A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Szabó Sándor Géza: Jánosi Zoltán debreceni munkásságáról

már prédikációs kötetet ad közzé, ünnepelt szónok, megbecsült, keresett egyházi író. De tevékeny egyházpolitikus egyben. Fő szerepet visz a későbbi uralkodó párttá váló lelkészszakszervezetben, agitál az új egyetem érdekében, a demokratikusabb egyházkormányzatért, az ébredési mozgalmak mellett. Érdemei elismeréséül a zsíros sámsoni parochiából választják el Debrecenbe, ahol hamarosan - fiatal kora ellenére tisztelik meg kerületi tanácsbírósággal. Nagy pontossággal s ambícióval végzett egyházi funkciók mellett aktív részt vállal a város közügyeiben is. Megyebizottsági majd a város közgyűlése tagja, radikális napilapot szerkeszt, tisztán szabadelvű alapról bírálja a kormánypolitikát. Megalapítja a városfejlesztésért küzdő ún. Városi Pártot, s a törvényhatósági bizottmánynak egyik vezető személyisége lesz. Mindez csak külső azonban. Cselekedetei tartalmára jellemzőbb az, hogy tiltakozik a kormány katonai javaslatai, az udvartartás költségeit emelni kívánó tervezetek ellen, s hogy az obstrukció idején ő vezeti a Hajdú vármegyeiek ellenállását. Az ő indítványára negligálják a kormány intézkedéseit, mondják ki Fejérváryékat alkotmányellenesnek, s az obstrukció általános sikere nem kis részben neki köszönhető. Amit Debrecenbe jöttekor beköszöntő beszédében ígért, hogy politikai és vallási téren egyaránt küzdeni fog a tiszta közéletért, szabad államért és egyházért, így igyekszik valóra váltani. Harcosan, reformátori lendülettel, hivatástudattal. Szabadelvű pártpolitikával. Az adott kereteken belül. Méltó, hogy egyházának - s ami véle egyet jelent csaknem - városának kebli gyermeke. Szíve véréből való egyetlent - Dávid Absolont királynak szánja. „Mert férfias, bátor, becsületes. Igaz, hogy érdes egy kicsit. De hát Simára fogja majd csiszolni lassan Királyi udvarom, ha benne él. S a drágakő . .. minél keményebb, Minél nagyobb bajjal csiszolható, Annál becsesebb." mondja Dávid, s a csatába indulni készülőt visszatartja a szemtől-szembe harctól. Bár büszke gyermekére, s méltán világban elért sikereire, egyre a régről maradt - véli biztos - keretek közé akarja zárni. Minél radikálisabban lesz szabadelvű Jánosi, annál inkább húzza egyháza. Sőt Debrecen is az obstrukciós szelek nagy buzgósága múltán nem hajlandó támogatni többé azt, aki megállapodni nem akar, vagy lazítani módszere következetességén. De mesterségesen rakott gátakkal nem lehet útját állni az indult akaratnak, a folytonos, állandó féltés ellenkező hatást vált ki. És „reggelenként felkelvén . . . megálla az útfélen a kapukban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett megszólita" (II. Sám. 15:2.): „Bizony, a király A nyáj mögül került királvi székbe, De a pásztorságot szépen feledte, S a szegény néppel nem gondol sokat. .. A jó király a népnek pásztora. Megvédi azt, a maga életének Árán is, a garázda farkasoktól." Mert Jánosi, hogy nyíltan politikus lenni nem tud. akaratát-szociális ügyek intézésében érvényesíti. Már debreceni lelkészsége hírére is úgy harangoznak az újságok, mint akivel a nép jut győzelemre, itteni élete pedig nem más, mint 777