A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)
Muzeológia - Dankó Imre: Adatok Déri Frigyes műgyűjtéséhez
FRIEDRICH DÉRI WIEN 1913. Október 31-én. VII. Mariahilferstrasse 84 Tisztelt Gonda Úr! Megkaptam tisztelt levelét és a mint látom, már élénken foglalkozik magyar mester Festmények kutatásával. Az említet 2 festmény Borsos és Székely érdekelnek de az árát mindegyiknek túl drágának tartom, ha netalán valami különös és mesteries dolgok. A két Barabás arczkép, a melyiket nálam látni tetszet, mind a kettő 4000.— Koronába került. Borsostól voltak ajánlatok egy pár száz Koronáért, de ócska dolgok voltak és ilyeneket nem szerezek meg. Ha nem kerül nagy fáradságába úgy kérem küldje meg a reproduktiókat, és írja rá a festmények magasságát és szélességét. Ha ízlésemre lesznek és a tulajdonosok jutányosán el akarják adni, akkor lejövök Budapestre a festményeket megnézni és ha tetszésemre lesznek megveszem azokat. Nagyrabecsülésem kifejezése mellett vagyok Déri Frigyes Iff. Gonda Béla gyorsan válaszolhatott és elküldte a kért reprodukciókat is. Sőt, Déri írt is erre a válaszra. De sem Gonda levele, sem Déri válasza nem maradt fenn. Csak az alább közlésre kerülő Gonda levélből értesülhetünk róluk. Ez a levél, ami ugyancsak Gonda másolatában maradt fenn, 1913. december 2-án kelt és így szól: Igen tisztelt Déri Úr! Nagyon csodálom, hogy a küldött Székely és Borsos képek nem tetszenek, — pedig tényleg muzeális értékűek s nagyon soká, — sőt évekig el lehet várni, míg megint ilyen alkalom akad ezektől a Mesterektől képet kapni. — Itt küldök egy múlt héten Budapestre került Kupeczky képet. — A fővárosi lapok külön cikkekben emlékeztek meg róla. — Két méter magas és 1,50 m széles. — Színben gyönyörű! Az ára persze elég drága: 30 000 Korona. — Kérem mielőbbi válaszát, hogy tetszik e Önnek a kép. — Most a Kormány is alkudozik rá, megakarja venni a Szépművészeti Múzeum számára. — Megnyílt most Pesten egy Kupeczky—Mányoky kiállítás az Ernst múzeumban, — ahol szintén van egy pár szép kép ettől a két mestertől. — Találtam egy jó Fényes képet, egy jó Szinyeit, — továbbá egy Lietzenmayer vázlatot és egy jó Markot is. — Ezek mind muzeális értékűek. — Persze sok munkát adott ezeknek a felkeresése. — Kérve válaszát stb. Gonda A válaszát szó és a stb. rövidítés közé be van írva, hogy „németül". Ez a beszúrás valószínűleg arra vonatkozik, hogy Gonda ezt a levelet németül írta, nem pedig arra, hogy németül kéri Déri válaszát. A levelekben szereplő festőktől Déri Frigyes gyűjteménye több képet tartalmazott. Valószínű, hogy egyrészüket iff. Gonda Béla közvetítésével szerezte meg Déri Frigyes. Sajnos, Déri leltározása arra nem terjedt ki, hogy az egyes festmények megszerzése mikor, kinek a közvetítésével történt. De a fent közölt levelek alapján úgy gondoljuk, hogy Kupeczky 4 festménye közül legalább kettő (saját arcképe, Mányoky Ádám arcképe, Kurucz vezér és Egy építésznek arcképe) Gonda közvetítésével került Dérihez. 1 Hasonlóképpen a két Mányoky közül (Lengyel férfi arcképe, Eszterházy Pál arcképe) az egyik Gonda útján jutott Déri Frigyes gyűjteményébe. 8 Markó Eszményi olasz tájkép című munkája nem valószínű, hogy Gonda szerzeménye lenne. 9 Ellenben Barabás négy képéből (Konkolyi arcképe, Konkolyiné 7 Déri Frigyes: Leírás i. m. 204. — Vö.: Sőregi i. m. 306. 8 Uo. — Vö.: Sőregi i. m. 307—308. 9 Uo. — Vö.: Sőregi i. m. 309. 415