A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Nagy Sándor: Földi János hadházi évei (Adalékok életrajzához és hajdúkerületi orvosi működéséhez)

inepte, quae palam soles habere tamquam avita, quae nunc tuis ab unguibus reglutina et remitte, ne laneum latusculum manusque mollicellas inusta turpiter tibi tlagella conscribillent, et insolenter aestues velut minuta magno deprensa nauis in mari vesaniente vento. Magyar tolmácsolása Devecseri Gábor fordításában: Catullus XXV. Parázna Thallus, elpuhult, puhább, akár a nyúlprém, puhább, akár a lúdpehely, vagy mint a íüllebernyeg, vagy, mint a pók öreg, poros hálója és a vének lankadt szemérme, ám vadabb a förgeteg viharnál, ha istenasszonyod nyitott kapuk íelé vezéréi, küldd vissza kis kabátomat s a saetábisvidéki kendőt s a tarka vásznakat, melyekre rávetetted magad, sajátjaid gyanánt iitogtatod, te bamba, küldd vissza már, ne tartogasd enyves kezedben őket, mert máskülönben elpuhult kacsódra és puhácska kis oldaladra ostorom gonosz betűket éget s majd meglepődve hánykolódsz, miként silány hajócska a tenger óriás vizén, őrült vihar szelében.

66 Földi nemcsak a jambikus formában követte Catullust, hanem a vers mondanivalójából is több elemet átvett. De nem csupán Catullus adta a példát, hanem magyar költő is, akiről Földi a levélben nem tett említést s akinek versére eddig az irodalomtörténészek sem figyeltek fel, amikor azt állították, hogy az Idegen Szépség-Ъеп a maga elkeseredését, felesége tűrhetetlen cifrálkodása miatti felháborodását írta meg. Költészetünkben nem az ő verse az első, amely a női szemérmetlenséget ilyen maró gúnnyal pellengérezte ki. Ezt tette előtte Ráday Gedeon is Dorilis c. ironikus versében. Festi magát Dorilis, noha színes úgy is eléggé. De nem elég színes a maga tükre szerint. Mely mellett órákig is ül, nincs vége, se hossza. Hogyha kenőcseivel kezdi vakolni magát. Gyorsan azonba repül a visszahozatlan idő is: Már délhez közelít, ő csak ül, a keze jár. Olykor ugyan felkél, sétál is lába, de hordja Kézi kicsiny tükrét akkor is ujja között; Tartván azt szemihez, üvegének kérdi tanácsát. Nem hagy na-é valahol asztali tükre hibát; Hogy soha még gyönyörűbb nem volt, hogy angyali szépség; Hízelkedni tanúit tükre nagyítva hazud. Illeti csók érte, de talál mégis maga, mellyet Színleni még szebben, még igazítani kell. Még nem elég kéksége vagyon itt ennek az érnek. Még ide kell rózsa, még ide több liliom. Még Chlóris színt is nem adék eleget ajakimnak. Nincsen elég feketén festve szemöldököm is. Mind addig kendőzi magát, míg lesz csupa lárva, S a természeti kép mázza miatt elenyész. 66 Caius Valerius Catullus összes költeményei. Devecseri Gábor fordításában. Kerényi Károly bevezetésével (Budapest, 1938) Latin szöveg 46. magyar fordítása 47. 663