A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Néprajz - Cs. Tábori Hajnalka: A kemencében főzés egy tárgyi emléke

és a hozzájuk tartozó eszközanyagok közül megpróbáljuk az egyes tárgyaknak, jelen esetben a fazékemelőknek a történeti útját követni. A felderítésnek az a módja látszik a legcélravezetőbbnek, hogy feltérképezzük, mennyire volt általános a kemencében való főzés szokása, és hol használták a főzőedények mozgatására a szóbanforgó segédeszközt. Általában a háztípusokkal és tüzelőberendezésekkel foglalkozó tanulmányok megemlítik a kemencében végzett főzés szokását, de sajnálatos, hogy a kutatók figyelme nem mindig terjedt ki a tüzelőberendezések és tűzhelytípusok leírásakor a velük kapcsolatos eszközök bemutatására. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló adatok révén megrajzolhatjuk a fazékemelők használatának elterjedési körét. Bátky Zsigmond: Kuruglya és kocsorba című tanulmányában

4 részletesen foglalkozik az eszköz problematikájával, elsősorban a kuruglya átvételének és elterjedésének a kérdését igyekszik tisztázni. Többek között igen találóan állapítja meg, hogy a „magyar kuruglya-bürüglének tanulságos története van, amit a kemence történetétől nem lehet különválasztani."

5 Vizsgáljuk meg tehát, milyen a szóban forgó eszköz, hazánkban milyen földrajzi körben ismert, hogyan használják és melyek a főbb típusai. Bátky 1906-ban így írja le a néprajzi múzeumok szervezéséhez szolgáló útmutatójában: „kályhavella, taliga vagy kantatoló, két-két fakerekre erősített vasvella, amellyel a nagyobb fazekakat (különösen azokat, amelyekben a disznóknak való ennivalókat főzik meg) tolják be a kályha belsejébe."

6 Ennél jóval részletesebb leírást találunk később ugyancsak Báíkytól: „a kuruglya (korig/a stb.) vagy bürögle legegyszerűbb formájában hosszúnyelű, vaskampós vagy vasvillás rúd. A kampót vagy villát a nagy és súlyos fazék fülébe akasztják és úgy tolják be vagy húzzák ki az edényt a kemencéből. Alakjáról kemencebotnak meg kemencevillának is nevezik. Kézhezállóbb, amelyiknek ívesen hajló ágai vannak, hogy az edényt körül lehessen velük fogni. A legcélszerűbbek nyelére guriga van szerelve. Az ilyet kemence-, kanta- vagy ördög szekérnek. hívják."

7 Elterjedéséről szólva Bátky azt mondja, hogy a szerszám hazája elsősorban a Dunántúl nyugati fele és részben az Alföld. Amott régtől fogva a kuruglya, itt újabban már kemenceszekér elnevezés járja. Bátky tehát a kuruglya névnek a Dunántúl nagy részén való elterjedéséből, és a sok alakváltozat kialakulásából és egyidejű használatából arra következtet, hogy a fazéktoló kuruglya korábban általános volt csaknem az egész Dunántúlon. Ezt a megállapítását még kiegészíti azzal, hogy a kuruglya általános használatából természetesen következik, hogy a „kemencében való főzés szokásának is általánosnak kellett lennie."

8 Ezután pedig felteszi a kérdést, hogy vajon hol ismerik még nálunk ezt a szerszámot, mert köztudomású, hogy hazánk más részeiben is főztek kemencében, s az előbbi megállapításai nyomán feltételezi, hogy kuruglyával vagy más fazékemelő alkalmatossággal sok helyen találkozhatunk még. A tiszántúli népi táplálkozásról szóló leírásokban többször olvashatunk a fazékemelők alföldi előfordulásáról és használatáról. Ecsedi István a tiszántúli magyar ember táplálkozásáról szóló munkájában így írt róla: „a fazék 4 Bátky Zsigmond: Kuruglya és kocsorba. NÉ. XXIII. évf. (1931) 124—128. 5 Bátky i. m. 126. 6 Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. (Budapest, 1906) 184. 7 Bátky Zsigmond: Táplálkozás, in: A Magyarság Néprajza I. kötet (Budapest, 1935) 82. 8 Bátky i. m. 82. 172