A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Irodalomtörténet - Kilián István: Adatok a Csokonai-család történetéhez

Mihály 1773. november 17-én született. Józsefet 1777. március 19-én, Benjá­mint 1779. október 20-án, Lászlót 1781. április 21-én, a második Lászlót pedig 1784. július 21-én keresztelték meg. A negyedik gyermeket két év és néhány hónapos korában eltemették, de meghalt az ötödik gyermek is hamarosan, akit ugyancsak László névre kereszteltek. 66 így valóban csak három fiú állha­tott apja ravatalánál. Ennek a törékeny, vékony testalkatú asszonynak az életében az egyik temetés követte a másikat. 1779. október 31-én temeti el a mindössze tizenegy napot élt Benjamin nevű csecsemő fiát, 1781-ben meghalt az édesapja, 1783. júniusában eltemette édesanyját, augusztusban László nevű fiát. 1786-ban kísérte temetőbe férjét, s 1787-ben halt meg László nevű gyermeke. Közeli hozzátartozói közül már csak két fia, Mihály és József, valamint testvére Mária maradtak életben. Ezután másfél évtizedig megnyugodhatott, nem kellett temetnie. 1805. január 28-án meghalt költőfia, s néhány hónapra rá június 7-én temette utolsó életben maradott fiát Józsefet. Ez a vékonycsontú, szikár asszony csak a csodával határos módon tudta elviselni a mérhetetlen fájdalmaknak ezt a sorát. 67 A családban lassan mindenkit eltemet. Él még kis unokája, József, menye, Tabajdi Lídia, s húga, Mária. Egyik halál követi a másikat. S ezek után nem is csodálkozhatunk azon, hogy a hagyomány szerint a költő is, öccse is oly páratlannak tűnő humorral nyilatkoztak saját halálukról vagy ahogyan Józsefről is, az anyjáról is tartja a legenda, kissé humorosan, kissé fájdalmasan megjósolták közeli halálukat. 68 A haláltudat, a halálvárás szinte beleszívta magát mindenegyes családtag lelkébe. Ebben a családban valóban aratott a tüdőbaj. A hektikás Csokonai József talán csak apósát és anyósát nem fertőzte meg a halálthozó bajjal, a szárazbetegséggel. Csakis ebben az összefüggésben érthetjük meg Csokonai Józsefnének, a költő édesanyjának kemény életakaratát. Férje halála után egy darabig még vezeti a jog felkínálta lehetőségek értelmében a chirurgusi műhelyt. Két segédet tart: Gyurcsa Istvánt és Czékus Józsefet. 69 Czékus apja az Alcsúthoz, Csokonai nagyapja utolsó állomáshelyéhez nagyon közeli Bicskéről került 66 A gyermekek születési illetve halálozási adatai az alábbiak: Mihály, keresztelték: 1773. november 26. Hatvan u[tza], Csokonai Vitéz József és Diószegi Sára f[ia] M[i]h[á]ly K[ereszt] A[pa] Pr[édi]k­[ato]r Béllyei Péter, Bentze Dániel, Csapó István, Kováts János. — Eltemették: 1805. január 30. Péterfia — Vitéz Csokonai Mihály. Esztendő 31. Nyav[alya] Sz[áraz]betegség. Ingyen. József, keresztelték: 1777. március 19. In templo majori. Hatvan u[tza]. Csokonai Jósef és Diószegi Sára F[ia] Jósef. K[ereszt] A[pa] Pred[ikator] Hunyadi Ferencz, Esk[ütt] Tikos István, Esk[ütt] Vincze Péter, Mihályfalvi István, Gera András. — eltemették: 1805. június 7. Darabos utca. Csokonai Josef. Esztendő: 28. Nyavalya: Szárazjbetegség]. Temetés órája: 3. Benjamin, keresztelték: 1779. oct[ober] 20. In templo majori. Hatvan u[tza] Csokonai Jósef és Diószegi Sára f[ia] Benjamin. K[ereszt] A[pa] Olajos István, apud aedes. — eltemették: 1779. okt. 31. Hatvan u[tza] Josephus Csokonai filius Beniamin. aetas: inf[ans] morbus: ер. László: 1781. ápr[ilis] 21. Peterf[ia] Csokonai Jósef és Diószegi Sára F[ia] László, eltemették: 1783. Augusztus 9. Hatvan u[tza]. Josephi Csokonai filius Ladislaus. aetas 2 7з — Morbus: variol — László, keresztelték: 1784. júl[ius] 21. Hatvan u[tza] Csokonai József és Diószegi Sára F[ia] László. K[ereszt] A[pa] Batta János, Jánosi Sebes­tyén, Kállai József. — Eltemették: 1787. Maj[us] 4. Hatvan u[tza] Ladislaus Csokonai aetas 2, morbus: petech. Debreceni Református Egyházközség. Esperesi Hivatal. Keresztelési és temetési anyakönyvek. Vö. Komlóssy 1906. 99—101. 67 Gaál László így emlékezik meg róla: „Vékony magas termetű — igen himlós ábrázatú volt. Közli Vargha 1960. 407. 68 Gaál László emlékezései. Közli Vargha 1960. 408. 69 Vö. Zoltai 1905. 103—111.; vö még: Zoltai 1099. 30—41. Gyurcsa (Gyúrás) Kecskemétről jött Debrecenbe. 1799-ben nyert Debrecenben polgárjogot. Czékus Bicskéről érkezett Debrecenbe s 1786-ban nyert polgárjogot. 404

Next

/
Oldalképek
Tartalom