A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Nagy Sándor: Földi János hadházi évei (Adalékok életrajzához és hajdúkerületi orvosi működéséhez)

felly ebb írt jelekben találván; illendő orvosságokat rendeltem. Melly éknek az elébbeniek­hez tsak hasonló kimenetelek lett. Most ismét látom, hogy a Gyermekeknek Nyavalyái öregbülnek, és Szüléi elkezdett útjokat tovább is így követvén, hova tovább, napról napra mind öregbülni és terhesedni fognak. Il-or. A Vád alatt lévő Nagy Sigmondnét, és a néki tulajdonított dolgokat a mi illeti: azok e következendők. Úgymint: 1-ör. Az ügyben lévő Kováts Ferenczné Gyermekeinek megrontása. 2-or. A 2-ik Tanúnak Szabó Katának lábainak megrontása és ismét meg gyógyítása. 3-or. Ugyan ennek tehene Tejének eggy éjjel vérre változtatása. 4-er. Két Szoptatós Asszonyoknak, úgymint Máté Mihálynénak, és Török Mihálynénak tejeknek el apasztása, és ismét meghozása. 5-ör. Harmadik Személynek, Botos Istvánnénak is teje elfogása, és visszaadása. Mind ezekre az én ítéletemnek előadása renddel így következik: 1-ör. A két Gyermekek Nyavalyájának első származása, hogy a Sigóné rontásából esett volna, az tsak praetendaltatik a gyanús Szülék által, de sehol az egész Actákban nem bizo­nyíttatik. De ha Sigóné sem enniek, sem inniok nem adott, sem azokat nem feresztette, amint ezt az Acták sem bizonyítják; ezt néki tulajdonítani nem is lehet. Vétkesebbek itt inkább a Szülék, akik Magzatjaiknak Nyavalyáját rendes Személyek által, rendes úton mó­don orvosolni el múlatták, hanem rész szerént a Nyavalyát tovább tovább halmozni enged­ték, rész szerént Bűbájosokhoz folyamodtak, mint Balásinéhoz satb. Továbbá az éjjeli feresztés után mindenik Gyermeknek Nyavalyájához több adódott. Az eggyiknek ugyan egész romlása úgy adódik elő, mintha az egészen a feresztés után származott volna. De az én Előadásimból is, az Actákból is ki tettszik, hogy abban is meg volt előre a rángatódzás (Convulsio) mellyből is nem orvoslással gyógyíttatott, hanem tsak babonával kurusoltatott és így, annak bizonyos ideig, valamelly természeti okon való meg­szűnése a babonának tulajdoníttatott. Eszerént annak is Nyavalyájának szaporodni igen könnyű volt. Sőt egészen természeti dolog is volt éppen ezen Nyavalyáknak öregbedni azon környülállások szerént, ha meg gondoljuk, hogy rész szerént már kész Nyavalyás, rész szerént Nyavalyára való Dispositioval tellyes testű Kisdedeket, hideg tavaszi éjtszakán, ál­moson, szokatlan helyre, távol visznek, hideg vízbe nem tsak mártanak, hanem sok ideig mosogatnak satb. - De minthogy Sigóné ezt is a Gyermek Szüleinek ösztönözésére, s azok­nak meg eggyezésekkel tselekedte: látni való, hogy ebben is a Gyermek Szüléi Sigónéval eggyaránt vétkesek. 2-or. A Második Tanúnak Szabó Katának lábainak meg rontását és ismét meg gyógyí­tását ami illeti: Ez is oknak tulajdonítja azt, ami nem ok. Az után esett, tehát azért esett. Ez is tsak babonás és előítélettel tellyes Vénasszonyi vélekedés. Továbbá hátra vagyon néki is a próba: Mutassa meg, hogy Sigóné rontotta meg és miképpen? 3-or. A Tehén kifejt Tejének Vérszínre változtatása természettel nem lehetetlen dolog. Ez meglehet, először úgy, hogy a tejbe valami veresítő eszközt vét valaki. De hátra a próba, hogy mutassa meg a Vádló, ha Sigóné vagy maga, vagy más által eféle valamit a tejes edénybe vetett-é? vagy vettetett-é? Továbbá megesik az természet szerént gyakorta, a tehe­neken, hogy tejek megszínetlenedik és veres színre változik. Megesik t. i. a tehén tsetsei tej ereinek nagy kitágulása által, a mikor a természeti vér bé hat a téj-erekbe is. Meg esik a tehénnek nagy meghajtása, Izzasztasa által is. Meg esik a tehénnek tölgyében származott kelevény, vagy daganat által. Meg esik, az erőszakos kifej és által. Meg esik, ha előre vala­mely különös, vért változtató füvet eszik a tehén, vagy önként a mezőben, vagy ha valami módon mesterséggel eledele közzé elegyítettik, a minemű füvet én magam is tudok és esmé­rek. De itt is próbálja meg a Vádoló, ha Sigóné valami olyan füvet a tehénnek adott-é? vagy adatott-é? 4-er és 5-ör. A három szoptatós Személyeknek tejek elapasztását, és ismét meghozását ami illeti: Erre tudni kell, hogy a Szoptatós Asszonyoknak tejek gyakorta el apad, kétféle módon: Vagy úgy, hogy a már eggyszer a Vérből kiválasztott téj, meg vagyon ugyan az emlőkben, de az emlők azt ki nem adhatják, hanem az (Per Metastasim) más helyre való vitel, vagy rakodás által másuvá vitetik a testben. Ilyen természeti okok ezen más helyre vitetésre: 1. A tsetsbimbóknak nem létek, vagy igen szűk voltok. 2. Valamelly sebhely az Emlőkön. 3. Az igen kövér Emlők. 4. Az ottan-ottan előkövetkező szoptatásnak halogatása. 5. A szokott havi Vérfolyásnak is előkerülése, a szülés után való első Hónapokban, satb. Másodszor.-A Tejnek az Emberi test Nedvességei, úgy mint a Vér közzül való kiválasz­tását és meg gyűlését akadályoztatják a következendők: úgymint: 1. Az epesárnak bővsége 47 Déri Múzeum Évkönyve 737

Next

/
Oldalképek
Tartalom