A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)
Természettudomány - Sterbetz István: A kelet-magyarországi túzokállomány
Sterbetz István A keletmagyarországi túzokállomány A túzok (Otis t. tarda L.) európai állománya az egykori, rablógazdálkodó vadászat és környezetének civilizálódása következtében a középkor óta fogyatkozik Európában. Alig két évszázaddal ezelőtt még az északi tájak és magashegyek kivételével mindenfelé előfordult földrészünkön, de jelenlegi - szigetszerűen szétszóródott - populációinak területfoglalása már csak az Ibériaifélsziget, a Német Demokratikus Köztársaság, Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária és a Szovjetunió egyes tájaira szorítkozik. A legutóbbi felmérések alapján mintegy 6800 db túzok él a felsorolt területeken, és e mennyiség harminc százaléka Magyarország tiszántúli pusztáin, további három százaléka hazánk középső és nyugati síkságain található. Békés, Szolnok, Hajdú és Csongrád megye tágas téradottságai meg szubkontinentális éghajlata miatt mindenkor legjobb túzokos területe volt Európának. Ez az elsőség fokozott felelősséget ró a magyar természetvédelemre, amikor egy pusztulásra ítélt faj érdekében kell felkutatni és megszervezni a mentés nemzetközi lehetőségeit. A túzok fennmaradását a faj védetté nyilvánításával, környezeti adottságainak lehetőség szerint megjavításával, és a veszélyeztetett fészekaljak mentésével, mesterségesen felnevelt szaporulatának visszavadításával igyekszünk biztosítani. Ezek a törekvések csak akkor vezethetnek eredményre, ha az évszázadok során legyengült állományok még képesek a segítő beavatkozásokat hasznosítani. Egy-egy populáció életképességét az egyedszám, az ivarérett kakasok és tyúkok aránya, az állomány átlagos életkora, valamint az évenkénti utánpótlás mértéke együttesen határozza meg. A gyakorlati célokat szolgáló elméleti kutatásnak ezért kell mindenekelőtt felmérni az Európa-szerte szétszóródott, kisebb-nagyobb populációk mennyiségi és minőségi viszonyait, mert csak ennek ismeretében értékelhetjük a károsító és kedvező behatások mindenkori következményeit. Az 1971. évi budapesti vadászati világkiállítás alkalmából határozat született a magyar túzok monográfiájának elkészítésére is (Fodor-Nagy-Sterbetz, 1971.) A könyv korlátozott terjedelme azonban számos kérdés részletezésére nem adott lehetőséget. A hazai túzokpopulációk egyenkénti felsorolásától is ilyen indokkal kellett itt eltekinteni, csupán az 1941. és 1969. évi országos állományvizsgálat megyei összesítői alapján mérhetjük le a végbement változásokat. Az idézett kötetben feltüntetett irodalmi forrásokból, és a szervezett í:úzokszá.mlálások jelentőíveiről egybegyűlt adatok kartotékos feldolgozása jelenleg a Madártani Intézetben található. Kívánatos, hogy ez a gyűjtemény ne maradjon ismeretlenül, hanem mindenki számára hozzáférhetően szolgálja a 51