A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)
Történelem - Benda Kálmán: Francia reformátusok Magyarországra telepítésének terve a Rákóczi szabadságharc idején
Cavalier-val mintegy kétezer ember, 1704 májusában letette a fegyvert. A nagyobb rész azonban megtagadta a vezért és tovább harcolt. Ez volt a helyzet, amikor Bonnac márki, XIV. Lajos svédországi követe javaslattal fordult uralkodójához. Bonnac, tudjuk, egyik kulcsfigurája volt a II. Rákóczi Ferenc és a Napkirály közötti diplomáciai kapcsolatoknak. Mivel a XII. Károly svéd király, I. Péter orosz cár és II. Ágost lengyel király közti, a történelemben Északi Háború néven ismert küzdelem következtében 1702 vége óta Kelet-Európában nem volt rajta kívül francia diplomata, 3 az ő feladata volt a magyarországi szabadságharc ügyeinek a szemmel tartása is. Ennek a feladatának annál könnyebben eleget tehetett, mert a svéd királyt követve hadjáratában, éveken át maga is Lengyelországban tartózkodott. Bonnac már 1703 tavaszán felismerte, hogy a kurucok támadása nagy segítséget jelenthet a Habsburgokkal a spanyol örökségért élet-halál harcban álló francia államnak, s XIV. Lajos az ő ismételt javaslatára lépett kapcsolatba Rákóczival és biztosított a kurucoknak szerény, de rendszeres pénzbeli támogatást. A márki később sem szűnt meg a magyar eseményeket figyelemmel követni, s amikor Rákóczi mellett már külön francia megbízott volt (előbb Fierville le Hérissy ezredes, majd Des Alleurs altábornagy), akkor is állandó levelezésben állt a fejedelemmel s rendszeres jelentéseket küldött a magyarországi katonai helyzetről. 1704. június 11-én Bonnac ezt írta a Dancka (Danzig, Gdansk) melletti Olivából (amely akkor svéd uralom alatt volt) Torcy márki államtitkárnak, a francia külügyek irányítójának: Örömmel értesült a francia fegyverek újabb győzelmeiről s méginkább arról, hogy azt a tüzet, amit benn az országban gyújtottak, immár sikerül eloltani. Úgy értesült — olvassuk tovább —, hogy a király azoknak, akik a Cévennes-i hegyekben fegyvert fogtak ellene, ha meghódolnak, kész megengedni, hogy elhagyják az országot. Ez a hír egy javaslat megtételére készteti. „Mivel [ezek a lázadók] mindnyájan kálvinisták és igen harciasak, nem tudom, Méltóságos uram, nem volna-e megvalósítható, hogy ha Franciaországot elhagyják, Magyarországra menjenek; ott tárt karokkal fogadnák őket, ott teljes vallásszabadságot találnának és olyan embereket, akik velük azonos célokért ragadtak fegyvert. Cavalier úrnak és mindazoknak, akik vezetése alatt állnak, bátran ajánlatot lehet tenni Ragotzi herceg nevében... Abban a helyzetben, amiben Magyarország most van, fegyverrel könnyen utat lehet nyitni Horvátországon át. Nem kétlem, hogy Cavalier úrban és híveiben él még annyi lelkesedés és vannak annyira franciák, hogy hazaszeretetük és az a vágyuk, hogy kardjukat, melyet eddig honfitársaikra vontak ki, ellenségük vérébe mártsák, arra készteti őket, hogy ezt a megoldást, mely biztosítja lelkiismereti szabadságukat, elfogadják." Magyarországba legkönnyebben a Földközi-tengeren, a velencei öblön, majd partra szállva, 3 1702 novemberében II. Ágost lengyel király és szász választó fejedelem, azzal az ürüggyel, hogy ellenségeivel érintkezik, elfogatta és kitoloncoltatta országából Du Héron márki francia követet. 82
