A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Néprajz - Katona Imre: A magyar néprajztudomány 130 éve

A magyar mesekutatás nemzetközi rangjáról szólottunk; ez ma is egyik legkimunkáltabb kutatási ág és a zenekutatással együtt határainkon túli (erdélyi) magyar kutatók számára is követett példa. Ki kell emelnünk az elméleti összefoglalások közül a felfejtett történeti rétegekről (Ortutay), a falusi, falon kívüli alkalmakról (Dégh), egyes mesemondó közösségekről (Kovács Á.) szóló írások mellett a mesekatalógus készítését (Kovács Á.) és a tudománytörténeti, műfaj elméleti (Voigt) tanulmányokat. A mondakutatás nemzetközi mozgalom keretein belül folyik, Dömötör T. vezetésével elkészülőben van a mondaarchívum, egyes történeti és táji mondaköröket pedig (Dobos, Ferenczi Sándor) többen is feldolgoztak; élénk a mondaelméleti érdeklődés (Voigt) is; önálló mondagyűjtemények (Balassa) jelentek meg. A jubiláris alkalmak kapcsán előtérbe került a történeti tudat vizsgálata (Katona). Más, kisebb prózai epikumok ma még mostohagyermekeknek számítanak (anekdota, vicc), bár szórványos gyűjtésükről tudomásunk van. A balladakutatás is felzárkózott, ill. visszaszerezte múlt századi rangját, Ortutay Gyula és Vargyas Lajos elméleti, műfajtörténeti tanulmányai tisztázták az európai összefüggéseket, a műfaj jellegét és Vargyas az egyes típusokról is kismonográfiák összefüggő sorozatát írta: elválasztva a honfoglalás előtti maradványokat, továbbá ún. francia réteget stb. Néhány eredménye még további korrekcióra, kimunkálásra szorul. Kriza I. az ún. legendaballadák és egyes balladatípusok kérdéseit tisztázta. Néhány középkori balladánkról (vitatható eredménnyel) külön kutatások (Domokos P. P., Fettich) folytak. Nem került nyugvópontra a magyar hősének problémája sem, bár irodalomtörténészek és folkloristák egyaránt foglalkoztak e fontos kérdéssel (Katona, Klaniczay, Képes, Vargyas, Voigt). Ugyancsak a magyar népzenekutatásnak egyik előbb lendületesen felfelé ívelő, majd utóbb lehanyatló ága a honfoglalás előtti népzenei rétegekre vonatkozó vizsgálat is; talán a volgai finnugorok zenéje (Vitéz) és a versformák kérdésében (Gáldi, Vargyas) történt némi előrehaladás. A népdalok kutatása - dallamukat tekintve - továbbra is a zenefolkloristák feladata, kik „ismeretlen" műfajokat (sirató, párosító stb.) tártak fel; vizsgálták a műdallal való kapcsolatokat (Kiss, Kerényi); elkészült a hangszerekről, továbbá a cigányzenéről szóló monográfia (Sárosi); többet tudunk a népzene történeti rétegeiről (Rajeczky, Szabolcsi) is; kérdőjelesek a zenei ősréteg problémái, bár a pentatóniáról, az ugor rétegről stb. több tanulmány (Szabolcsi, Vargyas) jelent meg. A dallamosztályozás a Népzene Tárával jó úton halad. A lendületesen indult táji és tematikus monográfiák (Lajtha, Rajeczky-Domokos) sorozata azonban időközben megtört. A szövegvizsgálatok mintegy 50 év után ismét megindultak: látjuk a lírai dalcsoportok műfaji határait (Katona), a virágének-előzményeket (Küllős); megindult a szövegek rendszerezési munkálata is (Küllős, Pogány és mások). A szövegkutatás gyenge pontja továbbra is a honfoglalás előtti réteg kérdése (Lükő), eredményes viszont az átmeneti, bomló formák (Takács) és a ponyvái hatás (Pogány, Schräm) vizsgálata. A kisebb műfajok közül korszerű módszerekkel folyik a proverbiumok kutatása, több részeredmény látott napvilágot (Szemerkényi). A gyermekjátékok kutatása szintén fellendült; dallamgyűjtemények, játékleírások, többszörös rendszerezési kísérletek (Igaz, Lajos, Kovács, Borsai stb.) jelentek meg. A népzene- és szövegkutatók, valamint a gyakorlati szakemberek között e tekintetben példásan jó az együttműködés. A magyar néprajztudomány elméleti alapjává vált a marxizmus,- megerősödött a korábban csak elvétve jelentkező társadalmias és történeti szemlélet; e tekintetben legtöbb példát és útmutatást a fejlett szovjet néprajztudománytól kapott, de mindig is nyitott volt a világ négy tája felé. Jó érzékkel választotta ki szaktudományunk legfőbb kérdéseit és tette elméleti vizsgálódások tárgyává (a migráció, változásvizsgálat, kulturális forradalmunk, az iskoláztatás és az írásbeliség hatása, ill. a folklór variabilitása Ortutay Gyula elméleti műveiben; a népfogalom és más fontos tudománytörténeti elemzések Hoíímannál; a történeti változások Halasi I. dolgozataiban; a folklór esztétikája, a népköltészeti műfaj struktúra és műelemzés Voigtnal stb.) A magyar néprajz egyszerre pótolta a múltbeli hiányokat (terepmunka, muzeológiai munka) és vágott új utakat (stilisztika, poétika, strukturális, szemiotikai vizsgálatok stb.). Több 391