A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Történelem - Molnár Ambrus: Jobbágygazdálkodás és dézsmaszedés a nádudvari járásban 1550–1650 között

tételezhetjük, hogy a kasza használata a gyorsabb aratás, a lét — és termelési — biztonság hiánya miatt történt. A kérdést vizsgálva arra is választ kaptunk, hogy az eszközök használata nemcsak a gabonatermés minőségétől, és az aratás sürgősségi fokától függött, hanem egy-egy tájegység is meghatározta, hogy melyik eszköz használata a döntő mértékű. Ebből a szempontból területünk két részre osztható. A Debrecen közvetlen közelében levő és a Hortobágy mellékén elhelyezkedő falvakra — tehát járásunk északi részén levő településekben a vizsgált időszakban inkább a kaszát használták nagyobb mértékben a betakarításnál. A sárréti falvakban — a járás déli részén — pedig függetlenül a termés minőségétől általában a sarlóval való aratás dominál. Ez a megállapítás egyébként alátámasztja, és az egész XVI. század idejére kibővíti Balogh István megállapítását, melyszerint: „A nádudvari dézsmakerületben a búzát egyaránt takarták és aratták is."

41 Összegezve eddigi megállapításainkat, láthatjuk, hogy járásunkban 1605-ig — az 1553. évi betakarítást kivéve, amikor minden helységben kaszával vágták le a búzát — a termés minőségétől és a betakarítás sürgősségétől függően évenként változó arányban mind a sarlót, mind a kaszát használták. Ezek mellett továbbra is nyitott kérdés marad, hogy egy-egy betakarítás alkalmával ugyanazon jobbágygazdaságban miért használták a kaszát is, és a sarlót is. A következőkben néhány ilyen adatot mutatunk be: 1577-ben Bajomban: Sólyom Pál sarlóval aratott 50 kalangyát, kaszált 15 boglyát. 1594-ben Nagyrábén: Baliog Ferenc sarlóval aratott 73 kalangyát, kaszált 34 boglyát. Kisrábén: Budai Ambrus sarlóval aratott 112 kalangyát, kaszált 39 boglyát. Rétszentmiklóson: Éles Imre sarlóval aratott 56 kalangyát, kaszált 15 boglyát. 1605-ben Kisrábén: Budai Márton sarlóval aratott 56 kalangyát, kaszált 15 boglyát. Nagyrábén: Márton Ambrus sarlóval aratott 67 kalangyát, kaszált 67 boglyát. Rétszentmiklóson: Éles Imre sarlóval aratott 113 kalangyát, kaszált 67 boglyát. 1601-ben Nagyrábén: Nagy János sarlóval aratott 61 kalangyát, kaszált 78 boglyát. A sarlónak és a kaszának ugyanazon évi aratás idején, ugyanabban a gazdaságban való együttes használatára kielégítő magyarázatot nem találunk. Az árpát — mely a búza mellett jelentős terménye volt a járásunk jobbágygazdaságaiban az egész korszakon át — egy-két esettől eltekintve mindenütt és mindenkor kaszával takarták. A nádudvari járásra vonatkozó kutatásaink eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy a XVI. század közepétől a XVII. század első évtizedéig a termés minőségétől és a betakarítás sürgősségétől függően változó arányban a sarlót és a kaszát egyaránt használták. Járásunk északi részén, a Hortobágy mellékén és a Debrecen közvetlen szomszédságában levő helységekben a két használatos eszköz közül legtöbbször a kaszát használták a betakarításnál, míg a Sárréten levő helységekben mindenkor a sarlós aratás dominált. Nemcsak egy helységben, de egy jobbágy gazdaságon belül is ugyanazon esztendőben, ugyanazon gabonafajtára nézve is használták a sarlót és a kaszát. Utalásokat találunk a betakarítás ősi formájára, a gabona kézzel való felnyűvésére is, amelyet a korszakban azonban már csak a legritkább esetben gyakorolnak. A különböző eszközök használatát az időjárás alakulásán, és a betakarítást sürgető tényezőkön kívül nagyban befolyásolta egy gazdaságban a családfőnek a megszokott technikához való ragaszkodása. A takarásnak, vagyis a gabona kaszával való levágásának elterjedését akadályozta a kenyérnek, az életnek a tisztelete és megbecsülése. A dézsmások utasítása is „álnokságnak" nevezi a bőséges búzatermésének kaszálását. Még a múlt század végén is Belényes vidékéről a Sárrétre járó aratómunkások ilyen megjegyzéseket tettek a ka41 Balogh i. m. 133