A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Fintha István: A Szatmár-beregi síkság növénytakarójának változásai az utolsó évszázadok során és a vegetáció természetes rekonstrukciós folyamatai napjainkban

a síkon: „A mint bérezés, úgy lapályos erdőkkel is bővelkedik Szathmár. Egy oldalát egésszen ollyas erdők keríttik. Kezdődnek Tarpánál, és Kis Árnál, és ugy Kömörő, Cseke, Istvándi, Kölese, Sonkád, Magosligeth, Palád, Hódos, Rosály, Szárazberek, Mikola . .. mellett egy húzómba terjednek ... a leg nevezetesebb Gombás nevű erdőhöz" mely „Sárközi derék erdővel határos, melly a hegyek fölé emelkedvén ... a mint ez, s mint a többi erdős lapályok sok féle nemű, úgy mint tölgy, Bik, Juhar, Fodor, Jávor, Körös, Szil, Eger, Som, Mogyoró, Nyár és Hárs fákat termének." (Szirmay 1809-10.) Az erdők nagy kiterjedésére és ezért zavartalanságára utal még az is, hogy „szarvasokat, őzeket, rókákat.. . farkasokat, borzokat, siket faidokat, császár, és fogoly madarakat nevelnek." (Szirmay uo.) Az 1800-as évek végén a Szatmár-beregi síkságon még rendszeres volt a császármadár előfordulása, mely madár leginkább a nagykiterjedésű, háborítás nélkül való ligetes erdőket kedveli. A hatalmas erdők ekkor még megvoltak. (Lásd a 2. térképet!) A tölgyesek a táj képéhez olyannyira hozzátartoztak, hogy Szatmár megye 1722. évi pecsétjében a többi közt a folyóvizek mellett „zöldellő tőlgyfa-ág, róla le függő makkal, mellyeknek bővségével ezen Vármegye kérkedik, szemléltetnek." (Szirmay uo.) A korai leírások fafaj-listái egybehangzóan igazolják, hogy a Szatmár-beregi síkon az eredeti növényzet az erdős táj bő vízellátottságú területeinek arculatát adta. Leggyakoribb fája ősidők óta a tölgy volt, de nagy tömegű szil, kőris tarkította az erdőket s főként a beregi részeken a gyertyán és a bükk is előfordult. Ma is unikumként emlegetett a bükk alföldi lelőhelye a beregi síkon. A Vagus, hasonló ökológiai körülmények között még egyedül Sárospatak és Sátoraljaújhely között, a Bodrog mellett elterülő Long-erdőben jut le a síkságra. (Hargitai 1938.) Beregben, de a szatmári részeken hasonlóképp, korunkban is kedvező élőhelye lenne, ha az erdőtakaró terjeszkedésére nagyobb lehetőségek nyílnának. Megtelepedésére jó körülmények állnak rendelkezésére. A Köppen-féle éghajlati beosztás vonatkozó klímaviszonyai optimálisak számára. A talajjal szemben tanúsított igényei realizálódhatnak. A hidrogénion-koncentrációra nem túlságosan érzékeny (pH-igénye Soó szerint 3.5-7,5). A Szamos öntéstalajainak kémhatása pH 6,4-6,6-nak felel meg. A talaj termékenysége 2%-os humusztartalom mellett is megfelelő. (Steíanovits 1953., 1963.) Figyelemre méltó, hogy a Szamost kísérő ártéri erdőkben (Salicetum albae-tragilis) több hegyvidéki faj előfordulását tapasztaltam, melyek egyébként a Túr menti és beregi erdőkben számosabban is megtalálhatók. (Dévai-Fintha 1968.,- Fintha 1969.) Ezek a gyertyánosok, bükkösök kísérőelemei: Majanthemum biíolium. Anemone nemorosa, Leucojum vernum, Lamium galeobdolon, Petasites albus és P. hybridus, sőt egy helyen (Szamosbecs mellett) Gladiolus imbricatus, sokfelé az Ulmus scábra stb. Gyönyörűek a Colchicum autumnale hegyvidéki rétek hangulatát keltő lila őszi foltjai a tisztásokon, legelőkön. (5. kép.) Nem mehetünk el szó nélkül a néphagyományok, népszokások vonatkozó adatai mellett sem. Csűry Bálint gyűjtésében található egyik részletet citálom példa gyanánt azért, mivel a közölt idő jóslásban megbúvó utalás a bükk régi, nagyobb tömegű előfordulását jelzi a területen: „Mindszent napján (nov. 1.) vágj le az erdőn egy bükkfaágat. Ha belül száraz, enyhe tél lesz, ha nedves, hideg." (Csűry 1936.) A bükk, s mellette a többi fafaj korábbi fontos szerepére nagy számmal figyelmeztetnek a helységnevek, dűlőnevek, melyek ma is használatosak - sokszor már eredeti jelentésük értelme nélkül. Szemléltetésül hadd közöljek néhányat belőlük: Bikkeshát, Bikkfásgorond, Bükkös erdő; Tőgyesf orduló; Szilbokor, Szilfaútja (ez utóbbi kettő határfa lehetett); Csere erdő, s egy rég elpusztult település neve: Teiges. A ^sere' név, mellyel Szirmaynál is sok esetben találkozunk, ne tévesszen meg senkit. Igen ritkán tartozik hozzá cserfaerdő, leginkább tölgy-cserjést, vagy cserjekorú egyéb állományokat jelöl. A községhatárokként számontartott fák szintén a régi, a mainál jóval erdősültebb állapotokat mutatják. (Vö. Szabó 1969.) Legtöbbször a tölgy volt ilyen, de mellette gyakran szerepeltek a bükk, nyár, gyertyán, szil, éger és fűz is. 73