A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Művészettörténet - Módy György: Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

„.. .embereket, házakat, tájat mindig a festészet tükrében láttam" Maghy Zoltán művészetéről A Hortobágy széli alföldi táj jellegzetes természeti arculatát s egyben sajátos belső látványvilágot hordozó kisváros, a valamikor Hajdúkerületi székhelyként büszkélkedő Hajdúböszörmény fia Maghy Zoltán. Ugyanabban a régi Dorogi utcai házban született 1903-ban, ahol ma is él, ahol több mint harminc esztendeje alkot. Úgy emlékezik vissza, hogy mint hat-hétéves kisgyermek a legjobban akkor örült, ha édesapja esténként rajzolgatott neki. Később is minden más játéknál jobban szeretett rajzolni. Iskoláskorában megmutatkozott tehetsége, „szabadkézi rajzra" járt diáktársával Kampier Kálmánnal — későbbi jóbarátjával és festőtársával — az éppen azokban az években Hajdúböszörménybe került kiváló rajztanár, festőművész Király Jenő elé. Az ábrázolás alapvető törvényszerűségeit tőle tanulta meg. A gimnáziumban két osztállyal felette járó Kálmán bátyja ceruzarajzai, vízfestményei is állandó ösztönzést jelentettek számára. Egész életére döntő felfedezése volt, mikor a nagyanyai ház limlomos kamrájában rátalált fiatalon elhalt nagybátyja, Maghy Elek festőállványára, festékeire és vázlatkönyveire. Ettől kezdve fiatalsága legszebb órái, felejthetetlen élményei a rajzórák és a festés voltak. A festőművészi elhivatottság ekkor mutatkozott meg Maghy Zoltánban. 1920-ban, amikor Veress Géza böszörményi festőbarátjával már rendszeresen járt tájképeket festeni, megismerkedett Káplár Miklóssal. A képzőművészeti főiskolára készülő fiatalemberre Káplár friss művészi látásával és nem mindennapi egyéniségével nagy hatással volt. A középföldbirtokos —hivatalnok család gyermekének a környező társadalomhoz való viszonyát, de Maghy későbbi emberi magatartását is jelképezi az akkor büszkén vállalt és sokáig felhőtlenül őrzött barátság a kisváros „jobb társasági körei" által lenézett „őstehetség" Káplárral. Maghy ezt a pályakezdéskor kapott hatást, a későbbi együttes festéssel — rajzolással, a magyar művészet jelenéről és jövőjéről folytatott beszélgetésekkel töltött idő gyümölcseit egész pályáján át őrizte, felhasználta és tovább érlelte. 1921 őszétől a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár, majd Vaszary János tanítványa. Festői kibontakozásához az utóbbi mester különösen sokkal járult hozzá. 1924-ben Hajdúnánáson mutatkozott be két képével Martyn Ferenc és Káplár Miklós alkotásai között. Most kiállított fiatalkori művei közül korán kibontakozott karakterábrázoló tehetségének igényes bizonyítékai az édesapát sok szeretettel és mély lélekábrázolással bemutató Apám (1924), a beteg nagymamáról festett szuggesztív Betegágyon (1925), a barát és festőtárs eredeti, vérbő egyéniségét telibetaláló Káplár Miklós arcképe (1925), és apjáról s húgáról készült lírai pillanatfelvétel pasztelljei {Apám, 1925 és Húgom, 1925), valamint az 1926-ban festett Önarckép. Az 1927. év nyarát a Vaszary 409