A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Dankó Imre: Változások a magyar parasztság életmódjában, kultúrájában, különös tekintettel a dél-bihari síkságra

az ajándékot, fuvarra is elvitték jószágostól, de azt senki sem tudta ellenőrizni, hogy állatait hol és mennyiért értékesítette. A terület pedig rendkívül alkalmas volt állattartásra. Márki Sándor azt írta, hogy a Fekete-Körös vidéke „a baromtenyésztésre elejétől fogva kedvező hely volt."

319 Érdemesnek vélte megemlíteni, hogy vidékünkön több olyan helynév is található, amely a régi kiterjedt állattartást, közelebbről szarvasmarha tartást bizonyítja, azzal van összefüggésben, mint például Barmod, Ökrös, Tulka stb. Később sem volt ez másként. 1896-ban olvashatjuk Kötegyán képviselőtestületi jegyzőkönyvében, hogy a község állattartása igen fontos, mert „a lakosságnak egyik legfontosabb jövedelmi forrását képezi."

320 A tárgyalt időszakban területünk állattartása is sok változáson ment keresztül. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoznunk, hogy az állattenyésztés napjainkig megmaradt a dél-bihari síkság falvaiban régebbi jelentőségében. Azonban a földhasználat változásával, a társadalmi fejlődéssel párhuzamosan, fontos változások történtek ezen a téren is. Ezek főleg az állatfajok változásaiban fejeződtek ki. A szarvasmarhánál a szürke magyar marhát a tejelő svájci marha váltotta fel. A magyar marhát húsa miatt tartották, tejre nem volt érdemes. Bőrét, szarvát és húsát értékesítették. Lábán terelték a nagy vásárok és onnan a városok vágóhídjai felé. A sertéstenyésztés belterjessé válásával és a baromfitenyésztés felvirágzásával a marhahús vesztett keresettségéből. Ugyanakkor a különböző vámok drágává is tették a marhahúst. Érthető, hogy a marhahúskereslet erősen megcsappant. A halnak, mint népeledelnek az eltűnésével, a hiányt általában nem hússal, hanem többek között tejjel és tejtermékkel, illetőleg növényi eledelekkel, mint például krumplival pótolták. Eladás szempontjából is a tej- és a sok tejtermék lett a fontosabb, mindenütt jó piaca volt. Ebben nagy része volt a közlekedés időközbeni fejlődésének is, ami lehetővé tette, hogy a gyorsan romló tej- és tejtermékek rövid idő alatt távoli piacokra kerüljenek. Területünkről a századfordulón Nagyváradra, Békéscsabára, Aradra, Gyulára, de Budapestre is szállítottak tejet, tejtermékeket. Az uradalmak rendszeresen és üzemszerűen; a gazdák pedig piacozással. Mindezek mellé még azt is meg kell említeni, hogy a magyar marha nem volt istállózó fajta. Csak szilaj és félszilaj tartásban fejlődött megfelelően. Minthogy a szilajtartás a földhasználatban beállott döntő változás következtében nem volt lehetséges, fajtaváltás következett be. A századfordulón még voltak magyar gulyák, de az első világháborút már csak néhány szép állat érte meg. A sarkadi Almásy-uradalom sokáig megmaradt a magyar marha mellett. Messze földön híres gulyája volt, olyannyira, hogy 1903-ban még külön kiadványban ismertetni is méltónak gondolták.

:i:20/a De akárhogy is volt, Sarkadon se bírták sokáig levegővel, itt is lejárt hamarosan a magyar marha ideje. A helyükbe jött „svejcer marhák" általában télen istállózók, nyáron pedig kijáró csordások. A kijáró csordák megkövetelték, hogy a legelők a falvak közelében legyenek. Csak néhány nagyobb falu engedhette meg magának, hogy egész nyáron át kinnlévő gulyája legyen. Ezekbe a gulyákba azonban zömükben tejelés szempontjából lényegtelen, számba alig jöhető szarvasmarhák kerültek csak (vágásra szánt meddők, üszők stb.). A nyáron át naponként kihajtó, a legelést esténként odahaza takarmány319 Márki S.: A Fekete-Körös és vidéke i. m. 131. 320 HBmL. Kötegyáni képviselőtestületi jkv. 1873-1904. 1896. 3. 320/a Szekér Gyula: Gróf Almásy Dénes úr sarkadi törzsgulyájának vázlatos ismertetése. Függelékben a sarkadi uradalomra vonatkozó általános adatokkal. (Gyula, 1903.) 456