A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Pósa Ágnes: Kazinczy tübingai pályaművének autográf kézirata a Papszász-hagyatékban

Pósa Ágnes Kazinczy Tübingiai pályaművének autográf kézirata a Papszász-hagyatékban Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Papszász-hagyaték egyik különösen figyelemre méltó darabját részletesebben bemutathatom. A már tárgyalt hagyatéknak a Déri Múzeum Irodalmi Kéziratos GyűjteményébenX. 75. 136. 1. ltsz. alatt őrzött, A magyar nyelv polgári nyelvvé emelése felől c. kéziratáról van szó. E kéziratról a kutatás során bebizonyosodott, hogy Kazinczy Ferenc kezétől származik, s mint ilyen, irodalomtörténeti szempontból igen értékes. A kézirat töredékesen maradt ránk 70 számozott és 14 számozatlan oldalon. A fedőlap fele teljes hosszában hiányzik. Három név olvasható rajta ugyanazon kézírással (de a kézirat többi részétől elütő írással): Pappszász György, Végh Lajos, Tóth Orbán (az utóbbiak kétszer). A kézirathoz tartozó második lap egy nyomtatott füzetecske szétnyitott, s a többi lappal összefűzött borítólapja, amely a nyomtatvány címlapját, s a benne foglalt költemény utolsó öt versszakát tartalmazza. A címlapon a következőket olvashatjuk: „Kazinczy Ferencznek öszvekelésére Szendrei Gróf Török Sophia-Antóniával Nagy Kázmértt, Zemplény Várm. Novemb. Xl.dikén, MDCCCIIII. Barátja Kis János", lejjebb pedig a nyomtatás helyét és idejét: „Becsben, Schraembl Ferencz Antal özvegyénél 1805". E két, első pillantásra talán furcsa módon a kézirathoz került lap után következik a tulajdonképpeni mű címlapja: „A magyar nyelv polgári nyelvvé emelése felől", majd egy idézet Schiller Don Carlosából mottóul a munka elé: „Stolz will ich den Spanier. Don Karlos. III. Akt, 10. Auftr." Az ezt követő 4—5—6. oldalszámú lapokat a kézirat írójának kezétől származó, a tübingai Allgemeine Zeitung 1808. évi 10. mellékletében megjelent Preisfrage (pályakérdés) eredeti német nyelvű másolata foglalja el. (E pályázatról a későbbiekben még részletesebben szólunk.) A szövegben a pályázat témájára vonatkozó sorok az író által alá vannak húzva. A következő két lap hiányzik, valószínűleg maga Kazinczy emelte ki. Ez oldalak tartalmára az író levelezése alapján következtetni tudunk. A 70. számozott oldalig a kézirat folytonos; a számozatlan oldalak a mű folytatásának két különálló töredékét adják. A kézirat vizsgálata során a legfontosabb feladat a szerző kilétének megállapítása volt. Egyetlen biztos támpont állt rendelkezésemre: a mű a Papszász-hagyatékból került elő. Róluk tudjuk, hogy milyen érdeklődéssel fordultak a magyar irodalom felé. Papszász György, a hagyaték első darabjainak gyűjtője nemcsak érdeklődött az irodalom iránt, hanem fiatal korában maga is művelte.

1 Ő és fivére, József gyermekeiket is művészetkedvelő és -pártoló szellemben nevelték. Felmerült a kérdés: nem a család valamelyik tagjától származik-e a tárgyalt kézirat, ill.mű? További kutatás tárgyául szolgáltak a kézirat elején olvasható nevek is. Lehetségesnek tűnt, hogy az egykori tulajdonosok neve került rá az iratra utólag (ezt a feltevést az azonos kézírás indokolja). Még valószínűbb, hogy a tulajdonos (valószínűleg valamelyik Papszász) tollpróba gyanánt vetette papírra ismerősei vagy rokonai nevét. Ezekre a kérdésekre, valamint a nevek tulajdonosaira vonatkozóan az eddigi kutatás nem adott megnyugtató választ. 1 Kilián István: Ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény Szárazbőről. In: Archívum. A Heves megyei Levéltár Közleményei Nr. 6./Eger, 1977./49-79. 501