A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Muzeológia - Dankó Imre: Jelentés a Déri Múzeum 1976. évi munkájáról

dés sajátos eszközökkel dolgozó, értékes intézménye legyünk. Ebben a munkafolyamatban újjászerveződött közművelődési csoportunk és Fodor Péter igazgatóhelyettes irányításával elismerést vívott ki magának. A tárgyév folyamán nemcsak múzeumi szervezetünk egyre inkább kiterebélyesedő közművelődési tevékenységéből fakadóan, hanem a Kulturális Minisztériumtól kapott irányelveknek is megfelelően erős hangsúlyt kapott munkánkban a múzeum és az iskola kapcsolata. Mindezeken túl, nemcsak a Déri Múzeum, hanem az egész múzeumi szervezet 1976. évi működését is döntő mértékben meghatározta az, hogy az év első felében a Déri Múzeum visszaköltözött felújított eredeti épületébe. A visszaköltözés sok kérdést vetett föl és nagy feladatok elé állította egész szervezetünket. A visszaköltözés lebonyolítása nagy figyelmet, pontos munkavégzést, nagyfokú gondosságot, fejlett szervezettséget igényelt. Mindezt gon­dosan előkészítettük és megterveztük. Mégis sok nehézséggel járt, mert nagyobb létszám­mal, több anyaggal költöztünk vissza, mint amennyivel három év előtt kiköltöztünk. Ezen kívül a felújított épület igénybevétele, működtetése sem ment zavartalanul. Az évekkel ezelőttről ismert katasztrofális helyhiány továbbra is megmaradt, sőt fokozódott. A visz­szaköltözésben nemcsak a Déri Múzeum munkatársai, hanem az egész múzeumi szervezet részt vett. Ennek a nagy feladatnak a teljesítése az egész első félévet kitöltötte. A nehézségek ellenére a visszaköltözést, az elhelyezkedést, minden jelentősebb zavar, kár nélkül bonyo­lítottuk le. Eredményeinkről számot adva összefoglalóan azt kell megállapítani, hogy anyagilag megfelelően voltunk ellátva. Az ellátottság tette lehetővé, hogy a felújított épületet funkciói­nak megfelelően használatba vehessük, berendezhessük, hogy gyűjteményeinket kellően gyarapíthassuk. Jelentős eredménynek kell elkönyvelnünk azt, hogy már kevéssel a vissza­költözés befejezése után két állandó kiállítási részletet (Munkácsy-terem, Medgyessy Ferenc művészete) és két időszaki kiállítást tudtunk nyitni. Az átmeneti állandó kiállítás (Péterfia u. 1.) lebontása után oly rövid idő telt el az új kiállítások megnyitásáig, hogy azt lehet mon­dani; Debrecen az átköltözés miatt egyáltalán nem maradt múzeumi kiállítás nélkül. Eredményesek voltak szakmai-ideológiai továbbképzéseink is, melyeken szakjuknak megfelelően szervezetünk minden tudományos munkatársa részt vett. Szervezetünkben 1976-ban két fő esti egyetemi tanulmányokat, további két fő pedig oklevélszerző egyetemi tanulmányokat folytatott. Mind a négyőj ük tanulását, előrehaladását figyelemmel kísértük és segítettük. Eredményeink eléréséhez és megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak azok az évközi beszámoltatások (a megyei tanács pártszervezetében, a megyei tanács művelődés­ügyi osztályán, a szakszervezeti bizottságoknál stb.), amelyek konkrét kérdésekhez, fel­adatokhoz kapcsolódóan irányt mutattak további munkánkhoz. Tevékenységünket általában megfelelő személyi feltételek mellett végezhettük, annak ellenére, hogy ezen a téren bizonyos kívánnivalók továbbra is fennállnak. Augusztus 1-től előbb szerződéssel, majd kinevezéssel a püspökladányi Karács Ferenc Múzeumban segéd­muzeológusként alkalmaztuk Ráduly Emil néprajzos-muzeológust. Ráduly Emil az egész év folyamán berendeléssel a Déri Múzeum néprajzi gyűjteményében dolgozott, mert a Karács Ferenc Múzeum építkezései nem fejeződtek be. Szeptember 1-től kezdődően, egyelőre szer­ződéssel alkalmaztuk a legújabbkortörténeti osztályunknál Csicsai Karoly segédmuzeoló­gust. Dr. Bencsik János (Hajdúság Múzeum, Hajdúböszörmény, igazgató) február 28-án megvált Szervezetünktől. Április 16-ával helyét pályázat útján Dr. Nyakas Miklóssal töl­töttük be. Majd szeptember 1-vel segédmuzeológusként Ácsné Dankó Éva néprajzos-muzeo­lógus került a Hajdúsági Múzeumba. A szépen fejlődő, sokoldalú tevékenységet kifejtő berettyóújfalusi Bihari Múzeum személyi ellátottsága nem volt megfelelő. Hasonlóképpen alakult a helyzet Hajdúszoboszlón (Bocskai István Múzeum), ahová a tiszteletdíjas mú­zeumvezető mellé egy főfoglalkozású muzeológus kinevezése lenne szükséges. A Balmazúj­újvárosi Múzeumból pedig technikai munkatárs hiányzik. Visszaköltözésünk megkövetelte, hogy az előírásoknak és a biztonsági követelmé­nyeknek megfelelően vagyonőröket alkalmazzunk. A tárgyév folyamán a Déri Múzeumnál 3 vagyonőrt alkalmaztunk. Visszaköltözésünk előtérbe hozta az új állandó kiállításokat. Ez a nagy feladat pedig 458

Next

/
Oldalképek
Tartalom