, 1964. 35—4L; Pataki József: A csíki vashámor a XVII. század második felében. Csíkszereda, 1971.; A. Ilea si J. Popovici: Fieräria de la Vascäu in prima jumätate a secolului al XVIII-lea. Crisia. Oradea, 1973. 199—2\l.;Paládi-Kovács Attila: Régi vaskohászat. Jávor К.—Küllős I.— Tátrai Zs. (szerk.): Kis magyar néprajz a rádióban. 1978. id. m. 129—132. 278

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom